"Cipők a bejáratnál!" - 2. rész

- Hát ezzel legalább megleptél, ha már egész este egyébként rém unalmas vagy – tör ki Zsófiból a nevetés.

A tizedmásodpercek is óráknak tűnnek. Ő hangosan nevet, én pedig a koszos cipőivel a kezemben, vörös fülekkel nézek ki bambán a fejemből. Ezer magyarázat fut át a fejemen amivel kimagyarázható a helyzet – egyik borzalmasabb mint a másik.

Abbahagyja a nevetést, már csak néhányat fel-fel kuncog. Már mondanám a sorban ezer egyedik hazugságot, amivel talán enyhíthető a helyzet, aztán végre nevetés helyett valódi szavai törik meg életem legkínosabb perceit.

- Elhiszed, ha azt mondom, hogy voltam már hasonló helyzetben? Félre ne érts, ennyire senki nem volt hajlandó mélyre lesüllyedni, hogy a lábaimhoz érjen. De igen, előző barátomnak erős lábfétise volt….

- … tessék?! Mi az a lábfétis, vagyis tudom, hogy mi… de én nem…
- Fejezd be szépen, teljesen szükségtelen ez az ócska magyarázkodás. És legközelebb ne szakíts félbe. Szóval, egészen sokat tudok arról, mi jár most a fejedben, sőt, mi járt akkor amikor úgy döntöttél nem bírod tovább, és elkezdted szaglászni a cipőimet. Érdekel?

A sokktól válaszolni sem tudok, csak csendben bólintok. Ismét egy rövidet kacag, majd kikapja kezeimből cipőit és mindkettőt elhajítja.

- Hozd vissza szépen őket és elmondom.

A lépcsőkön rajtunk kívül addigra már csak egy kisebb lánycsapat ült. Csevegésük egy másodperce elhalkul, mikor egy pár cipő pattog le melléjük a lépcsősor tetejéről. Különös jelentőséget azonban nem tulajdonítottak a dolognak.

Elindultam remegő térdekkel feléjük.

Ha bármit kérdeznek megvan a válasz:
Barátnőmnek véletlenül elejtettük a cipőjét. Az ideáig pattogott. Én pedig visszaviszem neki – bólogatok magamban: ez életszerű, hihető.

Leérek a csapathoz, akik csak egy pillanatra néznek, majd folytatják is, ahol éppen tartottak. Lehajolok az egyik párért, majd érkezik egy utasítás Zsófitól. Nem csak a mellettem lévő csapat, de a folyó másik oldalán is mindenki tisztán hallhatja.

- Vedd be szépen a szádba és hozd vissza, de ne nyálazd össze megint nekem!!!

A lánycsapat teljesen elnémul.

Zsófinak csak a sziluettje látszódik az utcai lámpák fényétől, de anélkül, hogy látnám az arcát, tudom, hogy komolyan gondolta.

A lánycsapatból mindenki tátott szájjal nézi, ahogy letérdelek. A balerina cipő jobb párját felveszem a számmal, majd felegyenesedek és gyors léptekben elindulok vissza Zsófihoz.

Csak két lépést teszek, de a lánycsapat felől érkező csend azonnal megnyugtat.

Talán a lányok észre sem vették.

Tuti azt gondolták, ez valami fogadás lehet.

Ez a reményem egy pillanat alatt foszlik szét.

- A másik cipőt itt hagytad kutyus! De ne aggódj, visszük neked.

Visszafordulok, majd kitör belőlük a nevetés.

Az egyik lány elindul felém. Kedvesnek tűnik, látom, hogy nem az a lány aki kutyusnak hívott. Mutató és hüvelykujja között a cipő, mint valami fertőző rongydarab.

Hálás vagyok a segítségért, de Zsófi cipője a számban, így csak bólintok a lánynak.

Úgy látszik érti is a köszönetnyilvánítást, talán még sajnál is a helyzetemben.

Nyújtom a kezem a másik pár cipőért, de ő egyből elrántja.

- Inkább a szádat nyisd szélesebbre, jön az újabb finom falat!

Minél gyorsabban menekülni akarok a helyzetből, így inkább engedelmeskedem. Becsukom a szemem ő pedig beletömi a számba a cipő bal párját is.
Érzem a por, a beton és a megszégyenülés ízét a nyelvemen ahogy Zsófi koszos cipői kitöltik a szám.

A számban a cipőkkel visszarohanok Zsófihoz, és éppen készülök elküldeni melegebb éghajlatra, de valami nem engedi, hogy megtegyem.

Legbelül legalább annyira kíváncsi vagyok arra, hová fajul ez az egész, mint amennyire Zsófi élvezi a megszégyenítésem.

Dühösen ledobom elé a cipőit, bár én magam sem tudom, hogy ezt a gőgös színjátékot miért folytatom még mindig.

- Tehát, mi járt a fejemben? Mondd el aztán itt sem vagyok.

Zsófi lassan visszaveszi a cipőit, rágyújt egy cigarettára, és rám néz:

- Bármit megtennél azért, hogy a fejedben lévő fantázia valósággá váljon.
Most gondolom hazamész, és hetekig vered majd már csak a gondolatára is, hogy egy koszos cipőt tömködtek a szádba.
Nekem kell ez az energia, tudnám használni.
Pontosabban ki tudnám használni. Kutatni akarom. Felfedezni a határait.
Mi az a >bármi<, amit megtennél azért, hogy a fejedben lévő fantázia valósággá váljon?

Nem láttam értelmét a tagadásnak tovább. Mindenben igaza volt, és ezt ő is pontosan jól tudta.
Lesütött szemekkel és remegő hangon kimondom:

- Nagyon szívesen lennék a szolgád, aki…

Be sem tudom fejezni, mire Zsófiból előtör a röhögés.

- Ja igen, ezt már tudom. Szolga, ugye? Aki lábtartónak használ majd, akinek a talpát nyalhatod és ha nem vagy ügyes megbüntet ugye? – nevet bele az arcomba.
Jaj kis drágám, ez nem egy 5 perces videó vagy valami fordított szürke ötven árnyalata.
Ez a valóság.
Most szerencséd van, mert találtál magadnak valakit, aki addig fog játszani az elméddel amíg meg nem unja.
Majd ha megunta, akkor eldob téged.
De tudom mire megy ki a dolog, és a válaszom igen: ha ügyes vagy nyalhatod majd a talpaimat is.
De ez nagyon messze van még.

Válasza meglepetésként ér. Nem tudom mit gondoljak. Sem, hogy mit mondjak.
Látja a sokkot az arcomon, ezért folytatja.

- Rendben, kezdjük egy ajánlattal. Ez az első és utolsó ajánlatom. Itt még van döntésed. Utoljára van döntésed, szóval jól gondold meg.
Őszintén, szeretnéd vagy sem, hogy fél év múlva már csak a lábaimra gondolva tudj elélvezni?

[FOLYT. KÖV.]