Leültem mellé 1.

Kellett egy szó. Egy mélyen ülő hang. Mellé ültem. Nem néztem rá. Lesütött szemekkel, lehajtott fejjel gubbasztottam mellette.
Nem várt sokat és megszólított: "- Miért jöttél?"
"- Csak néhány szóért." - feleltem hirtelen némi hallgatás után.
"- Milyenekre gondoltál?" - kérdezte barátságosan.
"- Néhány jóra." - adtam a választ, majd kiegészítettem: "és rosszra."
"-Rosszakra is?" - csodálkozott. "-Arra nem szokott jelentkező lenni."
"-A jókért meg kell dolgozni, a rosszak pedig néha csak úgy jönnek." - s ezzel megint lesütött szemmel ültem mellette. Csak vártam. Akartam, hogy történjen. Bármi. Már ez a kis interakció is megnyugtatott. De inkább visszahúzódtam, mikor abbamaradt. Talán észre vette.
Kedvesen az ölébe húzta a kezem ezzel arra késztetve, hogy odahajtsam a fejem. Ott feküdtem az ölében, ő pedig a hajamat simogatta. És beszélgettünk tovább. Mindenféléről. Kérdezgetett a vágyaimról, arról hogy miket szeretek és szinte egy percre sem hagyta, hogy csöndben maradjak. Ő csak néhány dolgot tett hozzá a mondanivalómhoz és olykor-olykor hümmögéssel biztosított figyelméről.
Cirógatta a fülcimpám, a fülem mögötti vékony bőrfelületet, a hajamat. Szépen lassan tért át a nyakamról a vállam felé, le a karomon. Finom ujjaival kényeztette érzékeim, én pedig nagyon ki voltam hegyezve minden érintésre. Egy-egy határozottabbtól össze-összerezzentem volna. De ő figyelt rá, hogy érintése ne legyen erősebb, mint amit elbírok. Egyszer csak meglepő kérdést tett fel nekem: "- Megszoríthatom a csuklód?" Elakadt egy másodpercre a lélegzetem. Aztán belegondoltam, hogy megkérdezte, nem csak elvette amire szüksége volt. Így bólintottam. Majd ezt követte a mozdulat, amivel körbefogta egyik csuklóm. Finoman a tenyerébe csúsztatta, majd egy határozott de finom mozdulattal megszorított. Hirtelen volt és nagyon rövid. Szoknom kellett az érzést. De jól esett. Éreztem az erejét. Mindig is lenyűgözött a férfi erő. Az a mélyről jövő, lehengerlő, ellentmondást nem tűrő védelmező erő, amit rosszra is lehetne fordítani, de mégsem történik meg. Mert egy férfi nem él vissza azzal, ami neki adatott.
"-Féltél?" - kérdezte visszafogottan.
"-Csak az elején. De nem fájt." - feleltem gyorsan.
"-Szeretnéd még érezni? Szeretnél még többet érezni? Esetleg máshol?" - kérdezgetett. Csak bólintottam.
És ezzel átvette az irányítást. Az irányításom. Finoman végig simította a karjaim fölfelé, hogy újra a nyakamhoz érhessen. Óvatosan a markába vette. Olyan volt mintha egy óriás markolna egy gyufaszálat. Szinte elvesztem a kezei közt. Óriási férfias kezei izgatóan hatottak rám. A látvány is és az érzés is, amit okozott. Elkezdte felszabadítani a gondolataimat. A mozdulatai, a szorításai felszabadítottak valamit. Másfajta erőket, amik benne voltak, de nagyon heveseket. Másképp éreztem magam ebben a helyzetben, mint addig. Bármikor.
"-Szeretnélek megütni." - mondta gyengéd hangsúllyal de határozottan.
"-Hol?" - kérdeztem kurtán.
Már nem felelt, mert érezte a bizalmam és a kíváncsiságomat. Megfogta a csuklóm, kicsit szorosabban, mint kellett volna. Felállított majd a térdére fektetett. Felhajtotta a szoknyám és hozzátette: "-Itt." Hátranéztem és mosolyogtam. Neki pedig ennél nem kellett több.

folytatás következik