Leültem mellé 3.

-Engedetlen vagy.
-Tudom.

Nehéz volt az érzés - csalódást okoztam. De vajon mit tehetnék olyankor, ha kell a tér és nem érzem, hogy megkapom?! Nehéz elbírni ezzel az érzéssel - az érzéssel, hogy birtoklódni vágyom, de közben akarat is van...

-Akarod, hogy hozzád érjek? Akarod, hogy itt legyek? Akarod, hogy tegyem veled, ami jól esik?
-Nem tudom...

Magához húzott. Leültetett. Most nem azért ültem mellé, mert oda akartam. Mert társaságra vágytam. Most azért ültem mellé, mert irányított. Akartam, hogy irányítson. Nem bízhattam mindig abban, amit akartam. Az ellentmondások nem jó tanácsadók. Ő pedig szépen finoman vezényelt maga mellé. És ez az érzés húzott magával. Biztonságérzet.
-Bíznod kell bennem. Tudnod kell, hogy jót akarok neked. Hagynod kell, hogy bebizonyítsam. Hagynod kell, hogy megismerjem mindazt, ami te vagy.
-Tudom.

Elmosolyodott. - Fogsz majd más is mondani?
-Talán. - ekkor már én is mosolyogtam.
Magához ölelt. Aztán megcsókolt. Hagytam, hogy vigyen magával. Elengedtem. El az aggodalmat és el a félelmet. Legalábbis úgy éreztem, el tudom. A szája valahogy bizalmat ébresztett. Aztán maga elé húzott. Letérdeltetett a földre. Fogta az arcom mindkét oldalról és egy pillanatra nem húzta el az ajkait. Hirtelen belemart az ajkamba. Jelezve, hogy vágyik rám. Visszaharaptam finoman. Még jobban beindult. Egyik markába fogta az arcom kicsit erősebben, így húzta a szám maga felé. Azt hittem, meg fog ütni. Lesütöttem a szemem. Megint elrontottam. Pedig csak az ösztöneim követtem. De aztán nem történt semmi. Csak nézett rám. Fürkészett. Látni akarta, mit érzek vagy gondolok. Figyelt. Aztán megint vadul csókolt és elengedte az összecsípett arcom. Kicsit megsimogattam a helyét.
-Fáj? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Ingattam a fejem, hogy nem. De összevontam a szemöldököm. Féltem, hogy megüti az arcom.
-Nem szabad félned. Tudnod kell, hogy csak olyat teszek veled, ami jól fog esni neked és amit elbírsz. Nem lépem át a határt. Azt együtt fogjuk. Közösem. Adsz esélyt?
-Igyekszem. Szeretnék. - feleltem a lehető legtömörebben és legpontosabban azt, amit érzek.
-Egyébként szeretem, hogy nem locsogod túl ezeket a helyzeteket és röviden felelsz. De majd azt is szeretném, ha hosszabban is beszélnél az érzéseidről. - ecsetelte a véleményét.
-Úgy lesz. - feleltem ismét röviden, lesütött szemmel.

-Szeretném érezni a szád. - szólalt meg végül újra. - Másképp, mint az előbb, mikor csókoltalak. Azt szeretném, ha ki lenne szolgáltatva nekem. Megadod ezt nekem? Lesz enyém a szád, úgy ahogy én akarom?
Nagyon meglepett ez az őszinteség. Ez a fajta őszinteség. Voltak elképzeléseim arról, hogyan adhatom meg ezt neki, de nem tudtam, pontosan mire gondol. Úgy döntöttem, most megbízom benne és átadom az irányítást. Teljesen.
-Igen. Megteszem. - feleltem a lehető leghatározottabban.
Mosoly volt a válasz majd lehúzta a sliccét. Ennyire nem lehet egyszerű a dolog, gondoltam. De talán kitalál valami csavart....
Ügyesen elővette a már merev farkát. Megkért, hogy egyenesedjek fel az edddigi romantikusabb elé térdelésemből, ahol az előbb beszélgettünk. Csukjam be a szemem. Mögém került és egy mozdulattal bekötötte a szemem pár pillanat múlva. Nem kérdezett, nem avatott be. Csak csinálta. Végülis az előbb kapta meg a beleegyezésemet. Én pedig erre a hangulatra igyekeztem koncentrálni, nem az aggályaimra. Mikor a kendő a szememre került, a fülemhez hajolt és belesúgta: - Az enyém leszel, ahogy még senkié.
Ettől megborzongtam, felállt a szőr a karomon és izgatott lettem.
Éreztem, hogy elém állt. Megfogta az állam és egyből a számba csúsztatta vastag hímtagját. Mikor kicsit mozgattam volna a fejem, két ujja közt megszorult az állam. Így éreztem, hogy nem én irányítok. Nem mozgok csak úgy ahogy akarok. A lendület pedig szépen sodorta tovább a helyzetet. Nem állt meg. Mikor észrevette, hogy nem akarom elhúzni magam, kevésbé szorította az állam, de ugyanúgy a markában maradtam. Szép ütemesen haladt tovább, sőt növelt a tempón. Majd éreztem, hogy egyre lejjebb kerül, én pedig csak nyeltem nagyokat. Kicsit elkapott az érzés, hogy elég....de nem hátráltam meg. A tarkómra helyezte a tenyerét, hogy még hevesebben lökhesse magát a számba. Majd hirtelen megállt az ütemes mozgás és egy lökéssel befelé tolta magát teljes hosszában. Nem tehettem ellene semmit. Sosem történt még ez meg velem. Fulladoztam. Nyelnem kellett. Aztán hirtelen kihúzta magát a számból - a torkomból. Ekkor elengedett és ugyan nem vettem le a szemkötésem, de a gondolataim nagyon eltévedtek. Levegő után kapkodtam. Pár pillanat alatt megnyugodtam és újra rendesen kaptam levegőt.
Nem tudom, mi történt. Miért volt ennyire fullasztó. Kikötötte a szemem. Majd valahogy a fejemben is minden világossá vált. Mikor a számba nyomta magát a végén, a torkomba kapaszkodott és erősen szorította. Picit fel is emelt és a térdem elemelkedett a földtől. Épphogy, de mégis nagyon intenzív volt az egész.
- Most nagyon átadtad magad. Nem tiltakoztál. Mit érzel most?
- Nem tudom. - töröltem meg a könnyes szemem.
Megcsókolt a válaszomat követően. Finoman megtörölte az arcom - letörölte a könnyeim. Ezek önkéntelen reakciók, nem sírtam. Valahogy inkább sokkolt és nem tisztult még ki a fejem. Nem tudtam, mit gondoljak. Csak megtörtént. Akaratomon kívül de mégis a beleegyezésemmel. Nagyon furcsa kettősség volt ez is.

Leültem egy idegen mellé, aki megtanította, hogy ez kevés. Az igazi bizalom a következő, meg az azt követő lépéssel keződik. Mindig lehet még többet és többet adni. Mindig lehet még egy ajtót kinyitni. Mindig van hova fejlődni. Leültem mellé és ő kiemelt. Aláhúzott. Majd három pontot tett a végére...


Vége.