30 /második rész/

Miután a késsel levágtam a mogyoróvesszőt, kis ideig tartottam a tenyeremben. A büntetésem nem akkor kezdődött, amikor letoltam a gatyám vagy Mr. Crowford először suhintott a hátsó felemre. Ekkor kezdődött, idekint, az udvaron, abban a pillanatban, ahogy kutatni kezdtem, melyik ágat válasszam. Melyik elég vaskos, hosszú, rugalmas ahhoz, hogy kellőképpen csíkosra verjen. Hánynom kellett magamtól, hogy ilyen módon asszisztáltam a saját megkínzatásomhoz.

Amikor visszaértem a konyhába, anyám még a koszos edényekkel szöszmötölt. Nem állt neki mosogatni, csak elpakolt, aztán gyorsan kiszaladt és ránk csukta az ajtót. Elrejtőzött valahol a ház egy távoli zugában, ahol nem hallotta, mi történik köztem és Mr. Crowford között, ahol nem kellett tudomást vennie a dolgokról.
Amint egyedül maradtunk, a férfi elé léptem és átadtam neki a mogyoróvesszőt. Ő nem szólt semmit, csak suhintott párat a levegőben, kipróbálta, elég rugalmas-e, ez is amolyan rituálé féle volt. Fejével az asztal felé bökött, tudtam a dolgom.
Bokáig letoltam a nadrágomat és az alsógatyámat, kibújtam az ingemből, majd a kifordított szék fölé hajoltam, két kezemmel megkapaszkodtam. A szemem sarkából figyeltem, ahogy Mr. Crowford mellém lépett, a férfi újból a levegőbe suhintott.
– Nem elég vastag – mondta színtelen hangon. – Megmondtam, ujjnyi vastag legyen, egy ekkora szamárnak már az kell. De lássuk, meddig bírja.
Összeszorítottam a fogam, így vártam az első ütést. A vessző suhogott, majd nagyot csattant a meztelen fenekemen. A fájdalom szétáradt a testemben, összerándultam, hatalmas önfegyelemre volt szükségem, hogy ne álljak fel vagy ne kapjam oda a kezem.

Mr. Crowford idestova két éve rendszeresen, legalább hetente-kéthetente megvesszőzött, de nem tudtam hozzászokni a fájdalomhoz. Illetve sokat fejlődtem az első verések óta, már nem üvöltöttem és nem könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Legalábbis az elején.
A vessző újból lecsapott, majd újból és újból, a jól ismert, ritmikus suhogás minduntalan megtörte a konyha csendjét.
Lehunyt szemmel, összeszorított foggal tűrtem, számoltam az ütéseket, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, huszonnégy, huszonöt, huszonhat… végül elvesztettem a fonalat.
Mr. Crowford perceken keresztül csak a fenekemet verte, aztán egy váratlan pillanatban a vessző a hátamon csattant. Levert a víz, a körmeim a fába vájtak. A legrosszabb akkor volt, ha a csípőmet találta el, olyankor úgy éreztem, mintha tüzes vasat nyomtak volna a bőrömbe. Megbillogoztak, ha nem is örökre. Bár minden verés után attól tartottam, hogy a hegek egész életemben elkísérnek majd.

Újabb percek teltek, a vessző egyre gyakrabban csapott le olyan helyre, ahol már járt egyszer-kétszer-háromszor; a pokoli fájdalomtól verejtékben úsztam, a kicsordult könnyem végigfolyt az orromon és lepergett a székre. Egyre hangosabban nyögtem, ziháltam az ütések alatt. Végül, amikor Mr. Crowford visszatért a fenekemre és combomra, már visítottam.

Sajnos elég gyakori jelenség volt ez a Crowford birtok konyhája körül: éles suhogás, csattanás, majd az elgyötört, megkínzott ordításom. Akkor, a verés pillanataiban nem ezen gondolkodtam, de utána nagyon szégyelltem magam, mert mindenki hallotta, aki a farmon dolgozott. Ráadásul Mr. Crowford is azt verte belém, szó szerint, hogy egy fiúnak némán kell tűrni a fájdalmat, különben nem lesz férfi belőle, csak egy „buzi”, egy „homár”, az ő szavaival élve.
Nagy volt rajtam a nyomás, hogy férfiként viselkedjek, de a fájdalom erősebb volt és minden
szégyenérzetemet félresöpörte. Teli torokból üvöltöttem.

Végül a fájdalom elmaradt és a csendre eszméltem. Remegő testtel, verejtékben úszva, zihálva hallgatóztam, összerezzentem, amikor Mr. Crowford rám kiáltott:
– Felállni!
Megfordultam, a férfi az arcomba nyomta a mogyoróvesszőt, pontosabban azt, ami megmaradt belőle. Már csak egy csonk volt, feleakkora, mint mikor levágtam, a letört darabot néhány zöld, vékony rostocska tartotta. Szétverte rajtam.
– Megmondtam, hogy nem elég vastag! – Mr. Crowford lekevert nekem egy hatalmas nyaklevest. Szédelegve próbáltam megállni a lábamon, nagyon közel voltam hozzá, hogy kegyelemért könyörögjek, tudtam, még nincs vége.
– Szépen fogod magad, fiam, és hozol egy újabbat. Gyerünk, lódulj!
Fel akartam húzni a nadrágomat, de újabb ütés csattant a fejemen:
– Így mész, ahogy vagy, csupasz seggel! Lépj ki a gatyádból!
Tettem, amit mondott, a következő pillanatban már a tornácon találtam magam, teljesen meztelenül. Elindultam a hátsó udvar felé, szédelegtem, de annyira magamnál voltam, hogy két kezemmel eltakartam a farkam. Nem tudom, mit szégyelltem jobban, a kicsinyke szerszámom, vagy a csíkos, véres hátsó felem.
Bár a nap már lebukott a horizonton, még világos volt, a birtok munkásai összegyűltek a földúton, pihentek, beszélgettek, pöfékeltek, próbáltam elkerülni őket, de észrevettek. Nem szóltak semmit, csak bámultak. Azt hiszem, ha nem látják a verésnyomokat, napokig gúnyolódtak volna rajtam.
A hátsó udvarban vágtam egy újabb vesszőt a mogyoróbokorról. Ezúttal vaskosabbat, mint az előző. Jól tudtam, hogy az „ujjnyi” a megfelelő, de hajlamos voltam a saját kezemet venni mértékegységként.

Visszatérve a konyhába újból kezdődött a rituálé, Mr. Crowford elé léptem, remegő kézzel átadtam neki a vesszőt, ő suhintott vele próbaként.
– Ez már sokkal jobb – mormogta, miközben én újból a székhez léptem, fölé hajoltam, bár fogalmam sem volt, hogyan fogom túlélni a következő verést. Minden a rituálé szerint zajlott, azt kivéve, hogy már az első csapásnál üvöltöttem.
Összefolyt az idő és a valóság, nem tudom, hányadik ütésnél járhattunk, amikor csikorogva kinyílt a konyha ajtaja. A szemem sarkából láttam, anyám állt a folyosón, el sem elengedte a kilincset, úgy kiáltotta
– Elég lesz! Mr. Crowford! Már megkapta a büntetését! Elég lesz!
– Kifelé! – ordított rá a férfi.
– Elég lesz! Kérem! Könyörgöm!
– Nem tetszik valami, Martha? Semmi gond, kezdheted összepakolni a holmidat, és a fiadét. Az utcáról könnyebb lesz iskolába járnia, akkor majd biztos nem késik el. Akarsz pakolni?!
– Nem…
– Akkor kifelé!
Anyám úgy húzódott vissza, mint csiga a házába, az ajtó bezárult.
folyt.köv.


***