Ági az első igazi Dominám
2020. 09. 03. 19:33 | Megjelent: 2137x
Megtörtént eset alapján:
Sok évvel ezelőtt egy társkeresőn bukkantam Ágira, aki úgy hirdette magát, hogy felizgatja, ha egy férfi behódol neki és erős szub vágyai vannak. Ő kis városomban járt főiskolára és nálam 10 évvel volt fiatalabb. Testalkata igen tekintélyt parancsolónak mondható, szerintem Domina játékon kívül is uralma alá tudott volna hajtani.
Megtörtént a kapcsolatfelvétel – akkor még iwiw-en keresztül – és egy „pofavizit” jellegű találkozót kínált fel részemre. Nagyon izgultam, hiszen az idő tájt még kevés tapasztalattal bírtam, de a megbeszélt időpontban albérlete - ami egy tízemeletes ház földszinti lakása volt- előtt bekopogtam.
Először tényleg csak egy könnyed baráti beszélgetés lett belőle, ami alatt azért kiderültek a vágyaink és legnagyobb örömömre szinte mindenben megegyezőek voltak. Elköszöntünk egymástól, de még aznap este hosszú üzenetváltás közepette megbeszéltünk egy újabb találkozót, ahol már jó eséllyel tettlegességig fognak fajulni a dolgok.
Mondanom sem kell a torkomban dobogott a szívem mikor ismét a bejárati ajtaja elé álltam. Mikor ajtót nyitott a szemében már ne ma múltkori kedves csillogást láttam, hanem egészen más ravaszság tükröződött tekintetéből. Ismét a konyhában kezdtük egy udvarias beszélgetéssel. Nekem van egy stílusom alapból, miszerint szeretem kissé ugratni, pöckölgetni a beszélgetőpartnerem. Persze jelen esetben igyekeztem visszafogni ezt az énem, de nem mindig sikerült. Egy ilyen elszólásom után Ági kedves stílusa hirtelen megváltozott:
- Most pedig bemész a szobába, levetkőzöl és meztelen az ágy előtt térdelve vársz! –förmedt rám erélyesen.
Mondanom sem kell, hogy a mellett, hogy köpni-nyelni nem tudtam és totálisan felizgultam szó nélkül engedelmeskedtem. Mohón dobáltam le magamról minden ruhadarabot, hogy mire rám nyitja az ajtót újdonsült Úrnőm, már a kért pozícióban fogadhassam. Nem telt el sok idő és tárult az ajtó, majd kisvártatva ő is megjelent. Kemény lépteivel mögém sétált. Kezében egy fa vonalzó volt, amit élével végighúzott a hátamon és a fülembe búgott.
- Most már az enyém vagy és azt teszek veled, amit jónak látok!
Beleborzongtam a félelemtől átitatott gyönyörtől és, hogy átadom magam neki az ő akaratának. Azt csinál velem amit szeretne, de tudja, hogy én is erre vágyom.
- Hajolj előre és told ki a seggedet!- hangzott a hátam mögül. Nem kiabált, még csak a hangját sem emelte fel, de utasításai mégis ellentmondást nem tűrőek voltak számomra. Természetesen engedelmeskedtem. Elmondta, hogy miként fog büntetni és azt is, hogy miért.
A büntetést azért kaptam, mert illetlenül pimasz voltam vele. Maga a büntetés pedig 50 ütés volt a vonalzóval, mégpedig számoltatva.
- Ha hátranyúlsz a kezeddel azért plusz ütés jár, ha nem hallom érthetően az ütés számát szintén!
Felkészültem vártam a kirótt „jutalmam”. Égető, fájó érzés volt már az első csapás is, ami a fenekemen csattant, mégis élveztem és felizgatott. Nem sietett a csapásokkal. Négy-öt ütés után mindig megállt kicsit játszani. Hol a zacskómat paskolta ilyenkor, hol a hátamba vájta karmait és húzta végig a lapockáimon éles körmeit. Kacagott a fájdalmamon.
- Ezt meg ki engedte meg?- kérdezte számon kérően a csöpögő és álló farkamra mutatva miközben hajamnál fogva felemelte a fejem. Megszólalni sem bírtam, annyira izgultam a következményeken.
- No majd ezért is számolunk csak előbb befejezzük az ötven megérdemelt seggest!
Folytatta tovább, de én tudat alatt már arra készültem, hogy mi fog ezután következni. Lelkileg terrorizált, hiszen nagyon jól tudta, hogy ez jár a fejemben és szeretném minél előbb kiderüljön. De nem siettette az első kiszabott büntetés végrehajtását. Ugyanolyan alapossággal betartotta az 5 ütés aztán egy kis játszadozás a testemmel szabályt. Megvolt az ötven ütés, pontosabban bruttó 60, hiszen hátra nyúltam egy erősebb csapás után a fenekemhez és ezért kaptam a kifordított tenyeremre is plusz 10-et. A fenekem szerintem lángoló vörös lehetett a végére.
- Feküdj a hátadra! – intett parancsolóan. Én tüstént engedelmeskedtem kérésének.
Egy hirtelen mozdulattal nekem háttal az arcomra ült. Szinte mozdulni sem tudtam. Kéjes illatát szívtam magamba a bugyiján keresztül. Ettől még jobban felizgultam és farkam szinte szét akart szakadni olyan keményen állt. Ficánkolt kicsit a számon, hogy kényelmesen üljön és én szinte alig kapjak levegőt feneke szorításában.
- Tehát élvezkedsz büntetés közben?!- mondta kissé sokat sejtetően.
- Fogd meg a farkad és húzd hátra rajta a bőrt!- hangzott ellentmondást nem tűrően.
Bal kezemmel megfogtam a szerszámom és parancsának eleget téve felhúztam a fitymámat. Vörösödő makkom csillogó előváladékkal meredezett. Lesújtott a vonalzóval. Persze közel sem olyan erőset, mint a fenekemre, de ebbe is felültem volna meglepetésemtől, de mivel teljes testével az arcomra nehezedett ez csak elméletben lett igaz. Ütötte a makkomat, amit láthatólag nagyon élvezett és azt is, hogy én ficánkolnék és kiabálnék alatta, de feneke hangtompítóként és bilincsként funkcionálva megakadályoz mindkét dologban.
- Most elveszem a kedved az élvezkedéstől! – mondta tovább ütve és néha a heréim is kaptak ilyenkor.
Próbáltam a nyelvemmel elérni a bugyiján keresztül Úrnői punciját és kényeztetni, de nem sok sikerrel jártam, hiszen nagyon szorosan ült az arcomon és igazán nem is értem el a kéjforrását. Utólag megtudtam, hogy azért, mert önmagát izgatta a szabad kezével és el is élvezett tőle, meg a látványtól, hogy kiélheti rajtam vágyait.
Abba maradtak az ütések és legördült rólam. Pár percig pihegtem, majd elhangzott az „Öltözz” parancsszó, ami annyit jelentett, hogy véget ért a játék és mehetek a dolgomra…felizgulva, kielégítetlenül sajgó fenékkel és égő farokkal távoztam az első találkozónkról Ágitól, ám mégis boldog voltam.
Sokszor találkoztunk még és mindig kipróbáltunk új dolgokat, de erről majd később mesélek…
Hozzászólások (0)