Fogoly voltam Mátyás király idejében (5)

Most hozatott papír zsebkendőket Zsolttal, s azokat összegyűrve a lábujjaim közé tette be, majd meggyújtotta. Ahogy az égő papír elérte a bőrömet, megperzselte kicsit s rúgkapálni akartam, erőlködtem, de kipányvázva természetesen ez nem sikerülhetett. 
Ezt látva a mester kioldoztatta a lábaimat Zsolttal s úgy folytatta a „csillagrúgatásomat”. Most már tudtam a lábaimmal „ollózni”, ami segített is, meg nem is. Segített, mert hűtötte a papírláng okozta égető érzést, bár időnként az ez által keltett „szél”, felpiszkálta a lángot, s hirtelen nagyobb lánggal égett a papír a lábujjaim között, rövid ideig.
A mester úgy gondolta elég csillagot rúgtam már, ezért áttért arra, hogy Zsolttal újra lekötöztette a lábaimat az asztal lábaihoz, majd tollakat vett a kezébe s előbb azok, hegyes végeit húzkodta végig a bőrömön, különösen, ahol nagyon feszült, mint a hasamon, oldalaimon, combjaim belső részén és természetesen nem hagyta ki a talpaimat sem. Mikor látta, hogy már kevésbé reagálok azokra az ingerekre, amiket keltenek, megfordította a tollakat és most a tollas végükkel haladt végig ott, ahol az előbb már járt. Mivel nagyon azért nem vagyok csikis, de kicsit igen, így próbáltam a testemmel elmozogni a tollak hatósugarától, de nem sok sikerrel.
A mester közben közelebb intette Zsoltot, valamit a fülébe súgott, mire az elment valamiért. Hamarosan visszatért és kezébe hozta azt, amit a mester várt. Nem láttam pontosan, de meghallottam a halk zümmögést, mikor a mester bekapcsolta. Egy rezgő fogkefe volt. Igen érdekes érzésem lett, ahogy a bőrömhöz tartotta itt - ott.
Ahogy a mester gyötört a rezgő fogkefével, amit cserélgetett, hiszen volt olyan, ami csak rezgett, de volt olyan is, ami ide-oda forgott, pulzált. Ez utóbbi hatása érdekesebb volt, főleg ha csak éppen ért a bőrömhöz. Persze ez utóbbival a szintén mereven álló farkamat is végig izgatta, mindenhol, sőt a golyóim bőrén is megjártatta azokat. Az nagyon izgatott, ettől vonaglani is kezdett a testem, hogy elkerüljem a hatását. A mester nézte s nevetett. Majd már hátrahúzta a bőrt a makkomról és ott, a csupasz részen is, ezzel izgatott. Nagyon érdekes érzést okozott ezzel. Természetesen fickándoztam ez alatt, kicsit még sziszegtem is.
A mester abbahagyta a kezelésemet a rezgő fogkefével, azt odanyújtotta Zsoltnak, hogy folytassa Ő, mert a mester elment Botondhoz, hogy vele is foglalkozzon egy kicsit.
Zsolt iparkodott, hogy tudja helyettesíteni a mestert, rám kacsintott s odasúgta:
- Most valami mást is teszek veled, amit a mester nem tett. Az elején kicsit talán fájni fog, de ha megszokod, akkor sokkal kellemesebb lesz. – mondta és tette.
A forgó, rezgő fogkefét vette a jobb kezébe, s azzal a makkom alját, hátul a bőrfék felé tartotta s izgatta. Igaza volt, mert kezdetben kicsit fájt, de meg lehetett szokni s akkor igen kellemessé vált. A bal kezében tartott másik rezgő fogkefével, ami csak rezgett, a két golyóm közötti területen ingerelte a bőrömet. Ez is tetszett.
Ekkor gondolt Zsolt egyet s önhatalmúan leoldozott az asztalról, intett szálljak le onnan és a fejemnél fogva lenyomott maga elé. Ő felült az asztal szélére, feltette a talpait az asztalra széttárva és rányomta a számat az ágaskodó farkára és mélytorkosan kezdett megszopatni. Kezdetben kicsit öklendeztem, ahogy a farka ingerelte a garatomat, de ez elmúlt s akkor már sokkal jobb, élvezetesebb lett. Hosszan szopatott mélytorkosan Zsolt.
Zsolt kért Mikitől egy háromtűs és egy egytűs kerekes eszközt s közben, míg szopatott tovább, azzal a hátamon „járkált” ide – oda mind a két kezével. Vonaglottam is tisztességesen ezektől. Sziszegni nem mertem, nehogy a mester felfigyeljen ránk, de halkan megfenyegettem Zsoltot, hogy jön még Ő az én utcámba s akkor kamatostul kapja ezeket vissza.
- Helyes, csak tedd! – cukkolt s hogy legyen miért majd büntetnem majd, az egyik tűs kerék helyett egy bőr korbácsot vett a kezébe s azzal ostorozott meg.
Azt is hamar észrevettem, hogy nem csak úgy vaktában üt, de célirányosan. Kezdetben nem tudtam, mit céloz, de rá kellett jönnöm abból, hogy bőr ostort cserélt, egy hosszabb szíjakból fontra, ahol a szíjak végén egy-egy kis fém golyó volt odakötve s azzal már el is érte, amit kinézett magának. Az ánuszrózsámat, valamint az alatta lógó golyóimat.
Sokáig így se, sikerült pontosan ütnie, de eléggé kitartó volt, egyre közelebb került a célhoz.
Bár készültem rá, mégis mikor az első pontosan eltalálta az ánuszrózsámat s a többi is körülötte csapódott be, felordítottam volna, ha tudok, mert Zsolt éppen erősen rátolta a fejemet a farkára, így teli volt a szám azzal.  
Még párszor gyorsan ismételt, mert az „ismétlés a tudás anyja”, de utána abbahagyta, mert azzal jeleztem nem tetszésemet, hogy kicsit megharaptam a számban lévő farkát. Ő erre nem számított, így felszisszent. Erre a mester is odanézett s sejtette mi történhetett s ezért utasította Zsoltot, hogy „feszítsen keresztre”.
Zsolt végre is hajtotta a kapott parancsot: felrántott, odavonszolt a sarokban álló oszlophoz, mellé tett két zsámolyt, arra ráállított, majd a széttárt kezeimet - csuklóimnál fogva – odakötözte a keresztfához. Ekkor hozott egy keményebb dildót, besíkosítózta és betette a helyére az oszlop középtáján, nem sokkal az ánuszrózsám alatt.
Ellépett és csak nézett. Én is. Várta mikor fáradok el, de mivel nem következett ez gyorsan be, így a zsámolyokat kicsit távolabb rugdosta egymástól. Így szélesebb lett a terpeszem, nehezebb tudtam tartani a testsúlyomat, és ahogy engedtek a kezeim is, éreztem a dildót az ánuszrózsámnál. Így, persze, azonnal megfeszítettem az izmaimat és elemelkedtem a dildóról. Nem tudtam sokáig tartani ezt a pozíciót, így lassan újra süllyedtem és kezdtem megint belesüllyedni a dildóba. Ez újabb erőfeszítésre késztetett, megint kiemelkedtem. Mikor már megint elemelkedtem, Zsolt odalépett s megint kicsit széjjelebb rugdosta a zsámolyokat a lábaim alatt. Pech. Kezdhettem elölről az erőlködést. 
Hogy segítsen rajtam – bár ekkor nem ezt gondoltam – Zsolt többször is végig vágott rajtam a bőr korbáccsal úgy, hogy elől is a mellkasomnál, de hátra csapódva a hátamon is eltaláljon. Minden esetben felszisszentem s igen csúnyán néztem rá, majd később már könyörgőn, de nem használt. Csak csépelt a korbáccsal Zsolt.
Sőt, még hozott egy kisebb létrát is, azon felmászott elém és onnan szopatott, de most nem mélytorkosan. Viszont gyorsan, hogy erőlködnöm kellett/kelljen, így fogyasztotta az erőmet.
Végül már „befellegzett” nekem, mert szétrúgtam magam alól oldalra a zsámolyokat és így hirtelen rázuhantam a merev dildóra, ami belém is szaladt. 
Zsolt hagyott egy rövidebb ideig „pihenni” azon, abban, de lépett s visszarugdosta a lábaim alá a zsámolyokat és így fel tudtam emelkedni a dildóról. Mikor ez sikerült, akkor Zsolt odalépett és kivette alólam a dildót, s engem lassan leoldozott a keresztfáról. Ott hagyott.
A mester közben már Botondot Mikivel kikötette úgy, hogy a csuklóit a feje fölött összekötette, majd egy kötéllel felhúzatta addig, míg már csak a lábujjain állt a földön. Most törülközővel csipkedtette meg a testét mindenhol. Botond nagyon szenvedhetett, mert igencsak sziszegett közben. Egyszer csak váratlanul leköpte a mestert Botond.
Az összerezzent erre, majd visszakézből szájon vágta Botondot, de akkorra már odaugrottak a segédek is, akik lefogták Botondot, míg a mester kidühöngte magát és letisztította a köpés nyomait magáról. Visszajőve odaállt Botond elé s ezt sziszegte az arcába:
- Nocsak, nocsak, már köpködünk is? A mesteredet? A büntetésed is ennek megfelelő lesz. – fenyegette meg.
- Csak tegye, amit akar! Már úgy sincs sok idő hátra hat óráig. Akkor úgy is el kell engednie. – replikázott dühösen Botond erre.
- No, majd meglátjuk, hogy a rövid idő mire lesz elég azért... – folytatta a mester: - kötözzétek ki oda a kereszthez, az úgy is szabad már! – utasította a segédeket.
(folyt. köv.)