"Cipők a bejáratnál!" - 1. rész

Fogalmam sincs, hogyan kezdődött. Fogalmam sincs, mi váltotta ki, hogy jutottunk el ideáig. Mi volt az a pont, ami után már nyilvánvaló volt, hogy nincs visszaút.
Azt tudom, hogy nekem is jelentős szerepem volt benne - sőt, talán én okoztam a helyzetet magamnak.
Emlékképek viszont vannak bőven. Emlékképek arról, hogyan értem el a pontra, ahol a szexualitás átalakul, és átveszik helyét a lesütött pillantások, és a fejben lejátszott fantáziák.

Zsófit mindenki ismerte. Illetve - mindenki ismerte a típusát. Testalkatát alacsonynak mondanám, de legfeljebb átlagosnak. Nem sportolt soha életében, bár biciklizni szokott néha - ugyan ki nem? Emiatt különösebb nem izmos, de nem is túlsúlyos. Az átlagosságban rejlő tökéletesség. Ami mássá varázsolta az igazán szavakkal nem leírható tulajdonság, csak valami olyasmin, mint a mindent uraló tiszta és higgadt magabiztosság.

A megismerkedésünk sem volt különös: átlagos tinderes randi. Semmitmondó profilképünket semmitmondó beszélgetésre váltottuk amit a valóságban egy rémesen átlagos randi követtet.
Nyílt a második üveg bor, a nyáresti kánikula ellenére a rakpart lépcsői már üresedtek, ő pedig továbbra is nyugodt és kimért.

A beszélgetés folyama lassul, kezdenek elfogyni a témák, a tekintetem pedig egyre többet kalandozik el.

Szoktam figyelni rá, már tudom uralni magam. Sosem gyengülök el. Vagy az érdektelenség homályába révedő ismerkedésünk kockázatmentessége, vagy a lassan üressé váló borosüveg hatása, de előjött rajtam az éhség.
Először csak sandán rápillantottam - kitaposott fekete balerinacipő. Ránézésre sem egy drága darab, talán nem is újonnan vette. Kicsit már kopott, biztosan olyan ami évek óta megvan - klasszikus rohangálós, városi darab.
Ismét - ő beszél, én pedig csak a fekete balerinacipőjét nézem. Eltelik akár 3-4 másodperc is, mire feleszmélek.

Ő néz rám, várja a választ. Vagy egy kérdést. Valamit vár.

- Kicsit lelassultam, bocsi. Hol is tartottunk? - nyögöm ki esetlenül.
- Ja oké, csak fura vagy. Ja igen, és akkor lejött a HR-ről a mail, hogy...

Megint bezáródik a világ. Hirtelen beindul a fantázia, és mint a villám hasít keresztül mindenen amit elképzeltem Zsófiról. ...Látom magam előtt, ahogy az utca porától szennyessé vált fekete balerinacipőjét nyalatja tisztára velem... Látom, ahogy a használt cipőjébe mélyesztem orrom, és megérzem lábának műbőrben teljessé váló isteni illatát... Látom, ahogy felajánlom neki minden földi javam, csak hogy nyelvemmel tisztíthassam meg csodálatos talpát...

- ... és végül bejött a projekt menedzser is és az egész levelezésből oltári balhét csapott. De amugy te figyelsz?

Kérdése által hirtelen visszarepülök a valóságba, a fantáziám viszont nyomot hagy rajtam. Arcom és fülem vörösödik, szememen pedig látszik a zaklatottságom.

- Ja, persze, bocs, hát nem semmi történet. - válaszom kínos, nevetésem erőltetett, de pont kellően semleges.
- Amúgy van valami a cipőmön ugye? Ugye nem léptem már bele megint egy rágóba?!

Hirtelen leveszi mindkét cipőjét, talpát pedig felfordítja - amin az utca porán kívül csak a fantáziám mocskos maradványa látszódik.

Folytatódik az üres beszélgetés, az izzadt balettcipők pedig viszont már kerülnek vissza a nyári rohangálásban elfáradt lábakra, hanem pontosan közöttünk foglalnak helyet.

- Mennyivel jobb is így. Hogy nem jutott eszembe korábban hogy levegyem?! - ejti el kedvenc mondatom, miközben a talpát fél kezével lágyan masszírozza. - Amúgy adsz tüzet?

A kérdés valójában nem nekem szól, hanem a táskájának. Elindul az expedíció, amiben hatalmas elánnal kezd el kutatni a megváltó gyújtó után. A táskáját kiborítja, hevesen keres, felém sem hederít, én pedig meglátom a kínálkozó alkalmat.

Látom cipőjét, benne lábujjainak friss, szürke nyomatát.

Másodperc töredéke alatt lépek akcióba.

Felkapom a cipőjének jobb párját és alámerülök.

Orromat belenyomva aprókat lélegzek. Aztán egy mély lélegzet. Érzem a használt cipő és a nyári forróságban azzal szinte eggyé váló talpának harmóniáját. Minden gondolatommal átadom magam a csodálatos illatnak.

Nem tudom mennyi idő telt. Néhány másodperc - legfeljebb.
Én már csak az öngyújtó kattanását hallom, és Zsófi halk és cinikus megjegyzését:
- Na ez jó buli lesz.

[IGÉNY ESETÉN FOLYTATÁS KÖVETKEZIK. A cím nem véletlen :)]