Eladott az Úrnőm egy kegyetlen Dominának (tizennegyedik rész)

Mivel rég írtam meg kell jegyeznem, hogy az előző részben a szökésemért megkaptam a kegyetlen háromszáz korbácsütést és még hátra volt a bikacsökkel, sjambokkal történő hosszú verés.

A korbácsolás után Vanda megszólalt:

-Dávid légyszíves hozd le a kastélyból a két vastag bikacsököt és a két hosszabbik sjambokot. Utána leült és pihent, hogy újult erővel verhessen tovább. Közben pedig szídott:

-na te mihaszna, szökött rabszolga! Megkaptad a büntetésed egyrészét! Mindegyik ütést megérdemelted! Igazam van? Bólogattam, pedig nem értettem vele egyet. Na így kell bánni veled, látod-e? Nem kellett volna elfutnod a büntetésed elől. Muszáj így elverjelek, hogy tanulhass a hibáidból. Ha vétkezel megbüntetlek. Ez ennyire egyszerű. Bűnös vagy, tehát bűnhödnöd kell. Tudod én nemcsak az Úrnőd vagyok, hanem a nevelőd is. Meg kell tanítsalak rendesen viselkedni. Meg kell tanulnod, hogy mit szabad és mit nem. Az, hogy megpróbáltál elszökni, tűrhetetlen viselkedés. Én egyáltalán nem akartalak ennyire elverni de a tűrhetetlen viselkedést kegyetlenül megtorlom! Bizony, bizony. Te csináltad magadnak, neked kell elviselned a következményeket is!
Hogy képzelted azt, hogy megszöksz az Úrnőd elől? Engedelmességgel tartozol nekem, megértetted? Akkor és úgy verlek el amikor és ahogy akarom! Rabszolga vagy, méghozzá azok közt is a legutolsó! Ezért is van ilyen büdös, mocskos, szakadt ruhád! Aki meglát ebben a hacukában máris tudja, hogy egy utolsó féreggel van dolga. Ez a névjegyed! Ennyire kopott, foltos és mocskos nadrágja valóban csak olyan rabszolgának lehet, akit évekig dolgoztattak, vertek benne. Ne csodálkozz hát, hogy mindenki el akar verni, amikor meglát ebben a göncben. Különben is szépen mozgatod bene a formás segged, amikor verlek. Azzal felnevetett. Tudod ugye, hogy még a java hátra van? Bizony, bizony te rohadék! Most jön a sjambokkal való verés! Ezt sem fogod elfelejteni soha. Látod milyen különleges vagyok? Olyan nő vagyok, akire életed végéig emlékezni fogsz! -azzal megint felnevetett.

Közben megérkezett Dávid a verőeszközökkel. Az Úrnő felállt és megvizsgálta azokat.

-Dávid, hozzál vastag, fekete ragasztószallagot, és tekerd be ezeknek a végeit, ugyanis nem szeretném visszafogni magamat ennek a rohadéknak a megbüntetésekor.

Azzal elém jött, legugolt, megsimogatta az arcomat és a következőt mondta:

-kár, hogy nem lehet maradandó nyom a seggeden! Látod, milyen kíméletes vagyok? A sjambokom, bikacsököm végét leragasztatom, hogy neked jó legyen. Mert nagyon erőseket fogok ütni, azt garantálom. Tudod, nem szeretem visszafogni magamat. Ha nem rakatnám a verőeszközök végére a ragasztószallagot, annyira feltépném a bőrödet, hogy sohasem tudna teljesen begyógyulni. De így más a helyzet. Nyugodtan verhetünk Dáviddal addig, ameddig csak akarunk. Ja és teljes erőből. Nem okozunk maradandó nyomot, de rettenetes fájdalmaid lesznek. Tudod hogy terveztem? A sjambokkal kezdünk. Kapsz 100 ütést teljes erőből. Majdnem elfelejtettem, hogy lesz az kétszáz is, mivel ketten fogunk verni. -megint felnevetett. Utána megpihenünk, mert mi is elfáradunk, neked meg nem kellene elájulnod, hogy érezhesd a törődést. Ezután kapsz kétszázat a bikacsökkel is, persze szintén teljes erőből. És utána választhatsz, hogy mivel kéred tovább a büntetésedet. Sjambokkal, vagy bikacsökkel, esetleg a büntetőkorbáccsal? Amelyiket választod, azzal verünk tovább. Legalább kétszer száz ütésre számíthatsz a végén. Megértetted?

Bólintottam.

De csak a verésednek lesz vége. Egyéb büntetésekkel még folytatni fogjuk az estét. Már ki is találtam néhány dolgot. És még egyszer monom: mindezt csakis magadnak köszönheted te szökött retkes rabszolga!

Közben Dávid elkészült a verőeszközök végeinek leragasztásával, ezért az Úrnőm elvette az egyik sjambokot és a bal oldalamra állt, Dávid pedig a jobb oldalamhoz. Az Úrnő kezdte. Akkorát ütött, hogy az egész testem belerándult. Amennyire a kötelek engedték megpróbáltam elhúzni a fenekemet, kicsavarodtam amennyire csak lehetett. Rosszul tettem, mert ekkor Dávid ütése érkezett jobbról, ami pont a kicsavarodott fenekemet telibe találta. A fenekem már így is teljesen el volt verve a büntetőkorbáccsal ezért a sjambok akkora fájdalmat okozott, hogy leállt a lélegzetem. De jött a következő ütés balról, majd ismét jobbról. Arra hamar rájöttem, jobb ha nem csavarom el oldalra a fenekemet, mert akkor a másik oldalról nagyobbakat kapok. Csak annyit tudtam tenni, hogy amennyire a lekötözött kezeim engedték, hátracsúsztam a bakon és mielőtt becsapódott volna a sjambok, igyekeztem behúzni a fenekemet. Gyenge próbálkozás volt, de ilyen erős verésnél még a legkissebb enyhitő körülmény is számít. Minden ütéstől, magatehetetlenségemben próbáltam kiegyenesedni, még ha pár centit is engedtek a kötelek. A fájdalomtól megint azt sem tudtam ki vagyok már. Az ütések gyorsan jöttek, mivel most ketten vertek. Ameddig az egyik lecsapott, a másik arra már felemelte a sjambokot, ezért majdnem megállás nélkül jöttek az ütések. Ordítottam ahogy csak a szájpecektől lehetett, mivel ekkora fájdalomnál már rég nincs az emberben önuralom.

(folytatása következik)