Cikkek idő szerint
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Az őszinteség ára – Andrea kihallgatása

Törölt felhasználó
2020. 09. 28. 12:02 | Megjelent: 1710x
– Készen állsz Andrea? – kérdeztem.

– Igen. – felelte.

Anyaszült meztelenül állt előttem. Jó alakú, barna hajú, vonzó, 31 éves nő. Formás, kemény mellei voltak. A rózsaszín bimbóudvarból, vöröses barna mellbimbói büszkén meredtek előre. Izmos combjait összeszorítva próbálta – amennyire csak lehetséges – csupasz „alsó régióit” eltakarni.

– Megértetted a szabályokat és a forgatókönyvet? – kérdeztem.

– Igen. – válaszolt.

A forgatókönyv egyszerű volt. 30 perccel korábban kinyomtattam egy előre megírt, pár oldalas történetet két példányban. Az egyiket nekiadtam és utasítottam, hogy fél órán belül memorizálja a részleteket.
A történet egy kémnőről szólt, akit elfognak, és kihallgatásra visznek, hogy információt szedjenek ki belőle. A leírás tartalmazta azokat az adatokat, amelyeket tudott, és a fogva tartója megpróbál megszerezni tőle.
Magától értetődik, hogy Andrea játszotta a kém szerepét, és én a vallatóét.

A szabályok egyszerűek voltak. Mivel ez volt számára az első ilyen alkalom, egy órás időkorlátot szabtam. Ennyi idő alatt próbálom majd meg kiszedni belőle az információt, minden rendelkezésemre álló eszközzel. Az ő célja az volt, hogy legalább egy órán át kitartson, anélkül, hogy bármit elárul. Ha sikerül ellenállnia egész idő alatt, akkor csak a vallatás alatti kínzást kell elszenvednie. Viszont minden olyan adatért, amelyet szándékosan vagy véletlenül elárul, büntetést kap a végén. Ez pontosan nem tudta mi lesz, én döntöm majd el. Megállapodtunk egy biztonsági szóban („safe word”-ben) is. Ha kimondja azonnal megszakítjuk a játékot, de ez is büntetést von maga után, ami szintén csak akkor derül ki, hogy micsoda.

Bekötöttem a szemét, és ellenőriztem, hogy valóban nem lát semmit. A helyiség közepére vezettem. A csuklójára bilincsek kerültek, amiket egy-egy mennyezetről lelógó lánchoz rögzítettem. Ezek után a bokáit is megbilincseltem, és a padlón lévő két fémkarikához csatoltam. A falon lévő racsnis forgattyú segítségével megfeszítettem a láncokat. Nem akartam, hogy a teste túlságosan megfeszüljön…, egyelőre. Így épp’ a határán volt, hogy lábujjhegyre kelljen állnia. Teste egy kifeszített, tökéletesen hozzáférhető X-et formált.

– Akkor kezdjük! – mondtam, és elindítottam a stopperemet. Peregtek a másodpercek.

– Mi a neved? – hangzott az első kérdés. Csend.

A kezemben lévő papírra pillantottam… „Nagy Krisztina” – ez volt a „kém” kitalált neve. Eldobtam a papírokat, és rácsaptam a testére.

– AZT HISZEM, KÉRDEZTEM VALAMIT! – kiabáltam az arcába. Ismét csend. A tenyeremmel keményen arcon ütöttem. A pofon erejétől felnyögött. Sápadt arca kipirosodott.

– MI A NEVED? – ismételtem. Egy pillanatnyi csend, majd egy újabb kemény pofon csattant az arcán. Kicsit megrándult, de tovább hallgatott. A háta mögé sétáltam, és a nyakába leheltem. Megpróbált elhúzódni – már amennyire a láncok engedték.

– Mi a neved? – sziszegtem a fülébe. Nem számítottam válaszra, és nem is kaptam. Hátraléptem egy lépést, felemeltem a kezemet, és keményen a fenekére ütöttem. Teste megrándult. Élesen felkiáltott – inkább a meglepetéstől, mintsem a fájdalomtól. Megismételtem az ütést, pontosan ugyanoda. Ezt már fájdalmas sikítás követte. Végigkarmoltam érzékeny fenekét. Izgett-mozgott a kellemetlen érzéstől. Végighúztam körmeimet lapos hasán, ajkaimat a nyakához nyomtam, és puhán megcsókoltam.

– Gyerünk kedves! Mondd meg a neved! Meglátod, az egész sokkal könnyebb lesz számodra, ha megmondod, rendben?! – Markomba fogtam a melleit, először óvatosan, majd egyre erősebben nyomtam össze őket. Felnyögött, de nem szólt semmit. A hüvelyk- és mutatóujjam közé vettem a mellbimbóit. Teste azonnal megmerevedett, ahogy ujjaimmal elkezdtem morzsolgatni őket.

– Érzékenyek a mellbimbóid? – kérdeztem barátságosan.

– Igen, azok. – Annyira meglepett a válasz, hogy majdnem felnevettem.

– Ez most egy túl őszinte válasz volt… Nem gondolod?

Nyelt egyet, de hallgatott. Körmeim most a mellbimbói hegyét karcolták. Felszisszent, és a teste ösztönösen hátrarándult.

– Nagy Krisztina… ez a neved! – suttogtam a fülébe. Ez váratlan volt számára, de miután leküzdötte pillanatnyi zavarát, megrázta a fejét.

– Nem, nem az!

– Ó, pedig én azt hiszem, hogy az! – Elkezdtem pöckölgetni a mellbimbóit egyik oldalról a másikra. Megfeszítette a testét.

– Nem, nem.

– Hát akkor mi?

Egy pillanatig habozott, aztán azt mondta: „Szabó Éva.”

Megragadtam mindkét mellbimbóját, és olyan erősen csavartam, amennyire csak tudtam. Visított és hátradobta magát. A láncok azonban helyben tartották.

– Miért nem hiszek neked, hm? Nem hiszem, hogy Éva a neved! – sziszegtem.

– Esküszöm, az vagyok. Éva, Szabó Éva!

Megcsíptem a mellbimbóit, és felfelé húztam őket. Felsikoltott, és lábujjhegyre állt, hogy felemelje a magát. A mellbimbó-csavarás folytatódott, teste reszketett.

– Hazudsz, hazudsz! – mondtam. Közben a stopperem halkan sípolt… Tíz perc eltelt. Andrea „túlélte” az első kérdést. Ugyanolyan hirtelen engedtem el a mellbimbóit, mint ahogy megszorítottam. Felhördült, ahogy a vér visszaáramlott beléjük, majd nagyot nyögött, miközben visszaereszkedett a talpára, és kicsit ellazította magát. Elé sétáltam, és az ajkaimmal néhány centire megközelítettem az övéit.

– Rendben van, Éva. Kinek dolgozol? – Kérdeztem, miközben ajkaimmal az ajkait dörzsöltem. Arca kipirultés és úgy éreztem, a kínzás meglehetősen felizgatta. Előrehajolt az ajkam felé. Válaszul egy kemény, fejcsavaró pofont kapott.

– Kinek dolgozol, Éva? – ismételtem, miközben levettem a nádpálcát a polcról. Nem használtam, nem olajoztam jóideje, és elég száraznak tűnt. De a nő testére nézve láttam, hogy finom izzadtság borítja egész testét, úgyhogy jó lesz. Visszamentem hozzá, és végigsimítottam a mellét a pálcával.

– Gyerünk! Kinek dolgozol? – Csend. Megragadtam a jobb mellét, és a pálcával megbökdöstem a bimbóudvart. Kényelmetlenül fészkelődött.

– Tudod, innentől csak rosszabb lesz, Éva?!

Nagyot nyelt. – Nem beszélek!

Felemeltem a pálcát, és egyenesen rácsaptam előremeredő jobb mellbimbójára. Éles ütés volt, a csattanás visszhangzott a cellában.

– Úúúh!!! Basszus!!! – vonyította összeszorított fogakkal.

– Ne káromkodj! Kinek dolgozol? – Makacsul hallgatott. Ismét felemeltem a pálcát.

Tzak! Tzak! Tzak! Három ütést mértem a bimbóudvarra, keményebbet, mint az első. Hirtelen hátrarándult, a melle kicsúszott a kezemből. A láncok csörögtek, ahogy lógott rajtuk, miközben fájdalmasan sikítozott.

– AAAHH!!! ISTENEM!!! BASSZA MEG!!!

Egy csapás a gyomrára a pálcával, teljes erőből. – Mondtam, hogy ne káromkodj! Kinek dolgozol?

– Munkanélküli vagyok! – mondta dacosan – Senkinek sem dolgozom.

Suhintottam egyet a pálcámmal, és eltaláltam a másik mellét, éppen a mellbimbó alatt. Teste ösztönösen, védekezően oldalra fordult. Bekötött szemmel fogalma sem volt róla, hogy hová érkezik a következő csapás. Körbejártam, és ahol értem, könyörtelenül lecsaptam rá a pálcával. Eltaláltam a melleit, a hasát, a combjait, majd néhány csípős ütés a fenekére és izzadtságtól gyöngyöző hátára. Egészen megmámorosodtam a sikítozásától és vonaglásától… Amikor az órámra pillantottam, láttam, hogy már csak három perc maradt erre a kérdésre. Nem engedhettem, hogy kettőt is megússzon egymás után!

Mellé álltam, és egyik karommal átöleltem a derekát, hogy ne tudjon hátrafelé mozdulni. A bal melle érzékenyebbnek tűnt, így azt a mellbimbóját vettem kezelésbe. Nem túl keményen, de ritmikusan elkezdtem ütögetni a pálcával.. Fokozatosan gyorsítottam a csapokás ütemét, és az ütéseket mindig egy kicsit nagyobb távolságról indítottam. Folyamatosan „tik-tik-tik” ritmusban pálcáztam a mellét, egy egészen kis területen. A mellbimbója ki-be pattogott, ahogy a pálca lecsapott újra és újra és újra… Egész teste rázkódni és remegni kezdett. Hol sikoltozott, hol fájdalmasan nyögött. Tudtam, hogy milyen hatást vált ki ez a „kezelés”, más nőt is a csúcsra juttattam már, néhány perces ilyen „kezeléssel”.

– Éva, csak akkor hagyom abba, ha elmondod nekem, hogy kinek dolgozol!

– Nem .... beszélek … – motyogta zihálva és nyögve.

Tovább gyorsítottam az ütések tempóját…, teste újra megfeszült.

– Kinek dolgozol Éva? – kérdeztem újra. Csak másfél perc maradt az órám szerint.

Megfogtam a másik mellbimbóját, és a körmeim között morzsolgattam, ennél fogva tartottam egy helyben a testét. Hátravetette a fejét, és fájdalmasan visítozott.

– A munkáltatód, Éva. Mondd meg, hogy ki az!

– MICROSOFT! – sikította.

– Nem hiszem, kedvesem! Hazudsz nekem… – tovább erősítettem a pálcázást. Tovább kiáltozott. Még egy perc…, de ő ezt nem tudta. – Egész nap folytathatom Éva! El tudod ezt viselni egy teljes napig?!

– Ó ISTENEM!! A MELLEM! ÁÁÁHH !! … ÓÓÓHH! RENDBEN, rendben! Nokia! A Nokiának dolgozom!

– Nem, még mindig nem győztél meg! Azt hiszem, még mindig hazudsz, Éva! – Harminc másodperc maradt. A csuklóm már fájt, de tudtam, közel van hozzá, hogy megtörjön. Ha lüktető mellbimbói tudnák ezt… Lassítottam a ritmuson, de hosszabbakat, csípősebbeket ütöttem. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt.

– RENDBEN!! ÁLLJ!! KÉREM, ÁLLJON LE!!! Sun Microsystems! A Sun! Ó Istenem hagyja abba!

És valóban! Leengedtem a pálcát, és az órámra pillantottam. Öt másodperc maradt. Elé álltam, és a körmeimet végighúztam a mellei körvonalán. Felnyögött a legfinomabb érintésre is. Lehajoltam és megnyalogattam a csodás rózsaszín bimbóudvart. Megrázkódott az érzéstől, majd összerezzent, ahogy a mellbimbóját az ajkaim közé vettem, és finoman szívtam.

– Tetszik, Éva? Kérdeztem incselkedve.

– Igen, ó igen. Igen ... igen… ó Istenem! – sóhajtotta.

– Hát nehogy hozzászokj! – Mondtam, és keményen megpöcköltem a duzzadt bimbót, mire meglepetten és fájdalmasan felnyögött.
– Mondd el, mit csinálsz nekik! Mi a feladatod?

Csendben maradt. Tudta, hogy egy kérdést „elengedett”. És azt is tudta, hogy ezért később meg lesz büntetve. Odamentem a szekrényhez, és elővetem egy fogót meg egy gyertyát. Néhány másodpercig eltartott, amíg megtaláltam a gyufát, de amint meggyújtottam a gyertyát, visszamentem a hozzá.

– Mi a feladatod, Éva? Gyerünk. Könnyítsd meg az életed!

– Nem mondok semmit. – ellenkezett.

– Még most sem? – megragadtam a jobb mellbimbóját a fogóval. Megfeszült, és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Cicije még mindig lüktetett az előző kínzástól. Húztam és csavartam. Teste kifeszült és hátrarándult.

– ÁÁÁÁÁHH!!! ÓÓÓÓHH!!! NEM BESZÉLEK! Csavarta, ütötte őket! Teljesen elzsibbadtak. Ezzel nem megy semmire! Már nem érzek semmit!

– Igazán? Elzsibbadt? Akkor pezsdítsük fel egy kicsit azokat a kis pöcköket, Éva!

A gyertya lángját a fogó alá tartottam. Körülbelül húsz másodpercig nem tudta mi történik, de aztán érezte a fogón át a forróságot. A teste mozdulatlan lett, beleszagolt a levegőbe. Megérezte az égő gyertyát, és megpróbált úgy mocorogni hogy eltávolodjon tőle.

– Ez a legjobb mozdulat, amikor így tartanak? – A gyertya nyílt lángját közvetlenül a másik mellbimbója alá tartottam. Felkiáltott, hátrahúzódott, aztán felsikoltott, ahogy a fogó visszarántotta a másik mellbimbóját. Így szórakoztam vele néhány percig.

– Gyerünk! Ki vele! Mit dolgozol nekik? A gyertyát a válla fölé tettem és megdöntöttem. A szélén összegyűlt az olvadt viasz, majd az első két csepp lecsöppent a vállára.

– ÁÁÁÁ!!! ÍÍÍÍÍHH! – Sikoltott, miközben igyekezett nem hátrálni. A mellei felett köröztem a gyertyával. Néhány csepp leesett, és végiggördült a cicijén, mielőtt megszilárdult volna. Összeszorította a fogait, és küzdött a késztetés ellen, hogy újra hátráljon a testével, mert tudta, hogy a fogó kegyetlenül húzni fogja a mellbimbóját. Rápillantottam az órámra. Két perc maradt. Túlságosan elragadtattam magam. Versenyeztem az idővel. Közelebbről csöpögtettem a testére a viaszt, hogy a cseppek forróbbak legyenek. Vonyított, ahogy a fehér, megszilárdult viasz beborította a bimbókat. Továbbra sem beszélt. Elengedtem a fogót, így másik mellbimbója szabaddá vált. – Felkiáltott fájdalmában, amikor a vér visszaáramlott a lüktető, puha húsba. A lángot most közvetlenül a cicije alá tartottam, és lassan felfelé emeltem. Lábujjhegyre állt, hogy eltávolodjon a lángtól, de hová mehetett volna? Lassan, nagyon lassan egyre feljebb lopakodtam. Egy perc maradt. A láng egyre közelebb került a bőréhez, sikolyai egyre élesebbek voltak. Úgy éreztem, enyhítenem kellene a szenvedésein…, de most nem lehet…! Szinte extázisban voltam. Egyre hangosabban kiabált. Húsz másodperc maradt. A láng egyre feljebb ért... Tíz másodperc.

– ÁLLJ!!! IPARI KÉMKEDÉS! Ó ISTENEM!! –

Elfújtam a gyertyát, és hagytam egy kicsit lógni a láncain … Az eredmény 2-1 a javamra :)

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.