Fogoly voltam Mátyás király idejében (1)

A nyári szünetben sokfelé jártunk az unokákkal, többek között Visegrádon is. Busszal mentünk kora reggel, így korán is érkeztünk, de sajna a hajóállomásról gyalog kellett volna felmenni, mert nem volt tömegközlekedés hétköznap oda fel. Viszont kaptunk egy telefonszámot, egy helyi taxisét, akit felhívva negyed órán belül értünk jött és felvitte egész kompániánkat a hátsó úton Nagyvillámhoz, ahol kétfajta módon is le lehetett száguldani a hegyoldalban. Olyan bérletet vettünk, amellyel ötször is lejöhettek egyenként, vagy párosan.
Mikor ez elfogyott, éppen jött más utasokkal a taxisunk, így „potyáztunk” Vele a fellegvári parkolóig, ahol újabb utasok vártak rá. Mi is megbeszéltük Vele, hogy 18 órára értünk jön, ide a parkolóba s levisz a buszmegállóba, hogy elérjük az esti buszt, amivel haza tudunk menni.
A parkolóból felsétáltunk a Fellegvár bejáratához, a kapuhoz, majd kisebb sorállás után már mehettünk is be. Felfelé sétálva az unokák már a vár alatti, lovagi játszótéren le akartak „táborozni” s kipróbálni minden ottani játékot, de nagy nehezen rábeszéltük őket, hogy előbb nézzük meg a várat, a kiállításokat s majd együk meg a vitt elemózsiát s csak utána csapjanak fel „vitéznek Mátyás király fekete seregébe”.
Becsületükre legyen mondva végig nézték az összes kiállítást, meghallgatták a Nagymama szakképzett, tanítónői magyarázatait Mátyás koráról, a panoptikumban látható három királyok ebédjéről, az úri vadászatokról és különösen tetszett a lovagok fegyverzetei, öltözetei kiállítási rész nekik. Majd a Fellegvár kaputornyában még az ottani lantos és furulyás korabeli zenéit is meghallgattál, de közben már tömték magukba a szendvicseket s ittak már rá langyos vizet.
De ezt követően már nyargaltak is ki a várból, le a felvonó hídon s irány a vár alatti lovagi tér. Én már fent a várban elválltam tőlük. Ugyanis 14 órára hirdették azt a programot, amit én kinéztem magamnak: „(vár)fogoly Mátyás király idejében” volt a címe, két órás időtartamra.
Három fokozatra lehetett jelentkezni: Az első, a leggyengébb turnus korlátlan létszámban, szintén 2 órás időtartamban indult, ahol leginkább csak megnézték, sem mint kipróbálták a vár kazamatáiban, pincéiben meglévő egykori cellákat, büntetési- és kínzási eszközöket. A második, közepes turnus, már korlátozottabb létszámmal, 10 fővel indult, szintén 2 órás időtartammal, de itt már pár eszközt ki is próbálhattak, mint a pellengért, a kikötést, a derest, a bakot, és részük lehetett egy kis korbácsolásban, vagy a deresen 10 megcsapatásban. A harmadik, legszigorúbb fokozat, már csak 2 emberes volt, viszont több előfeltételt is el kellett fogadni, mint: sor kerül a teljes lemeztelenítésre, maradandó nyomok nélküli „használatra”, s több eszköz is kipróbálható valós helyzetben, korabeli segédlettel, ezért ki lehet választani az éppen aktuálisan ott lévő kínzómesterek közül egyet (közösen) s szintén közösen kettő, vagy egyenként egy-egy segédet is. (Erre egy rövid videó megnézése után került sor.) A legfontosabb feltétel pedig az volt, hogy erre csak 24 éves kor felett lehet jelentkezni, de közben nem lehet ki”szállni, hogy meggondoltam magamat”. S bár szexuális bántalmazás is történ(het)ik, de előzetesen tabukat lehet kinyilatkoztatni ennek mikéntjére.
Mi ketten jelentkeztünk a 14 órásra. A társam egy húszas évei közepén járó, vékonyabb, magas, izmos srác volt, aki kicsit lenézően nézett rám, mikor mentünk a videót megtekinteni. Ki is választottuk közösen az öt mester közül az egyiket (jó negyvenes, mokány tag volt, fekete hajjal, s szőrzettel, mert majdnem mezítelenül is láttuk őket a videóban), majd a 8 segéd közül közösen nem, így külön-külön választottunk. (Az én választottam egy társamhoz hasonló korú, középmagas srác volt, gesztenyeszínű, hullámos, vállig érő hajú, s erős testszőrzetű, ami trimmelve volt.)
Mikor választottunk, s a videó végén bemutatkoztunk egymásnak, hiszen közösen fogunk „szenvedni”, a társam Botond nevet mondott, én Félixet, amin kicsit meghökkent, de nem csak ő, hanem a hamarosan belépő kínzómesterünk és a két segéd is. A mestert Józsefnek, a segédeket Mikinek, és az enyémet Zsoltnak hívták. Míg mentünk utánuk a pincébe, hallottam, hogy a mester odaszólt a segédeknek: „Jól kifogtuk, majd játszhatunk kesztyűs kézzel!”
Leérve és belépve a pincébe, még Miki, be sem csukta maga után az ajtót, már a kínzómesterünk elénk is pördült s ránk ordított:
- Nem lesz semmi, amit kapni és átélni fogtok itt, most velünk, tőlünk. Megkeserülitek és megbánjátok, hogy így döntötteket, de úgy kell nektek, köcsögök! – fröcsögött ordítva és folytatta:
- Ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy előttem ruhában vannak a kezeimre bízott tortúrázandó foglyok, így vetkőzz! Mindent le! – ordította tovább, s társam pólóját meg is ragadta, s le akarta húzni a fején át.
Botond, hirtelen meglepetésében, próbált ellenállni, így a pólójánál fogva a mester magához rántotta le s közben egy-egy hatalmas pofont kevert le neki, jól hallhatóan, csattanósan.
- Azt mondtam, vetkőzz, hát iparkodj, mert szíjat hasítok a hátadból! – üvöltötte a mester s rángatta tovább a pólójánál fogva Botondot.
- Te meg ne bámulj, hanem te is vetkőzz, látni akarom a faszodat! – ordított rám is s lépett közelebb, elengedve Botondot, hogy felpofozzon, de én éppen levettem a pólómat, megmerevedtem, szoborszerűen álltam csak, mereven rá nézve.
Bár odalépett a mester hozzám, de felpofozni már nem mert, valamiért, hanem a Zsoltra nézett s ráordított: - Olvasd a nyilatkozatát! – hallottuk. De én nem vártam meg, hogy Zsolt mit vesz elő és olvassa azt fel, hanem megszólaltam:
- Uram! Tudom, hogy mit vállaltam írásban, miről nyilatkoztam fent, de abban az van, hogy leköpni, felpofozni nem lehet engem! Nem tudom, hogy Botond mit engedett meg, az ő dolga, de figyelmeztetem, hogy tartsa magát a szabályokhoz! Szigorúan azokhoz, velünk kapcsolatban, a továbbiakban! – szólt a figyelmeztetésem.
- Mit mondtál? Mit böfögsz itt, köcsög? Te mersz figyelmeztetni engem s beszélni engedelmem nélkül. Ki vagy te? Phöööö – köpött egyet elém a porba s ordított tovább már vérben forgó szemekkel:
- Segédek! Kapjátok le a lábairól, hátra a kezeivel, csuklóban kössétek össze s utána csigára vele! Lássuk ott is nagy lesz-e a szája! – hallottuk.
Zsolt és Miki ugrott, ahogy nekik parancsolták. Együtt fogtak le, csavarták hátra a karomat, kötötték össze egy vastag bőrből készült bilincsekkel és a plafonról lógó kötél végén lévő kampót beakasztották a rövid összekötő láncba és már húzták is együttes erővel a kötelet s vele engemet is. Először lábujjhegyre álltam, majd már így sem ért le a lábam, így lengtem, forogtam a kötél végén „állva”.
(Szerencsémre a segédek észnél voltak, mert tettek fel nyakörvet is rám, így nem csak a csuklóimnál, de a nyakörvemnél fogva is a kötélhez rögzítettek, így nem estem előre sem.)
Mindenki várt, végre a mester a segédekre ordított:
- Miért van még mindig rajta a gatyája? Kapjátok le! – hangzott.
Zsolt odanyúlt s kellő gyorsasággal lerántotta rólam a gatyámat a bokáimig. Így már mindenki láthatta, hogy átlagosan szőrös vagyok, bár nem feketén, de még nem is őszen. A farkam pedig még nem merevedett, hanem löttyedten lógott, visszahúzódva.
A mester odébb lépett s rámutatott: - Ebbe a bőrdarabba, nehezem fogunk életet lehelni. Én pedig megszólaltam: - Pedig hamarosan lesz abban élet, mikor kell, akár valakibe bele is márthatom, döfhetem, hogy lássa, működik. – incselkedtem a mesterrel.
A mester megint vérbe borult szemekkel nézett rám, az engedetlenségemért, de csak ennyit mondott: - Majd meglátjuk, ha meglátjuk. De ha nem sikerül, akkor bármit is írtál a nyilatkozatodba, az a segéd döf meg hátulról, akit te nem tudtál megdöfni! Nem csak egyszer, de sokszor s el is megy majd benned, köcsög! – fejezte be a fenyegetését.
(folyt. köv.)