Megismerkedés az új subbal (2)

Kicsit hagyta szenvedni a kínai szolgát az elszorításoktól, míg velem beszélgetett s „mesélt” a szolga régebbi, elvégzett/végrehajtott feladatairól. Majd visszatért a szolgához és a kissé elzsibbadt testrészeken megjártatta a többtűs kereket, gondosan áthaladva azokkal a mellbimbók csúcsán, a csupasz makkon, már ahol hozzáfért a feltett eszköztől, vagy a megkötözött s így megfeszült golyók bőrén.
Volt is kellő izgés-mozgás a szolgánál s kisebb, halkabb sziszegés is hallatszott még.
Közben megkérdezte tőlem:
- Te akarod „felavatni” a srácot, vagy megtehetem én még utoljára vele/benne?
- Tedd csak, nekem még lesz rá később is elégszer időm/módom. Kimenjek, vagy előttem is megteszed? Nem zavarok? – cukkoltam a japán barátomat.
- Nem, nem maradj csak. – nyugtatott meg.
- Akkor most minden lekerül rólad köcsög s egy utolsó, alapos „hüvelypucolás” következik, a te „spéci hüvelyedben”  - ígérte meg neki.
Így is lett. A kínai evőpálcák és egyéb eszközök levétele sem ment némi fickándozás, sziszegés nélkül, mert mindegyik eltávolítása után kicsit meg is szorongatta, morzsolgatta az elszorított testrészt, egyenként, mondván: - Elősegítem a véred meginduló áramlását.
Miközben ezt tette, azért szétnézett a kínzószobában, szemre vételezte az ottani, rendelkezésre álló eszközöket és döntött. Egy homorú felületű, középtájon lyukkal ellátott eszközt nézett ki magának, a teljesen csupasz szolgáját arra döntötte rá s kötözte ki lábtól-kéztől s még arra is volt gondja, hogy a farkát áthúzza a golyóival együtt a lyukon, majd a túloldalt megkötözve súlyokat tegyen rájuk. Így előkészítve a szolgát, elé állt, felszopatta magát merevre s már ment is hátra és s döfte belé a „kardját”, majd többször megjáratta azt a „kardhüvelyben”. 
Meg- megállt egy-egy döfés-sorozat után, pihent, majd rohamozott újabb erővel, s lendülettel.
Közben egy-egy pihenőnél felemelkedett, de nem húzódott ki a „kardhüvelyből” és az egyik karjára feltámaszkodva a másikkal hatalmasakat csapott – csattanósan – az alatta lévő, szépen és ígéretesen gömbölyödő, szőrös popókra. Végül, talán a tízedik pihenő után, mikor már ő is alaposan lihegett, utolsó rohamot diktált, de most nem állt le, hanem végig vitte s hatalmas lökéssel, végül ráfeküdve, többszörösen összerándult benne/rajta, s elment.
Felállt, leoldozta és kiparancsolta megfürdeni subját s maga is ment utána. Még a zuhany alatt is megszorongatta a farkincáját, golyóit utoljára élvezettel, míg megmosatta a hátát, farkát és a golyóit is vele, amiért kapott még kis szorongatásokat, utoljára, büntetésként.
Mire visszajöttek, a japán barátom már gatyában volt újra, de a kínai szolga mezítelenül mászott vissza a kínzószobába, elém, eléggé elgyötörten. Japán barátom ezt mondta:
- Most már a Te szolgád innentől. Bánj vele szigorúan s keményen. - mondta és rálépett a nyakára is közben, majd elvette a lábát és az enyémet tette a helyére.
- Köszönöm. – szóltam s összeölelkeztünk, hosszasan.
- Te pedig alo mars! Kifelé, öltözz! Veled máskor folytatom majd, de most ha felöltöztél, kiengedlek s menj! A barátommal akarok lenni, elbúcsúzni Tőle. – utasítottam.
Mikor visszatértem, a barátomat még a kínzószobában találtam, felszerelte magát csukló- és bokabilincsekkel és várt már tök mezítelenül az András-kereszt előtt, alázatosan, térdelve:
- Kérlek Uram, utoljára engem is láss el, alaposan, keményen s kúrj is meg búcsúzóul, úgy istenesen! – szólt alázatosan, kérlelve.
- Megkapod, amit megérdemelsz, hogy eszedben maradjon, s mindig vissza tudj emlékezni erre. Még, majd Japánban is! – nyugtattam meg.
- De most már kuss, akkor beszélsz, ha kérdezlek, de akkor gyorsan válaszolsz!
- Különben pedig, hallgass a neved!
- Igen, ezt kérem s várom, Uram! – szólt alázatosan elém borulva és lábcsókokkal illetve engem japán barátom.
- Még mindig pofázol, hát csönd legyen már! Csak a jajgatásodat akarom a továbbiakban hallani! Megértve? – kiáltottam rá és közben a felkapott, hosszú szíjakból font bőr korbáccsal egy nagyot, csattanóst sóztam rá, a hátára, de szinte azonnal ment a következő csapás is, de ez már a feszes popóira, ahonnan előre lendült a vége és a farkán csapódott.
- Aúúúúúúúú! – üvöltött fel a szolga, mert igencsak fájhatott neki, különösen a második.
- Ezt már szeretem hallani! – nyugtattam meg, és utasítottam: - Állj fel, terpeszbe a lábak, amiket csatolj ki karabinerekkel az András-kereszthez, majd szét a karjaidat is! – hallotta.
Így is tett, de az utolsó karabinert már a másik csuklóján én pattintottam be.
Hátrébb léptem, meggusztáltam és megjegyeztem:
- Azért az elküldött szolga kívánatosabb nálad, de üsse kő, vagy inkább én téged korbáccsal? – kíváncsiskodtam cöcögve tőle.
- Uram tégy, amit csak akarsz! Ne törődj azzal, ha marad most nyoma. Maradhat. – fölényeskedett a japán.
- Legyen kívánságod, vágyad szerint. – jelentettem ki s már a kezemben lévő korbáccsal kezdtem is végig verni a testét a vádlijától felfelé a mellkasáig, majd vissza a hasára és végül a már mereven előre álló farkát is a golyóival.
Ő meg kezdetben halkabban, majd már teljes torokkal üvöltött.
Ezt követően távolabbról színes festékgolyókat lőttem rá, sok színnel, míg csak szép pacákkal nem lett tele mindenhol. Ekkor vettem a slagot és azzal, de igen kis sugárban, jéghideg vízzel mostam le róla a színeket. Közben meg- megkapargattam itt-ott a bőrt a körmeimmel s ujjaim köz fogva egy-egy adagot a fekete, hosszú szőrszálaiból, azokat sodortam, majd rángattam meg s végül húztam, míg bírtam.
Ő ezt sem bírta sóhajtozások, apró kiáltozások nélkül, így kapott egy golyós szájpecket a szájába, hogy halkabb legyen.
Leoldoztam, majd fel kellett takarítania a szobában, közben persze mindig csapkodtam a korbáccsal, vagy egy törülközővel csipkedtem.
A felmosás után négykézlábra állíttattam s kerülgetve egy hosszabb mogyoróvesszővel csapkodtam célzatosan: lapockáit, popóit, de vágatát is úgy, hogy a pálca vége pont az anuszrózsáját érje, majd a lábai közén át a lógó golyóit és oldalról a még mindig merev farkát is.
Ezt követően hanyatt kellett feküdnie s „csillagot rúgattam” vele, azaz a lábujjai közé kis papírzsebi darabokat tettem, meggyújtottam s a láng hője hatására rúgkapált így fekve.
Fel kellett állnia kis terpeszbe és egy gyertyatartót – több égő gyertyával - fokozatosan körbe vezettem a teste körül, hol közelebb, hol távolabb s próbáltam a szőrszálait kicsit megpörkölni.
Majd végül az András-kereszt előtt fejen állt, leengedte széttéve a lábait a padlóra és átlépve rajta, felülről hatoltam bele, miután besíkosítóztam s egy, majd több ujjal megujjaztam. Többször is meg-, megálltam közben s végül egy rohammal mentem el benne.
Fürdés után még bekentem testápolóval mindenhol, így egy darabig mezítelenül ücsörgött, míg az beszívódott, majd felöltöztünk és együtt sétáltunk el gyalog a Japán Nagykövetségig, végig az Andrássy úton, beszélgetve.
Már csak sms-t kaptam Tőle, mielőtt felszálltak a repülőre, ami hazavitte őket Budapestről.
(vége)