Nevelésem (2. rész)

Mikor úgy érzem, felkészültem, halkan bekopogok a nappali ajtaján. Testem a jól ismert izgalom árja át, a térdeim megremegnek, a szám kiszárad.
- Öt perc múlva gyere be a nappalin keresztül a hálószobába – hallom Úrnőm hangját egy kis idő után.
Szerencsére az előszobában van egy falióra. Átsuhan rajtam az ijedtség, hogy most levette a falról. Mint egyszer. Természetesen teljesen elvesztettem az időérzékem, így nem a megadott időben nyitottam be a szobába.
Azonnal hazaküldött és teljes két hétig nem jelentkezett.
Azóta sem tudom, hamarabb, vagy később léptem be.
Nem érdekes. Nem voltam pontos.
De most az óra a helyén. Kissé megnyugszom.
A másodpercek napoknak, a percek éveknek tűnnek.
Végre itt az idő.
Lenyomom a kilincset. Egy pillanatra elbizonytalanodom. Mondta, hogy kopogjak? Azt hiszem nem. Már nem tudom, milyen szaval hangzottak el. Az agyam kiürül, a lelkem semmivé válik. Mindent elönt bennem Úrnőm mindenek feletti hatalma.
Megtölti agyam, csordultig telíti lelkem. Megadom magam. Akármi várjon rám.
Kezem már lenyomta a kilincset, belépek a tágas nappaliba. Magassarkúm élesen kopog lépteim ritmusára.
Azonnal ledöbbenek.
A kanapén egy idegen férfi ül. Egyik lába a combján keresztbe vetve, jobb karja kényelmesen a háttámlán nyugszik. Jöttömre elmosolyodik.
Nem szól, nem bólint, csak mosolyog. Fiatal srác, nálam talán fiatalabb.
Remegő térdekkel haladok el előtte a hálószoba felé.
Az idegen végig követ a fejével, szemét végig rajtam tartja. Nem merek ránézni, de biztos vagyok benne, hogy végig mosolyog.
Odaérek a hálószobához. Halkan kopogok be.
- Gyere be! – hallom Úrnőm hangját.
Engedelmesen belépek. Becsukom magam után az ajtón.
Úrnőm a fekete szaténbevonatú ágyon fekszik. Kényelmesen az oldalán, jobb alkarjára és könyökére támaszkodik.
Elakad a lélegzetem. Ahogy agyamba villan, nem nézhetek rá, gyorsan elkapom róla a tekintetem.
De ennyi is elég volt. Már nem kapok levegőt.
Csodálatos, telt, érett alakja fekete fényes lakkfűző szorításában. Telt keblei szinte kibuggyannak a mély dekoltázsból. Vastag combjaira fekete lakk combfixes harisnya simul. Hosszú szárú lakk csizma a lábán, fekete lakk kesztyű a kezén, felér felkarja közepéig.
Még soha nem láttam ezt a ruhát.
A gyér világítás táncol fényes öltözékén, kiemelve buja, telt testének csodás domborulatait.
Tudom, hogy soha sem érinthetem ezt a testet, még csak gondolni sem gondolhatok rá. Pedig hányszor, de hányszor álmodtam róla, hogy csókjaimmal borítom minden porcikáját.
Pedig tudom, nem lesz ebben részem soha.
Már az is elég, hogy egyáltalán láthatom. Az a tudat, hogy Istennőmet szolgálhatom, határtalan boldogsággal tölt el. Noha annak is tudatában vagyok, hogy nem vagyok méltó rá, hogy akár egyetlen pillantásra méltasson.
Hálás vagyok neki, hogy szolgálhatom Őt. Hálás vagyok, hogy foglalkozik velem.
Kiver a víz. Már sok lakk, vagy bőrruhában láttam, de ebben még soha.
Magamban bocsánatot kérek Tőle előbbi mocskos gondolataim miatt. Nem szabad ilyesmire gondolnom.
Hirtelen hímtagomba, amely már önálló életre kelne, éles fájdalom hasít. Az erős herekötés és az erényöv megtette a hatását.
Zavaromba már erős fájdalom vegyül.
És a következő pillanatban meghallom Úrnőm halk nevetését. Nem merek felnézni. Tudom, élvezi zavarom, élvezi kínjaim.
- Nézz rám – szól halkan. Mély, füstös hangja, telt alkatával letaglózó hatást ér el.
Már minden tagom remeg.
- Nem hallod? Nézz rám.
Engedelmeskedem. Csodálatos alakján izgatóan feszül a lakkruha. A fények játszanak a fényes anyagon, testének domborulata mint mindig, most is elviselhetetlen vággyal tölt el.
A farkam már elviselhetetlenül fáj.
- Tetszem? – kérdi Úrnőm.
Csak dadogás a válasz.
- Kívánsz? – húzza végiga combján a kezét, egészen a fölső testéig. Mikor a keze a kebléhez ér, elakad a lélegzetem.
Mély lélegzetet vesz. Mellei a lakkruha szorításában, ujjai a kebleit simogatják lassan.
Lélegzetétől a fény végigsiklik a fényes anyagon.
Már nem bírom tovább. Altestem valósággal felrobban.
- Gyere be, kérlek! – szól hangosan Úrnőm.
A hátam mögött nyílik az ajtó és határozott mozdulatokkal belép valaki a hálószobába.

(folyt.köv.)