Régebbi kalandok Pécsett és a Mecsekben (7)

Így még egy pár „kört” tettünk, párcserésen s csak utána ültünk ki, a meleg márványpadra, megszáradni s mentünk végül lefeküdni. Zétény s Jancsi – együtt – a házigazda „utcai” szobájába, míg mi Zolival, fel az istálló tetejére, a szénába, ahogyan a szomszédnak Zoli megígérte, korábban.
Már hajnalodott, pirkadt az ég alja, de még sötét volt, mikor nyikorgó hangokra neszeltem fel. A létra foka nyikorgott, ahogy valaki mászott fel rajta. (- Megérkezett a szomszéd. – futott át az agyamon, de már fordultam is meg, hogy aludjak tovább. Ezt gondoltam, de nem így lett!)
Ugyan is azt éreztem, hogy egy kéz megérint, majd visszahúzódik, majd újra megérint, de most már rajtam is marad az a kéz. Lassan feltápászkodtam és halkan azt suttogtam bele a sötétbe:
- Tévedés, egy szénakupaccal odébb! Ott alszik Zoli. – mondtam s kezet megfogva mutattam is, hogy merre.
- Az még nagyobb tévedés! – hallottam meg Zoli hangját. – Nyugi, csak én vagyok. – suttogta nekem s visszatette a kezét, rám.
- Én nyugodt vagyok, de Te mit keresel itt? Nem várod a”lovagodat”? – kérdeztem meg.
- De, igen. Viszont eszembe jutott, hogy kicsit megviccelném, ha benne lennél? Segítesz? – kérlelt.
- Igen. Mit kellene tennem? Mit eszeltél ki?
- Azt gondoltam, hogy cseréljünk helyet, Te feküdj oda a helyemre, de tök mezítelenül. Lehetőleg álló farokkal. És mikor hozzád nyúl, melléd fekszik, Te is simogasd vissza s vond Magadhoz őt, majd szorítsd erősen Magadhoz s tény úgy, mintha birkózni akarnál vele. Had küszködjön csak érted.
- Eddig értem s utána? – vártam a folytatást.
- Arra n is kíváncsi leszek! Mikor veszi észre a cserét? S ha észrevette, mit tesz? Folytatja, vagy? – sorolta Zoli.
- Rendben, meglátjuk, cseréljünk. – jelentettem ki beleegyezően.
Nem is kellett sokat várnunk a csere után, mert újra létrafoknyikorgást hallottunk s zilálást, ahogy mászott fel a padlásra. Majd a széna zizegését, ahogy keresett-kutatott a kezével. Végre, megtalálta, azaz megtalált engem, elérte a testemet. 
Ott is maradt a keze, nem húzta vissza, sőt egyre gyorsabban tapogatott tovább a sötétben. Még közelebb is kúszott. S felkiáltott, mikor elérte a mereven álló farkamat, amibe bele is kapaszkodott. Jól megmarkolta, marokra fogta, mintha nem is akarná soha elengedni:
- Na, végre! Ez igen, ez fogadtatás! – szólalt meg halkan a szomszéd.
- Azért nem kell kiszorítani belőle azonnal, kézzel azt, ami benne van!  - cukkoltam én is halkan.
- Ja, bocs, csak megörültem, hogy tényleg itt vagy és vársz is!  - örvendezett.
- Bevitted? – kérdeztem meg, hogy kérdezzek valamit.
- Be? Hova? Kit? – értetlenkedett, majd rájött s megnyugtatott: - Igen, be, szinte a kapuban tettem le és megvártam, míg be is engedték. – sorolta el egy szuszra, majd így folytatta: - Nem lehetne inkább Rólad szó? Mit szó, inkább tett?  - nyögte ki s már mászott is rám, de hirtelen megállt.
Rajtam.
Kicsit tétovázott, majd végig tapizott.
Mindenhol.
- Ez biztos Te vagy? – kérdezte kételkedőn.
- Miért, szerinted van itt még valaki? – cukkoltam.
- Kellene lennie még valakinek, nem? – kérdezett vissza. – Vagy egyedül jöttél fel csak ide, aludni a szénába? – értetlenkedett még a szomszéd.
- Neked kellene tudnod, kit is akarsz? Engem, vagy mást! – cukkoltam tovább.
- Ha Te vagy Zoli, akkor téged akarlak! De még mennyire, hogy akarlak! – erősítette meg a vágyát, majd visszafeküdt rám és éppen nekikezdett, hogy akcióba lépjen, mikor megszólalt egy hang, nem messzire tőlünk, a szénából:
- Zolit mondtál? Jól hallottam? – kérdezte.
- Igen Zolit, mert? – nézett fel és oda a srác.
- Mert Zoli, az én vagyok! Eltévesztetted a házszámot a sötétben. – jelentette ki Zoli s nevetett.
- Hát nem Te vagy Zoli? – nézett rám a srác.
- Én, Zoli, nem! – jelentettem ki határozottan.
- De, hát, én azt hittem…. – kezdte még tétovábban.
- Egy szóval sem mondtam, hogy Zoli vagyok! – jelentettem ki határozottan, de akkorra a srác már felpattant rólam s leviharzott a létrán, s uzsgyi, ki az istállóból.
Mi ketten fent hatalmasat nevettünk ezen, de nem sokáig kettesben, mert újra nyikorgott az istállóajtó, majd a létra is s jöttek fel a házigazda, Zétény és Jancsi. Izgatottan kérdezték:
- Mi történt itt? A szomszéd úgy rohant ki, hogy majdnem elsodort minket az udvaron. Szélsebesen. Még csak nem is köszönt. – jegyezte meg a házigazda.
- Kicsit összekevert minket s olyan kanos volt, hogy még akár a szénavillát is megdugta volna, ha az kerül a farka elé. – válaszoltuk nevetve, majd Zoli elmesélte a csere ötletét.
Mindenki nevetett a szomszédon, aki így pórul járt.
Lemásztunk, s gyors reggeli után összeszedelőzködtünk s autóba pattanva már indultunk is haza az autópályán.
(vége)