Fogoly voltam Mátyás király idejében (3)

Mi, mind a négyen álltunk, bár úgy nem „álltunk”  s vártunk a mesterre, hogy mi a további parancsa, de az csak dúlt-fúlt a mérgében. Végre észrevette magát és döntésre jutott:
- Hozzátok a nyilatkozatokat és mindegyik előtt olvassátok fel! – szólt az utasítása.
- Igenis, Uram! – kiáltotta szinte egyszerre Zsolt és Miki, de csak Zsolt ment el az enyémért az asztalig, mert Miki a keze ügyben tartotta Botond nyilatkozatát.
Így először Miki olvasta fel Botondnak s a mesternek, majd Zsolt is nekem s a mesternek a magamét. A mester figyelmesen hallgatta, majd felderült a képe mire a végére ért Zsolt is s már üvöltötte is az új parancsot:
- Oda, vissza a deresre kötözöd ezt a pöcsöt! Kéz-lábnál fogva és még a derekánál is egy vastag szíjjal odafogod! Te pedig azt a pöcsöt – mutatott Botondra – oda állítod oldalra, a csuklóinál fogva felhúzod, hogy a lábai ne érjék a földet, de jól láthassa, amit ez a pöcs kapni fog most! – fejezte be s megvárta, míg teljesítik a segédek a kiadott parancsait.
Akkor oldalra lépett, meggyújtotta egy ötágú gyertyatartóban az összes gyertyát és lassan odahozta a deres mellé. Egy zsámolyra rátette, de úgy, hogy jól lássam én is. Majd elment s hozott egy olyan spéci bőr paskolót, amely kettős bőrből készült, így rácsapódott a második az elsőre és bevezetésül azzal ráhúzott a feszes hasamra. Felordítottam, mert igencsak csípett az, nem csak csattant hangosan.
- Aha, van szád, tudsz ordítani. Akkor halljuk, tovább! – hörögte a mester dühében s folytatta a csapásokat. Már a mellkasomra, hasamra, de a combjaimra is zuhogtak azok. Én meg próbáltam tekergetni a testemet, hogy ne érje el s közben teli torokkal ordítottam a fájdalomtól. Ahogy a másik lábamon visszaért a testem közepéig, oda is ütött egy hatalmasat. A merev farkamra és a golyóimra.
- Hagyja csak Mester Úr, majd én! – szólt és már tolta is el a mestert tőlem Zsolt.
Majd kivette a kezéből a bőr rácsapót és ütött még párat rám, de már gyengébbeket, viszont hangosabbakat, majd eldobva azt megsimogatta, ahol a bőrömet érte a rácsapó s ennyit mondott nevetve:
- Már eléggé meleg, legyen még jobban is! – tette hozzá és felvette az egyik gyertyát, majd közelített azzal felém, de ügyetlenül leejtette, mire az elaludt.
- Ez selejt, akkor a többi is az! – jelentette ki, majd ezeket elvitte s hozott másikakat, meggyújtotta s majd azzal kezdett csepegtetni. Ezek színesen voltak, így a cseppek is a testemen azok lettek.
Szépen megcsepegtetett mindenhol, az egész testemen a mellkasomtól lefele egészem a lábfejemig, végig mind a két lábamon, majd ahogy visszaért a második lábamon az ágyékomig, a farkamat, de előhúzva a két golyómat is, megcsepegtette. Tényleg ügyes volt, mert kellő távolságból tette, így mire a bőrömig értek a cseppek, már alig voltak melegek, így nem égették a bőrömet.
Még elhúzkodta a körmeit a bőrömön, itt-ott meg is csiklandozott.
Még a farkammal kicsit el is játszott, meg is húzkodta, de csak óvatosan, hogy a tetején megszilárdult sztearin csepp ne törjön szét. Közben nevetgélt, mókázott, sőt párszor rá is köpött a végére, majd elkente azon.
Körülnézett, majd hozott a falról egy fapaskolót s azzal kezdte leverni rólam a sztearin cseppeket. Kezdetben még nem, de később már kezdtem sziszegni, mert fájt, ahogy azok rátapadtak a szőreimre s éreztem, meghúzzák azokat. leverés közben. Lassabban folytatta, néha a körmeivel előlazította s úgy verte le. Még nem volt teljesen kész, mikor elment, hozott egy háromtűs kereket s azzal kezdett végigmenni rajtam. Jó sokáig húzkodta, de közben rám nézve kacsintgatott. Azzal törte össze a cseppeket előre, így kevésbé fog fájni, ha leveri. 
Az után folytatta a cseppek leverését, de a mester szerint túl óvatosan, mert a mester odalépett, eltolta Zsoltot a helyéről és a kezében tartott bőr rácsapóval csapott párat rám. Természetesen felordítottam, nem kicsit, hanem eltúlzottan, hangosan.
Zsolt és Miki odaugrott. S míg Zsolt a mestert karjánál fogva elrántotta oldalra, Miki a jobb kezét kapta el – véletlenül, vagy tudatosan (?) - úgy, hogy az utolsó csapással maga magát találta mellkason a bőr rácsapóval telibe s most nem én, de a mester bődült el a fájdalomtól.
Zsolt meg megjegyezte:
- Mester Úr! A szabályzat szerint, ha valaki már negyedszer sért szabályzatot, akkor az a rab, akivel szemben ezt tette, fél óráig szabadon tehet vele, amit csak akar s a segédeknek ebben segíteniük kell a rabot. – idézte.
Intett Mikinek elkapták a mester úr mind akt karját, hátra s felfelé húzták, így a mester meggörnyedve állt előttünk, tehetetlenül.
- Így most a rab fog rendelkezni, hogy mi legyen a további fél órában, Önnel. – jelentette ki Zsolt és rám nézett.
Én visszanéztem rá és láttam, hogy Zsolt, de Miki is vigyorog s bíztat a szemével. Azt is észrevettem azonban, hogy Botond szemrehányóan néz, s nem helyesli ezt. Ezért odafordultam hozzá s ezt mondtam:
- Ketten vagyunk rabok, ketten is leszünk az „urak”, azaz bánunk el a mesterünkkel, hogy megemlegeti!
- Mit tegyünk akkor, mi a parancsuk? – sürgetett Zsolt, de Miki is, szinte egyszerre.
- Még az elején a mester úr nem feltételezte rólam, hogy ezzel a bőrdarabbal itt – mutattam a farkamra – tudok is valamit kezdeni, így hát megmutatom, azaz megteszem, belé mártom, hogy érezze mire jó, használható az!  – mondtam komolyan, de magamban nevetve.
- Hogyan parancsolja? – tüsténkedett a két segéd, de leintettem őket.
- Gondolkodom… - jelentettem ki, majd felderült a képem és Zsolt fülébe súgtam a megoldást.
Az elnevette magát, megsúgta Mikinek is, majd elkapták a mestert, a bokáira bőrbilincset tettek és X alakban felhúzták, hogy csak a kezei értek le. Közben hoztak egy-egy zsámolyt mind a két oldalára, s Zsolt elment, hozott, síkosítót és gumit is. Letérdelt elém, kicsit megszopta, megrángatta a farkamat, míg nem már feszesen, mereven előreállt és a szájával rátette a gumit is. Azt is, meg a mester ánuszát is bekente síkosítóval, mg meg is ujjazta mesterét előbb egy, majd két ujjal s úgy engedett oda, hozzá.
Én átléptem a mestert, keresztbe álltam rajta, pontosabban a gátja felett s lassan leereszkedve, belenyomtam a merev farkamat a mesterbe s megfarkaltam őt. Lassan mozogtam fel-le, majd fokozatosan gyorsítottam, amíg bírtam. Zsolt és Miki fogták a kezeimet s tartották az egyensúlyomat.
Nem csak dugattyúztam benne, de kevertem-kavartam is, körkörösen, hogy jobban érezze a merev farkamat s több helyről is érjem el a prosztatáját ingerelve.
Meg-, megálltam, kicsit pihentem, majd folytattam s újra pihentem, s végül egy gyorsabb roham után, ami már főleg dugattyúzásból állt, összerándult a testem, de a mesteré is, ahogy megérezte, hogy belélövellek.
Kifáradva, de sikertől eltelve, húztam ki a farkamat a mesterből és mg fölötte állva megkérdeztem incselkedve:
- Megérezte Mester Úr, magában azt a kis bőrdarabot, vagy ismételjünk még?
- Nem, nem, köszönöm, elég volt. Éreztem, nagyon is éreztem. – válaszolta.
- Akkor jó, de várjon, még Botond is jön, Neki is van egy negyed órája Önre! – figyelmeztettem a felállni készülőt.
(folyt. köv.)