Egy lecke

Félt és rettegett. Közel engedni Őt - azt nem lehet. Hisz eddig mindenkinek csak ártó szándéka volt, vagy ügyetlen volt a dolgában. De mégis érezte azt a lehengerlő erőt, amit nem lehet csak úgy visszautasítani. A gondolatai így cikáztak, miközben a férfi beszélt. Látta, hogy zavarával küzd Ő is. Mintha kettejük helyett beszélt volna. Talán oldani akarta a lányt. Egy mozdulattal magához húzta kézfejét és megfordította tenyerében, hogy csuklóját figyelhesse. De rá sem nézett. Csak egyenesen a lány szemébe, miközben a finom bőrt simogatta. Így érte el, hogy még jobban figyeljen a lány. Beszélt hozzá továbbra is, de most már nem csak hallja Őt, hanem érzi is.
-Nagyon finom a bőre tapintása, kisasszony. - egészítette ki mozdulatait s közben nem húzta el tekintetét a lányétól.

A lány egy finom mosollyal nyugtázta a hallottakat és lesütötte szemét. Finom bőrpír jelent meg arccsontjainál és némi zavar a gesztusaiban. Könnyen zavarba lehetett őt hozni. S ennek mindig jelét is adta. Utálta ezért magát. Leleplezve érezte magát. Majd ahogy néhány pillanat alatt igyekezett úrrá lenni ezen és felülemelkedni a kipirult arcokon, próbálta tovább görgetni a beszélgetést. Hasonlóképp hosszabban válaszolt, mint az imént a férfi. Csicsergett. Egészen elragadta őt a téma.
-Kisasszony, ne haragudjon, hogy közbe vágok, de szeretném megtanítani zongorázni, ha már Bach-ról beszélgetünk. Választ sem várva ragadta meg ismét a lány kezét és a zongorájához ültette. Mellé ült és elkezdte játszani a kedvenc dallamait. A lány pedig figyelte az ujjait, a mozgását ... de persze nem tudta megjegyezni.
- Most Ön következik. - nézett játékosan a lányra. S mivel látta a lány zavarát, elnevette magát. - Természetesen csak vicceltem. Nem várom, hogy máris Bachot játszon. Legyen inkább Chopin! - és a férfi ismét nevetett. Egyszerűen élvezte, ahogy ezt a lányt újra és újra zavarba tudja hozni.

Majd elkezdte a lánynak az iménti dallamokat szép lassan újra leütni s kérte a lányt, hogy kövesse. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, így a férfi már érezhette a lány illatát a tarkójánál. Egy pillanatra be is csukta a szemét. Olyan volt mint a tavasz. Szelíd és mégis friss. Lehengerlő. Így elkalandozott a figyelme. a lány pedig észrevette, mi történt. Megint lesütötte a szemeit, de nem szólt egy szót sem. Kissé a férfi felé hajolt, így szinte ajkuk teljesen összeért. A férfi viszont csak a lány szemeit nézte, a rózsás arcát és telt ajkait. Közelebb húzta derekánál fogva és többé nem állt ellent a vonzásnak.
Minden perccel egyre forróbban csókolta a gyönyörű, puha ajkakat s közben a vörös szoknya alatt felcsúsztatta tenyerét a lány combjain. Fehér bőre teljes kontrasztban állt a ruhája színével. Halványszínű blúza még inkább kiemelte ezt az ellentétet.
A férfi többé nem önmagát uralta hanem ezt a törékeny testet és lelket, mely tudta, ezentúl már az ő szolgálatában áll. Felfedte hát kebleit, melyeket vadul csókolni kezdett. Nem fogta vissza magát többé és szinte falva tette magáévá a lányt.
-Én még sosem... - kezdett bele mondandójába a lány, de aztán elharapta.
-Folytasd. Tudnom kell!- intette a lányt.
-Velem még sosem...- harapta el újból a lány.
S ekkor a férfi megértette, mit akar neki mondani a lány. Ő lesz neki az első. Erre egyáltalán nem számított. Ezért visszafogta magát és lassan haladva kezdte felfedezni újra őt. Lassabb de határozott csókokat hagyott minden porcikáján. Szorításai csak néhány pillanatig tartottak. Azt akarta, hogy a lány meg tudja szokni ezt a tempót. Hagyta, hogy ő is eljusson arra a szintre, ahol Ő már régóta várja - már a látványától el tudta veszíteni a fejét, de tudta, hogy idő kell. Mindenhez idő kell. Vezette, irányította a mozdulatait. Hasra fordította, finoman az ujjait a lány bejárataihoz csúsztatta, óvatosan játsztott - az ujjait ki-be tolta. A tenyerét kerek fenekére helyezte, majd egy finom határozott mozdulattal csapott rá egyet. A lány felszisszent. De nem a fájdalom miatt.
-Ez meglepett, Uram. - mosolygott.
-Kérsz még? - tudakolta szelíden a férfi.
-Lehet? - mosolygott a lány.
Válaszul megint egy csattanás hallattszott. Még párszor megismételte a férfi a mozdulatait, de mindig picit határozottabban, erőteljesebben. A lány pedig tudtára adta, hogy élvezi a törődést. Majd a férfi néhány ütés után megint a lány ajkaihoz nyúlt és örömmel tapasztalta, hogy valóban eléggé tetszett az előbbi fenekelés a lánynak. Majd egy szó nélkül, finoman fölé csúszott és lassan belé mélyedt. A sóhajokból, kis nyögdécselésekből tudta, hogy tovább mehet. A szűk kis bejárat nagyon feltüzelte a férfit, de tudta hogy óvatosnak kell lennie. De a lány egyre csak tolta felé kerek fenekét és egyre hangosabbá vált, így a férfi sem tudta visszafogni magát. Megragadta csípőjét és igen csak szorított a tempón. Egyre vadabbul húzta magára a kislányt és már nem létezett semmi más csak ez a néhány mozdulat, melyet mindketten legnagyobb megelégedésükre hagytak abba. De csak lassítva, tompítva a lökéseket. A férfi alig bírta lecsillapítani magát a pajkos kis hangok hallatán. A lány aléltan hullott újdönsült zongoratanára mellkasára.
-Van még mit csiszolni a technikádon, kiscicám. - húzta a lányt kedvesen.
-Azt hiszem, szívesen gyakorolnék még, Uram!- játszadozott pajkosan a lány.