A franciatanárnő 1.

Martin a 20-as évei elején járt és a diploma megszerzéséhez szüksége volt még egy nyelvvizsgára. Édesanyja egyik barátnője, Yvette sokáig élt Franciaországban és vállalta a fiú felkészítését a nyelvvizsgára. Az első találkozás alkalmával kissé félénken csöngetett be a csöndes kis budai lakás ajtaján. Egy idős, savanyú nőre számított, akivel nem tudta, hogyan tud majd haladni – tekintve, hogy az illető nem is igazából tanár – így nagyon meglepődött, mikor Yvette ajtót nyitott. Az ajtóban megjelenő hölgy nem volt már fiatal ez tény, az 50-en is túl lehetett, de látszott rajta, hogy valaha igazán gyönyörű nő volt és ebből a természetes szépségéből rengeteget megőrzött idősebb korára is. Nem volt kifejezetten vékony alkat, de kövérnek, vagy túlsúlyosnak egyáltalán nem lehetett mondani. Telt melle, formás feneke, erős combja volt, azonban a fizikai adottságainál, ami sokkal jobban mellbe vágta fiút az a nő kisugárzása volt. A stílusa, a hangja, a testbeszéde, a fellépése mind arról árulkodott, hogy parancsoláshoz van szokva, egyszerűen áradt a dominancia minden mozdulatából. Finom vonású, kedves arcát vállig érő méz szőke hajkorona foglalta keretbe, az a csillogó kékeszöld szempár, arca és egyben egész megjelenése ékessége pedig nyílt tekintettel, őszinte kíváncsisággal nézett a világra. Enyhe sminkje csak növelte természetes szépségét, a mosolya pedig olyan elbűvölő volt, hogy bárkit levett volna a lábáról. Piros ajkai között a fogai rózsák közé ültetett gyöngyökként ragyogtak.

Martin egy kicsit korábban érkezett, mint Yvette várt rá, de azt pozitívumként értékelte, hogy legalább nem késett. Mikor ajtót nyitott neki rögtön végigmérte a fiút. Magas volt (Yvette még tűsarkain is bő 10 centivel alacsonyabb volt nála), karcsú, kamaszosan vékony alkat. Rövidre vágott középbarna haja a feje tetején szertelenül összevissza állt, gesztenyebarna szemei pedig fürkészően őt bámulták. Látta rajta, hogy egy kissé zavarban van az ifjú tanítványa, ami, ha csak valaki kívülről rájuk nézett érthető is volt. Megjelenésükben eléggé furcsán hatottak egymás mellett. Martin egy laza, kissé kinyúlt pólót, hozzá egy a térdénél kivágott skinny farmert és egy fehér edzőcipőt viselt, hátán hátizsákkal. Míg tanárnője úgy festett, mintha éppen csak a tárgyalóteremből lépett volna elő. Fehér hosszú ujjú blúzt, egy éppen térd fölé érő sötétebb árnyalatú tengerészkék ceruzaszoknyát, fekete lakk tűsarkú cipőt hordott testszínű matt hatású nylonharisnyával, amire, ha a férfiak ránéznek találgathatják, hogy vajon van e rajta egyáltalán harisnya, vagy nem.

- Jó napot! – köszönt kissé sután Martin és bemutatkozott, kissé zavarban volt, nem igazán tudta, hogyan kellene megszólítania a nőt.
- Szia – köszönt vissza Yvette és beinvitálta a lakásba. – Szerintem tegeződhetünk nyugodtan – mondta kedvesen, miután becsukta mögötte az ajtót.
Tekintve, hogy Yvette arra bíztatta, hogy nem kell levennie a cipőjét, így rögtön tovább is mentek a nappaliszobába. Egy közepes méretű erkély és két oldalra nagy világos ablakok tartoztak a szobához, ami tágas és a bútorok elrendezésével kifejezetten levegős hatást keltett. Itt ültek le egy szürkésfehér talpon álló ovális alakú üveg dohányzóasztalhoz. Martin meglepetésére Yvette mellette foglalt helyet a monokróm hatású ülőgarnitúrán. Yvette már a találkozásukkor megérezte a fiú friss tusfürdőillatát, mintha nem sokkal előtte zuhanyozott volna, kellemes citrusos illatot árasztva magából és a körmei is rendben voltak állapította meg. Martin is érezte vendéglátója kipárolgásait, ám a parfümjénél – amelynek az illatát nem igazán tudta hová tenni – sokkal jobban lekötötte a figyelmét Yvette lába. Mindig is vonzónak találta a formás női lábakat és Yvettenek bizony nem volt szégyellnivalója ezen a téren sem. Lábfeje tökéletesen arányos volt, szépen megemelte a lábát a magassarkú, izmos vádliján megcsillant a napfény a leheletfinom harisnya felületén. Ahogy keresztbe tette a lábát és selymes combjai egymáshoz dörzsölődtek a testhez simuló szoknya alatt olyan kellemes hangot adtak ki, hogy a fiút mintha áramütés érte volna olyan hirtelen tört rá a vágy.

Próbált arra figyelni, amit Yvette mond neki és csak a beszélgetésre koncentrálni. Ebben segítségére volt, hogy a sors ilyen gyönyörű szempárral áldotta meg tanárnőjét, amibe, ha valaki belenézett, akár egy életre is el tudott volna veszni a pillantásában. A diskurzus közben, melynek során arról kérdezte őt a nő, hogy honnan induljanak neki a nyelvtanulásnak, meglepetten tapasztalta Martin, hogy a kezdetben nagyon kedves és joviális Yvette, mintha egyre inkább szigorúan és dorgálóan nézne rá. Volt valami természetes dominancia a kisugárzásában.
Yvette figyelmét nem kerülte el Martin elkalandozó tekintete. Már kezdettől fogva látta, hogy hogy néz rá és most a szűk farmernadrág alatti kidudorodás sem kerülte el a figyelmét a fiú ágyékánál. Nem ő volt az első férfi, aki hasonlóan viselkedett a jelenlétében, bár az idősebb férfiak általában jobban leplezték. Valahol legyezgette egy kicsit a hiúságát, hogy egy nálánál több, mint 30 évvel fiatalabb férfire is ilyen mély hatással tud lenni, de tiszteletlennek és tolakodónak is tartotta, hogy akit ő szívességből elvállalt, hogy segítsen neki, az így viselkedik vele. Eldöntötte, hogy megleckézteti egy kicsit a magáról megfeledkező tanítványát, úgyhogy felöltötte a jéghideg, szigorú főnökasszony álarcát.
Yvette keresztbe tett lábakkal ült, a felemelt jobb lábfején a cipőjét a lábujjain billegette. Martin szinte hipnotizálva nézte a produkciót, feszülten azt figyelve, hogy bármelyik percben leeshet a cipő. A nő azonban ügyesen visszalépett a cipőbe, a varázs így megtört és a tanárnő hangja ostorként csattant az idő közben Martin számára észrevétlenül beálló csendben.

- Legyél szíves ne bámuld a lábamat, mert kellemetlen helyzetbe hozol! Azért vagy itt, hogy tanulj, nem pedig, hogy rólam fantáziálgass! – nem kellett kiabálnia, nem is kellett nagyon felemelnie a hangját, a kioktató stílus, a tónus és a hangszín, ahogy beszélt, amit mondott és mellette az az éles pillantás, amivel vágni lehetett volna így is abszolút megtette a hatását.
Vágni is lehetett a feszültséget ezek után a két ember között, akiket 30 centiméter választott csak el egymás mellett, de mégis most oly távolinak tűntek egymásnak. Martin teljesen leforrázva érezte magát, nem tudott nagyon megszólalni sem szégyenében. Ő egyik pillanatban még úgy érezte, hogy milyen jól elvannak egymás mellett, aztán mintha pofonvágták volna, az arca is úgy égett tőle. Érezte, hogy mondania kellene valamit, de semmi releváns nem jutott az eszébe.
Teljesen kivörösödött arccal kezdett akadozva válaszolni valamit, de csak a döbbent tagadásra tellett tőle.
- Bo-bo-bocsánat, é-é-én nem… én nem akartam. – kezdett kétségbeesett magyarázkodásba és közben az járt az eszében, hogy mi lenne, ha ezt az anyja megtudná Yvettetől. Erre a gondolatra csak még jobban elszégyellte magát és legszívesebben elsüllyedt volna a föld színéről.
Yvette érzékelte tanítványa szégyenét és zavarodottságát, látta, hogy a fiú nagyon bánja a dolgot és valahogy ezt a feszültséget fel kell oldani kettejük között. Kissé közelebb hajolt hozzá és lágyan megsimogatta a hátát.
- Készültem neked néhány feladattal, most oldd meg azokat és utána kiértékelem őket. Ezt a kis dolgot pedig elfelejtjük – mondta nagyvonalúan, azonban a kedves érintés, a gesztusértékű megbocsájtás ellenére a kettejük közötti vidám hangulat, ami a találkozás elején megvolt, most úgy tűnt végérvényesen megtört közöttük.
Martin szemlesütve némán bólintott csak az ajánlatra, de szégyenében rá sem mert nézni inkább a nőre.

A következő 20 percben mind a ketten elfoglalták magukat. Martin a feladatokat próbálta meg kitölteni, Yvette pedig közben átnézett néhány szerződéstervezetet, ami az irodai munkájához kellett a következő napra. Amikor áthozta az iratokat a másik szobából a fiú figyelmét nem kerülte el, hogy a kanapéágy távolabbi végére ült le Yvette, így a köztük lévő távolság, ami egyébként is ott volt a levegőben, most fizikailag is kifejezésre jutott, így érzékeltetve a fiúval, hogy elvágta magát a nő előtt.
Ez azonban csak a felszín volt, ugyan mindketten a munkájukba temetkeztek, de egyikük sem tudott igazán arra koncentrálni, amit csinált. Martin folyamatosan azt mondogatta magának, hogy nem lehet ennyire hülye, hogy szinte csorgó nyállal bámuljon egy nőt, aki életkorából fakadóan akár az anyja is lehetne. Úgy meg pláne kellemetlen, hogy az édesanyja ismerőséről van szó. Ráadásul neki mindig is a korabeli lányok tetszettek, soha nem volt dolga nála idősebb nővel. Ez az egész tanulás botrányosan alakult és már azon gondolkozott, hogy milyen indokkal mentse ki magát az anyja előtt, hogy miért nem fog többet jönni Yvettehez tanulni. Ezzel együtt volt valami ebben az asszonyban, amitől nem tudott szabadulni. A kisugárzása, a fellépése, olyan jelenléte volt a szobában, hogy még ha a szégyentől úgy érezte, hogy égeti a szemét, ha csak rápillant, de egyszerűen mágnesként vonzotta oda a tekintetét, ahol a nő ült a szobában. Azon gondolkodott, hogy még soha nem volt rá ilyen hatással egy nő sem és az tény, hogy hasonló jelenséggel, mint Yvette még soha nem is találkozott, akivel szemben ilyen alárendelt szerepet élt volna meg.
Yvette sem volt mentes azonban a fiú hatásától. A kettejük közti dinamika benne is megmozgatott valamit. Magában dohogott, hogy mit képzel ez a kis taknyos kölyök, hogy így néz rá, meg gondolatban már biztos levetkőztette, talán magáévá is tette. Nem szégyelli magát! – és hasonló gondolatok cikáztak a fejében. Eközben viszont volt valami izgalmas is ebben a felállásban. Itt van ez a fiú, aki Yvettenél jóval fiatalabb lányok társaságát élvezi, mégis utána vágyakozik olyan áhítattal, mint talán még egy férfi sem a korábbi kalandjai során. Amikor kivörösödött arccal próbált magyarázkodni, közben a pénisze ott dudorodott a nadrágjában, annyira kis aranyos volt gondolta Yvette. Érezte, hogy olyan hatalma van ebben a helyzetben, ami egy korábbi férfival szemben sem volt még, viszont úgy érezte nem lenne elegáns kihasználni egyik régi barátnője fiatal és ezzel együtt meglehetősen tapasztalatlan fiával szemben.

A feladatsor megoldása után ismét közelebb húzódott Martinhoz, hogy leellenőrizze a válaszait. Érezte rajta a visszafojtott vágyakozást és úgy érezte, egy kicsit mégis belemegy a játékba. Egy kis lábmasszázsból még nem lehet semmi baj gondolta. Igazság szerint egy kicsit fájt is a lába az egész napos szaladozástól, aminek a 10 centis magassarkú cipője sem tett jót, úgyhogy arra gondolt, hogy mi lenne, ha megmasszíroztatná egy kicsit a lábát Martinnal, miután a fiú nagy érdeklődést tanúsított iránta.
- Martin, megmasszíroznád egy kicsit a talpamat? – kérdezte olyan ártatlan, hétköznapi módon, mintha csak egy zsebkendőt kért volna tőle.
Martin azt hitte, hogy rosszul hall, most tényleg arra kérte őt? Ez valami csapda, vagy teszt lehet… most mit csináljon? Fénysebességgel cikáztak a fejében az egymást érő gondolatok, de egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a nő már oda is tette mindkét lábát az ölébe és úgy volt vele, hogy amíg a feladatsorral foglalkozik, addig Martin masszírozgassa egy kicsit a lábát.
A fiú némi habozással és teljesen összezavarodva, de lelkesen tett eleget a kérésnek. Először a vékony tűsaroknál fogva finoman eltávolította a lábbeliket, majd egy kissé megemelve kezébe vette a nő jobb lábát.
- Vigyázz, a körmöddel nehogy elszakítsd a harisnyámat! És ne csiklandozz! – hangzott az utasítás parancsoló hangnemben, egy szúrós pillantás kíséretében.
- Igyekszem – motyogta halkan válaszul Martin, de az esze már nem ott járt.
Teljesen elbűvölte őt a nő lába, most különösen, hogy ilyen közelről is megszemlélhette. Az áttetsző harisnyán keresztül látta, hogy vörös körömlakkal volt díszítve a lábkörme, ugyanolyan színárnyalatban, mint a kezein. A lábujjai formás, arányos kis nudlik voltak, a tetejükön vidáman virított a vörösre lakkozott kis lábköröm. Mikor Yvette lába a fiú ölébe került, nem kerülte el a figyelmét a még mindig meglévő erekciója. Érezte a talpával és benne is különös bizsergést keltett leginkább mentálisan a tudat, hogy ennyire képes hatással lenni erre a fiúra.

Martin először csak nagyon óvatosan merte masszírozni Yvette talpát, de a nő egyre csak biztatta, hogy csinálja egy kicsit erősebben. Akkurátusan ügyelt rá, hogy a körmével ne érintse és ne is csiklandozza meg túlságosan hódolata tárgyát. Végig masszírozta a nő talpait, a lábujjait, a lábujjai alatti kis párnás részt (ezt Yvette különösen élvezte), közben megfigyelte, hogy mennyire puha és sima volt a lába, nem volt tele bőrkeményedésekkel, elhalt bőrrétegekkel. Utána a sarkát is megmasszírozta és a lábfejét sem hagyta ki, ezután pedig egy kissé tovább merészkedett. Elkezdett felfelé haladni a lábszárán átgyúrva a nő vádliját. Annyira gyönyörű vádlija volt, egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne érjen hozzá és úgy gondolta örömet is tud vele okozni Yvettenek. A tanárnő láthatóan élvezte a masszázst, úgy csinált mintha még mindig a feladatsort javítgatná, de már rég nem oda figyelt. Milyen ügyes keze van – gondolta – még lehet meg is tarthatnám masszőrnek. Miközben ő erről ábrándozott egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a fiú most már az ajkaival érinti a lábát.
Martin teljesen belefeledkezett a vágyakozásba és önkéntelenül is egyre többet engedett meg magának, úgy, hogy igazán bele sem gondolt mit tesz. Először csak félénken egy apró puszit nyomott Yvette bal lábának nagy lábujjára oda, ahol a harisnya varrása is volt. Ezt követően egyre bátrabban csókolt és hamarosan lábcsókok egész sorozatával kezdte elárasztani tanítónője talpát, sarkát, lábfejét. A bokájánál hosszasan elidőzött, ez volt az egyik kedvence Yvette szépségei közül, olyan finom kis elegáns bokája volt, hogy egyik puszit nyomta rá a másik után. Martin azt még nem tudta, hogy már itt is túl messzire merészkedett, így hát naivan belevetette magát a további élvezetekbe. Nyelvével elkezdte nyalni a nő talpát, az sem zavarta, hogy az egész napos jövés-menésben kissé beleizzadt Yvette lába a harisnyába. A szag és a kesernyés íz, amit a szájában érzett sem tántoríthatta el ettől a nőtől. Vágyott rá, akarta őt, szinte égett a felfokozott izgalomtól.

Yvette egész sokáig tűrte, valahol sejthette, hogy ez lesz belőle, hogyha „táncba hívja” a fiút és az nem fog bírni magával, amikor viszont Martin a szájába vette a nagylábujját és mint egy éhes csecsemő a mellbimbót úgy kezdte el szopogatni, ez már sok volt számára.
- Martin! – kiáltott rá élesen, mint egy rossz kutyára, aki olyat vett a szájába, amit nem szabad és közben elhúzta tőle a lábát, majd felállt a kanapéról.
Vágyakozással vegyes félelem tükröződött a fiú tágra nyílt szemeiből. Azt hitte a nő is legalább annyira élvezi ezt az egészet, mint ő maga – ami a masszázsig kb. így is volt – és nem jól mérte fel a helyzetet.
- Mit képzelsz magadról, mit művelsz itt? – kérdezte dühösen, választ nem várva Yvette. Mélységesen felháborította, hogy ez a kölyök ilyen nyíltan tárgyként kezelte.
- Én csak kényeztettem a nyelvemmel – mentegetőzött a fiú, miközben úgy érezte jobban teszi, ha visszavált magázódásra. – Máshol is tudnám… kinyalnám a bugyijából is – bukott ki belőle önkéntelenül, amivel kiderült, hogy neki nagyon más elképzelései vannak most már a nyelvgyakorlásról.
Yvette szeme villámokat szórt, mégsem kezdett ordítani vele, pusztán síri hangon ennyit válaszolt:
- Túl sokat engedsz meg magadnak fiatalember! – mondta, majd teljesen váratlanul hatalmas pofont kevert le Martinnak.
A fiú úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel, megszólalni sem tudott, csak fájdalmasan tapogatta a vörös nyomot az arcán, amit Yvette keze hagyott rajta. A meglepettségtől pedig még a szája is tátva maradt. Yvette kezében volt az irányítás.
- Nagyon ritkán fordult elő, hogy megütöttem valakit, de te rászolgálnál egy alapos elfenekelésre, hogy egy kis önfegyelmet tanulj.
- Gyerünk told le a nadrágod! – mondta a nő ellentmondást nem tűrve és Martin bele sem gondolt, hogy mennyire abszurd módon hangzott volna ez a mondat egy órával ezelőtt.
Most maga sem tudta miért, de úgy érezte engedelmeskednie kell. Ahogy fölé tornyosult ez a termetében egyébként nála alacsonyabb nő, annyi erőt sugárzott magából, hogy Martin érezte nincs választása. A tekintetük összeakadt egy pillanatra és abban a nézésben minden benne volt. Martin úgy érezte, hogy ahogy ott elkapta a tekintetét Yvette fénylő kékeszöld szempárja, mintha kattant is volna a bilincs a csuklóján. Azt üzente felé ez a szemvillanás, hogy: az enyém vagy!
- Igenis asszonyom – cincogta Martin elhaló hangon… és innen már nem volt visszaút.

Folyt. köv.