Kávéházi fenekelés 1.

Az arcomat az erős szél kínozta. A kapucnimat folyton lefújta. Az eső is esett. Ősszel ez nem meglepő. Karjaimat magam előtt összefonva tartottam, arcomat lehajtottam. A kis kapucnis kabátot folyton próbáltam kordában tartani. Nagyon fáztam. Így róttam az utat, méterről méterre. Nem néztem fel, nem néztem előre. De végül nem bírtam tovább haladni és behúzódtam egy kis tető alá az út mentén. Ott legalább az eső nem ért annyira. Csak vártam, hogy hátha eláll, vagy legalább csillapszik az esős idő. A vizes hajam az arcomba hullott. Mint egy ázott veréb. A lábam csurom víz. Épp ma kellett ilyen ruhában elindulnom – rövid A-vonalú szoknya, fehér fodros zokni, fekete csatos cipő és az elmaradhatatlan hatalmas kapucnis sötét zöld viharkabátom. Micimackónak van ilyen, csak az övé sárga. De szeretem az ilyen öltözéket. Hát ma épp nem az időjárásnak megfelelő – mosolyogtam magamban. Végülis nem bántam annyira, hogy olyan vagyok, mint egy ázott kutya. Valahogy illőnek éreztem a személyemhez, a ruhámhoz – mindenhez. Csak annak örültem, hogy nem kifejezetten találkoztam olyannal, aki furcsán nézhet ezért rám.

Ahogy így morfondíroztam magamban, odalépett mellém egy férfi. Fekete hosszú ballonkabátban. Nem néztem fel, leszegett fejjel álltam mellette. Meglepettségemben nem akartam ránézni. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy jelenléte teljesen megzavart. A cipője is fekete – fűzős bőrcipő. Jó ízlése van, állapítottam meg. Mielőtt tovább gondolkodtam volna, egyszer csak megszólított: „ - Jól megáztál.”, állapította meg frappánsan. „- Köszönöm, feltűnt.” – feleltem flegmán. Éreztem, ahogy rám pillantott. De nem oktatott ki a jó modorról. Nem is tudom, miért feleltem neki így. Talán csak tényleg egészen nyilvánvaló, de az is az, hogy nem ez volt a lényege a mondandójának. Lehettem volna kedvesebb is, tudom - ragadtak el megint a gondolataim. S Ő ismét kiragadott belőlük. „ – Meghívhatlak egy forró italra? Itt a sarkon van egy kávézó.” – kérdezte kedvesen, újból nekiveselkedve a kapcsolatépítésnek. Most nem feleltem azonnal. Megint egy pimasz gondolat jutott eszembe, cseppet sem kedves. De ezúttal elhatároztam, hogy szívélyes leszek. „ – Köszönöm, Uram az jól esne.” – feleltem, határozottan barátságos stílusban. Ekkor ránéztem. A férfi mosolygott rám. Ezen megint csak meglepődtem. Volt a mosolyában valami megfoghatatlanul sötét. Vagy talán a szemeiben volt meg. Mindenesetre kicsit aggasztott, hogy így elfogadtam a meghívást, de már nem lehetett visszakozni. Betértünk a sarkon lévő csendes kis kávéházba. Olyan igazi múlt századi hangulata volt. De talán csak a régimódi bútorok és tapéta miatt. Az atmoszféra is valahogy olyan szürkés volt. Csak mi voltunk vendégek. Miután mindketten rendeltünk, gyorsan meg is kaptuk az italainkat. Kicsit fészkelődtem a székemben, valahogy sehogy sem találtam a helyem. A szemem sarkából pedig láttam, hogy a férfi pimasz mosollyal figyel, miközben a kávéját szürcsölgeti. „ – Nem gondoltam, hogy kakaót fogsz rendelni.” – kezdeményezett újra beszélgetést a letörölhetetlen mosollyal az arcán. „ – Ez illik az egyéniségemhez.” – feleltem ugyanolyan pimaszsággal, mint az imént a rejtekhelyen, ahová mindketten az eső elől menekültünk. „ – Van egy ajánlatom.” – kezdte a huncut mosolyú úr, aki ezúttal egyáltalán nem mosolygott rám. „ – Te megpróbálod a flegma stílusodat elfelejteni egy időre, én pedig szépen végig hallgatom a válaszaid, amit a kérdéseimre adsz.” – szólt az ajánlat. Őszinte meglepődésem tükröződhetett az arcomon, mert hirtelen megint elmosolyodott. „ – Na, ezt már szeretem. Jó érzés tudni, hogy képes vagyok meghökkenteni téged és csendre sarkallni.” – ezzel a mondattal megint visszakerült széles mosolya az arcára. Ahova való. Ellenállhatatlannak találtam. Vajon ki ez a férfi és mit akar épp tőlem? Ilyesmiken járt az eszem, miközben az utcára bámultam a kirakaton keresztül, ahol ültünk. Szerettem az ilyen helyeket. „ – Nincs valami izgalmasabb ajánlata?” – hangzott pimasz kérdésem. A férfi felvonta a szemöldökét. Mosoly nem volt. Megint azt a fura sötétséget éreztem áradni. Lesütöttem a szemem és úgy éreztem el is pirultam, de mikor a tükör felé fordultam a kirakattal ellentétes irányba, láthattam is. Saját magamat hoztam zavarba. Szuper!

„ – Ha ilyen csibész leszel, hamarosan megtudhatod mit tartogatok a számodra.” - szólt figyelmeztetése cseppet sem viccesen. Nagyon is komolyan kellett vennem. De ettől csak megint mocorognom kellett a helyemen. Legszívesebben felálltam volna, amit a férfi észre is vett, mert a kezem felé nyúlt, s ezzel a néma kéréssel szólított magához. Felálltam, odaléptem elé. Csak mi voltunk a vendég térben. A pultos lány valószínűleg a raktárban tett-vett. Ott álltam egy idegen férfi előtt, egy kirakatban, aki a hideg combomra tette a kezét. A kettő közé nyúlt kis terpeszre kéztetve, hogy aztán ujjait felfelé csúsztathassa és megvizsgálhassa fészkelődésem okát. „ – Nos, ezzel már tudok mit kezdeni. Ha mindig így reagálsz majd arra, amit mondok neked, akkor nem lesz itt semmi gond. Viszont az előbbi pimaszságodért büntetés jár. Feküdj ide az ölembe.” – meg se várta a reakcióm, bár a döbbenet elindult bennem, de mire felfoghattam volna, mi történik, már a térdén hasaltam. Felhajtotta a szoknyám, végig simította a fenekem és egy váratlan pillanatban egy ütést éreztem. Aztán egy újabbat a másik oldalon. Nem érkezett a következő. Simogatást éreztem. Aztán pár pillanat múlva két ütés egymás után, melyek már sokkal erősebbek voltak. „ – Remélem, tudod, hogy mindig megkapod majd a büntetésed, ha rosszul vagy tiszteletlenül viselkedsz a jelenlétemben.” – tette hozzá iménti lendítéseihez majd óvatosan felállított az öléből. Ismét előtte álltam és ő újfent ellenőrzést tartott. Viszont amit most tapasztalt, abba teljesen belevörösödtem. Egészen eláztam. Lucskos ujjait kihúzva szépen lenyalta a nedvességet róluk, majd kicsit megtörölte a szoknyámban. Szépen megigazította. Mutatta, hogy üljek le. „ – Most ügyes voltál. Elégedett vagyok a viselkedéseddel. Minden téren. – tette hozzá, mosoly kíséretében.

folytatás következik...