Álombéli találkozásunk:

Egy ideje nagyon hisztis vagyok, önsajnálat jön belőlem és Te ezt meguntad. Ma találkozunk, utolsó találkozásunk óta sok idő telt el, és semmi jóra nem számíthatok, ezt magam is tudom. Tizenegy órára kaptam az utasítást, hogy ott legyek, ahova a randink meg van beszélve. Én érkeztem előbb, érkezésedig öt percem maradt. A lakás amit béreltünk nappaliból, hálószobából, fürdőből, mellékhelyiségben, és egy picike konyhából állt.

Gombos fehér blúzt és rövid világos virágmintás szoknyácskát viseltem, fehér csipkés francia bugyit és hozzáillő fehér melltartót. Nem sok időm maradt körbenézni a lakásban, épp csak annyi, hogy a táskámat letegyem a kezemből, és a mellékhelyiséget használjam, majd kezet mossak, utána a telefonom megszólalt, Te hívtál. Gyorsan felvettem, köszöntem, de meg sem hallottad, csak azonnal az utasításokat mondtad el, ami így szólt:

- Ajtót ne zárd kulcsra, menj be a szobába és állj a legközelebbi sarokba, fal felé fordulva, tarkóra tett kezekkel, indulj!

Ahogy végig mondtad, a vonal meg is szakadt, letetted a telefont az - igenis Uram - válaszomat már nem is hallottad. Hangod számomra semmi jót nem ígért, nagyon komoly volt, ennyire szigorúan még soha nem hallottam, összerezzentem tőle.
Letettem a telefont és tettem azt, amire utasítottál. Tudtam, hogy ez most nagyon komoly találkozó lesz, féltem, hogy mi lesz a kimenetele, túl sok volt a rovásomon.

Nem kellett sokat várnom érkezésedig, talán öt percet, de ezalatt az idő alatt millió egy gondolat futott át az agyamon. Nagyon kikapok, vagy elküldesz, vagy? Nagyot nyeltet, hogy a kibuggyanó könnyeimet visszatartsam.

Hallottam ahogy az ajtó nyílik, majd becsukódik és a zárban fordul a kulcs, megérkeztél. Beléptél a szobába, letetted a kezedből a slusszkulcsot, a telefonodat.

A helyiségben tapintható volt a dominanciád, betöltötted a teret, kicsinek éreztem magamat; mélyet lélegeztem, igyekeztem magamat megnyugtatni, mögém léptél. Megérintettél a vállaimnál, majd a hátamnál, gerincem mentén végigfutott a bizsergés, imádom ezt az érintésedet, a testem szinte magától idomult a kezedhez, régóta vágytam már rá.

- Fordulj meg Nika és emeld magasra a kezeidet!

Megfordultam magasba emeltem kezeimet, kis terpeszben álltam; egy pillanatra voltam képes a szemeibe nézni, de azonnal lesütöttem a szemeimet, a lelkemig hatolt a szigorú nézésed. Azonnal összefogta a kezeimet, kiszolgáltatottság érzés hatalmasodott el rajtam. Hatalmasnak láttam, sokkal nagyobbnak, mint ahogyan az emlékeimben éltél. Nálam egy fejjel magasabb vagy, széles vállaid vannak, melletted én egész picikének éreztem magamat.

- Nézz a szemembe!

Felemeltem a tekintetemet, azonnal kaptam egy pofont, nem esett jól, könnyek szöktek a szemembe, de nem mozdultam el.

- Milyen érzés így lenni?
- Nem túl jó Uram - nyekeregtem.
- Miért Nika?
- Túl sok bennem a bűntudat a viselkedésem miatt Uram.

Válaszoltam Neki elcsukló hangon, majdnem elsírtam magamat.

- Ha nem hagyod abba a nyávogást, kiviszlek és garantáltan a hideg víz alá nyomlak! Ezt akarod!?
- Nem szeretném Uram - igyekeztem úrrá lenni a kibuggyanó könnyeimen.

Elengedte a kezeimet, ellépett mellőlem, leült a kanapéra, én a falnál álltam, felemelt kezekkel.

- Rendben, gyere ide és ülj le, beszélgessünk!

Odamentem, majd leültem közel Hozzá, mégis szemben Vele, arcod nagyon komoly volt.

- Nem vagyok elégedett veled Nika! Önsajnálsz, hisztizel, posztolsz mindenféle zagyvaságot, nem foglalkozol magaddal. Aki hozzám tartozik, az magával foglalkozik és a fejlődésével, nem figyelsz rám, csak nyavalyogsz! Mégis hogyan képzeled ezt!? Nagyon elfoglalt vagyok, nincs időm arra, hogy állandóan a sarkadban legyek mint egy gyereknek; kezdem piszkosul unni a dolgaidat!

Szavai fájdalmat okoztak, mert igaza volt. Utóbbi időbe extrán hisztisen viselkedtem, hiányzott a figyelme és a találkozásaink.

- Uram kicsit vitatkoznék.
- Mit csinálnál!? Vitatkoznál? Akkor máris menj el innen, velem nem fogsz vitatkozni!

Hangja keményen csengett, összerándultam tőle, soha nem beszéltek velem így.

- Elnézést, csak érvelnék, nem vitáznék Veled. Hiányzik a figyelmed Uram és ez okozza bennem a hisztit. Én jól akarok viselkedni, de nem megy így.

Akadozva, halkan beszéltem, a hangom elcsuklott.

- Nem hallgatsz rám Nika, menj el, elegem van!

Dörrent a kemény hang, azt hittem, hogy belehalok. Ránéztem Uramra, könnyeim végig csorogtak az arcomon.
Némán felálltam, majd az előszobába mentem, a táskámért. Dühös lettem, kezemmel letöröltem a könnyeim, majd visszaléptem. Beléptem a hálószobába, az ágyról lerántottam az ágyneműt, jó nagy kupi lett hirtelen. Majd elindultam kifelé az ajtón. Dühösen visszanéztem Uramra:

- A hálószobát majd tedd rendbe!

Mondtam neki hisztérikusan és kiléptem az ajtón. Alig csukódott be mögöttem, máris kinyílt, Uram lépett ki rajta.

- Gyere vissza Nika!

Hangjára megálltam, de nem fordultam meg, dac volt bennem és hiszti.

- Nem szólok többször Nika! - dörrent újra a szigorú hangja.

Lassan megfordultam és visszamentem Hozzá, ajtó becsukódott mögöttünk, a kulcs fordult benne újra.

- Tedd le a táskád és indulj rendet rakni a hálószobába!

Letettem a táskámat, megfordultam és hatalmas pofon csattant az arcomon; arcomhoz kaptam a kezemet.

- Tedd le a kezedet és ne próbálj védekezni! Indulj a dolgodra!

Dacosan tettem amit mondott, szinte csapkodva kezdtem el a kupim eltüntetését.
Mire végeztem, átcsapott a dac bennem szégyenérzetbe; Uram az ajtóban állt és figyelt engem.

Mikor kész lettem, a hajamba markolt és a hóna alá penderített. Felrántotta a szoknyám, egy mozdulattal letépte rólam a bugyimat és nagy erővel ütni kezdte a fenekemet. Hatalmas keze beterítette az egész fenekemet, nem kímélt, büntetett. Toporzékoltam, emelgettem a lábaimat, aúztam, égett az egész fenekem keze nyomán. Magamban igyekeztem számolni az ütéseket, körülbelül a negyvenedik után hagyta abba, de akkor már nem toporzékoltam, csak csendben sírtam. Mikor elengedett, az öve után nyúlt, kikapcsoltam, majd kihúzta a nadrágjából. Hajamnál fogva a kanapé karfájára fektetett.

- Számold hangosan Nika!

Választ sem várva jött az első ütés, ami olyan nagy volt, hogy azt hittem, hogy a bőrömet is feltépte, felsikítottam. Egy, majd jött a többi, az ütések záporoztak a fenekemen, a combomat sem kímélve. Mindet hangosan számoltam. Bárhogyan sírtam, zokogtam, az ütések jöttek. Ötvenedik ütés után már a lábaimat sem emeltem, megadtam magamat. Szükségem volt a fájdalomra, hogy a rengeteg bűntudat és a hiszti távozni tudjon belőlem.
Száz, kiáltottam zokogva, majd abba maradtak az ütések, nem jött több. Úgy éreztem, hogy fenekem és a combjaim duplájára duzzadtak, borzasztóan fájt, lüktetett, csendben sírtam.
Pici idő után Uram megszólalt:

- Állj fel Nika és térdelj elém.

Tettem amit mondott, letérdeltem elé, fejem lehajtottam, a szíj előttem feküdt a földön. Megbabonázva néztem a kínzó eszközt, majd Uramra emeltem a tekintetemet.

- Köszönöm Uram a büntetést, nagyon megérdemeltem - majd újra lehajtottam a fejemet.
- Szükséged volt rá és nekem is. Most menj, tedd rendbe az arcodat.

Felálltam, kimentem a fürdőszobába, megmostam az arcomat, majd visszamentem Uram elé és letérdeltem újra. Közvetlen elém lépett, az arcom súrolta a nadrágját a farka keménységét éreztem.

- Tedd a dolgodat Nika.

Boldogan szabadítottak ki a farkát és élvezettel elégítettem ki Uramat a számmal. Ő irányított, vadul dugta a szám, mélyre hatolt, közben a hajamba markolt.
Hamar elélvezett, minden cseppet lenyeltem, Ő az egyetlen, akinek ezt megtettem és élveztem. Miután letisztogattam a farkát, visszatettem Neki a helyére; Ő kezét nyújtotta nekem, felállított a földről, magához húzott, vadul, birtoklón megcsókolt. Miután kibontakozott az ölelésből, a kanapéhoz húzott és újra leültünk oda.

A fájdalomtól felszisszentem, féloldalt igyekeztem ülni, Uram látta ezt.

- Ülj csak rendesen rajta a fenekeden Nika, nem baj ha fáj, legalább tanulsz belőle.

Engedelmeskedtem. Ezután hosszan beszélgettünk, majd elkezdtünk készülődni, hogy elhagyjuk a lakást. Volt nálam hosszúnadrág, szükségem is volt rá, abban mentem ki a lakásból.

Nika