Kid12 (32)
Szubmisszív
Férfi, Biszex
Cikkek idő szerint
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

30 /második rész/

2020. 09. 09. 22:41 | Megjelent: 1020x
Miután a késsel levágtam a mogyoróvesszőt, kis ideig tartottam a tenyeremben. A büntetésem nem akkor kezdődött, amikor letoltam a gatyám vagy Mr. Crowford először suhintott a hátsó felemre. Ekkor kezdődött, idekint, az udvaron, abban a pillanatban, ahogy kutatni kezdtem, melyik ágat válasszam. Melyik elég vaskos, hosszú, rugalmas ahhoz, hogy kellőképpen csíkosra verjen. Hánynom kellett magamtól, hogy ilyen módon asszisztáltam a saját megkínzatásomhoz.

Amikor visszaértem a konyhába, anyám még a koszos edényekkel szöszmötölt. Nem állt neki mosogatni, csak elpakolt, aztán gyorsan kiszaladt és ránk csukta az ajtót. Elrejtőzött valahol a ház egy távoli zugában, ahol nem hallotta, mi történik köztem és Mr. Crowford között, ahol nem kellett tudomást vennie a dolgokról.
Amint egyedül maradtunk, a férfi elé léptem és átadtam neki a mogyoróvesszőt. Ő nem szólt semmit, csak suhintott párat a levegőben, kipróbálta, elég rugalmas-e, ez is amolyan rituálé féle volt. Fejével az asztal felé bökött, tudtam a dolgom.
Bokáig letoltam a nadrágomat és az alsógatyámat, kibújtam az ingemből, majd a kifordított szék fölé hajoltam, két kezemmel megkapaszkodtam. A szemem sarkából figyeltem, ahogy Mr. Crowford mellém lépett, a férfi újból a levegőbe suhintott.
– Nem elég vastag – mondta színtelen hangon. – Megmondtam, ujjnyi vastag legyen, egy ekkora szamárnak már az kell. De lássuk, meddig bírja.
Összeszorítottam a fogam, így vártam az első ütést. A vessző suhogott, majd nagyot csattant a meztelen fenekemen. A fájdalom szétáradt a testemben, összerándultam, hatalmas önfegyelemre volt szükségem, hogy ne álljak fel vagy ne kapjam oda a kezem.

Mr. Crowford idestova két éve rendszeresen, legalább hetente-kéthetente megvesszőzött, de nem tudtam hozzászokni a fájdalomhoz. Illetve sokat fejlődtem az első verések óta, már nem üvöltöttem és nem könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Legalábbis az elején.
A vessző újból lecsapott, majd újból és újból, a jól ismert, ritmikus suhogás minduntalan megtörte a konyha csendjét.
Lehunyt szemmel, összeszorított foggal tűrtem, számoltam az ütéseket, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, huszonnégy, huszonöt, huszonhat… végül elvesztettem a fonalat.
Mr. Crowford perceken keresztül csak a fenekemet verte, aztán egy váratlan pillanatban a vessző a hátamon csattant. Levert a víz, a körmeim a fába vájtak. A legrosszabb akkor volt, ha a csípőmet találta el, olyankor úgy éreztem, mintha tüzes vasat nyomtak volna a bőrömbe. Megbillogoztak, ha nem is örökre. Bár minden verés után attól tartottam, hogy a hegek egész életemben elkísérnek majd.

Újabb percek teltek, a vessző egyre gyakrabban csapott le olyan helyre, ahol már járt egyszer-kétszer-háromszor; a pokoli fájdalomtól verejtékben úsztam, a kicsordult könnyem végigfolyt az orromon és lepergett a székre. Egyre hangosabban nyögtem, ziháltam az ütések alatt. Végül, amikor Mr. Crowford visszatért a fenekemre és combomra, már visítottam.

Sajnos elég gyakori jelenség volt ez a Crowford birtok konyhája körül: éles suhogás, csattanás, majd az elgyötört, megkínzott ordításom. Akkor, a verés pillanataiban nem ezen gondolkodtam, de utána nagyon szégyelltem magam, mert mindenki hallotta, aki a farmon dolgozott. Ráadásul Mr. Crowford is azt verte belém, szó szerint, hogy egy fiúnak némán kell tűrni a fájdalmat, különben nem lesz férfi belőle, csak egy „buzi”, egy „homár”, az ő szavaival élve.
Nagy volt rajtam a nyomás, hogy férfiként viselkedjek, de a fájdalom erősebb volt és minden
szégyenérzetemet félresöpörte. Teli torokból üvöltöttem.

Végül a fájdalom elmaradt és a csendre eszméltem. Remegő testtel, verejtékben úszva, zihálva hallgatóztam, összerezzentem, amikor Mr. Crowford rám kiáltott:
– Felállni!
Megfordultam, a férfi az arcomba nyomta a mogyoróvesszőt, pontosabban azt, ami megmaradt belőle. Már csak egy csonk volt, feleakkora, mint mikor levágtam, a letört darabot néhány zöld, vékony rostocska tartotta. Szétverte rajtam.
– Megmondtam, hogy nem elég vastag! – Mr. Crowford lekevert nekem egy hatalmas nyaklevest. Szédelegve próbáltam megállni a lábamon, nagyon közel voltam hozzá, hogy kegyelemért könyörögjek, tudtam, még nincs vége.
– Szépen fogod magad, fiam, és hozol egy újabbat. Gyerünk, lódulj!
Fel akartam húzni a nadrágomat, de újabb ütés csattant a fejemen:
– Így mész, ahogy vagy, csupasz seggel! Lépj ki a gatyádból!
Tettem, amit mondott, a következő pillanatban már a tornácon találtam magam, teljesen meztelenül. Elindultam a hátsó udvar felé, szédelegtem, de annyira magamnál voltam, hogy két kezemmel eltakartam a farkam. Nem tudom, mit szégyelltem jobban, a kicsinyke szerszámom, vagy a csíkos, véres hátsó felem.
Bár a nap már lebukott a horizonton, még világos volt, a birtok munkásai összegyűltek a földúton, pihentek, beszélgettek, pöfékeltek, próbáltam elkerülni őket, de észrevettek. Nem szóltak semmit, csak bámultak. Azt hiszem, ha nem látják a verésnyomokat, napokig gúnyolódtak volna rajtam.
A hátsó udvarban vágtam egy újabb vesszőt a mogyoróbokorról. Ezúttal vaskosabbat, mint az előző. Jól tudtam, hogy az „ujjnyi” a megfelelő, de hajlamos voltam a saját kezemet venni mértékegységként.

Visszatérve a konyhába újból kezdődött a rituálé, Mr. Crowford elé léptem, remegő kézzel átadtam neki a vesszőt, ő suhintott vele próbaként.
– Ez már sokkal jobb – mormogta, miközben én újból a székhez léptem, fölé hajoltam, bár fogalmam sem volt, hogyan fogom túlélni a következő verést. Minden a rituálé szerint zajlott, azt kivéve, hogy már az első csapásnál üvöltöttem.
Összefolyt az idő és a valóság, nem tudom, hányadik ütésnél járhattunk, amikor csikorogva kinyílt a konyha ajtaja. A szemem sarkából láttam, anyám állt a folyosón, el sem elengedte a kilincset, úgy kiáltotta
– Elég lesz! Mr. Crowford! Már megkapta a büntetését! Elég lesz!
– Kifelé! – ordított rá a férfi.
– Elég lesz! Kérem! Könyörgöm!
– Nem tetszik valami, Martha? Semmi gond, kezdheted összepakolni a holmidat, és a fiadét. Az utcáról könnyebb lesz iskolába járnia, akkor majd biztos nem késik el. Akarsz pakolni?!
– Nem…
– Akkor kifelé!
Anyám úgy húzódott vissza, mint csiga a házába, az ajtó bezárult.
folyt.köv.


***

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.