Lelketlen Valóság

1 Rész

A sarkak nagyon magasítanak, csaknem egy szintre kerülök vele. Könnyedén megölel, a két keze fölsiklik az oldalamon, rá a melleimre, kinyújtott tenyere hosszú ujjai kis köröket írnak le a mellbimbóm körül.
Az arca kifejezéstelen. A szembogarai, amelyek az enyémek szegeződnek, két miniatűr arcot tükröznek.
Keze lecsúszik a derekamon, a harisnyakötőre. Kitapogatja a körvonalait a testemen körös-körül, végigköveti mind a négy pántot egészen a végéig, -odáig, ahol a harisnya kezdődik.

Már majdnem teljesen besötétedett. Fölkapcsolja a mögöttünk álló padlólámpát, és így szól: - Maradj itt!
Visszamegy a díványhoz, leül.
-Most gyere ide,- mondja reszelős hangon.......Ne siess.

Lassú léptekkel elindulok felé a szőnyegen. Aprókat lépek, óvatosan, testem szokatlan tartást vesz fel, karom esetlenül lóg. Valami dörömböl a fülemben, minden lélegzetvétel fölerősíti.
- Most fordulj meg- mondja, amikor már csak két-három lépésre vagyok a díványtól.
Alig hallom a szavait.
- És emeld föl az inged!
Megfordulok, megállok szálfaegyenesen, az ing két szárnyát könyökömmel az oldalamhoz fogom.
- Csalódott vagy? - kérdezem meglepően magas, közömbös hangon.
- Ne hülyéskedj, gyönyörű vagy- duruzsol mögöttem.
- Gyönyörű vagy édes.
A szemem lecsukódik, hallgatom a dörömbölést a fülemben, testem minden négyzetcentimétere érintésért sóvárog.
Hogy megpróbáljam kitisztítani a fülem, megrázom a fejem, hajszálak érnek a számba
; kérlek, mondom gondolatban, ...könyörgök.
- Állj négykézlábra - mondja.
- És húzd fel az inged! Húzd fel rendesen, hadd lássam a segged.
Nézem a tömött ,sűrű szövésű szürke szőnyeget, amely most csak néhány ujjnyira van az arcomtól.
- Mászkálj......mondja egész halkan.
- Mássz oda az ajtóhoz. Mászkálj !
Mozdítom előre a jobb karomat, a jobb térdemet,a bal karomat. Az elefántok azok, amelyek ezt másképp csinálják? - fut át az agyamon.
Mozdulatlanná merevedek a csöndben, amit a lakás előtti folyosóról beszűrődő beszélgetés tör meg. Ajtócsapódás.
- Nem megy..! - mondom.
Úgy rémlik, mintha a hangom összezsugorítaná a testem. Arcom egy másodpercre a szőnyegre lapul, amely álló helyzetből tökéletesen simának látszik ugyan, de így, bőrrel érzékelve nem olyan puha, mint várná az ember. Felülök. A sarkak magassága nem engedi meg, hogy úgy üljek, ahogy szeretnék:térdeim államhoz felhúzva, karjaimmal átfogva lábamat.

- Mondd csak- szól semleges hangon.
- Hülyén érzem magam- mondom. A szoba túlvégén álló lámpa nem világítja meg eléggé az arcát, nem látom az arckifejezését.
Tarkója mögött összefonja a karját, nekidől a dívány támlájának. Felállok, megingok.
- Viszketek ettől a szőnyegtől.....mondom motyogva, de úgy, mint aki valami értékes információt közöl , és leülök a legközelebbi székre.

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk- mondja, de nem néz rám...
- Csak azt nem értem, miért nem vagy képes a fejedbe vésni a verés képzetét, miért kell mindig ténylegesen végigcsinálni veled? Mielőtt azt mondod nekem, -hogy: 'nem, ezt nem akarom megtenni'-miért nem képzeled magad elé a lelki szemeiddel, amint leveszem a nadrágszíjamat?
- Miért felejted el egyik napról a másikra, hogy milyen érzés, amikor lecsap rád?
- Minden egyes alkalommal végig kell csinálnunk ezt a hülye alkudozást, hogy a végén úgyis azt csináld, amit mondok ?

- Ne.....mondom-, először nem is hallhatóan. Ne....mondom-, kérlek....
Most fölém hajol, kisimítja homlokából a haját.
- Úgy érzem magam ettől,mint valami kutya- mondom. - Így mászkálni...
Félek , hogy ki fogsz nevetni...
- Hülyén is kell érezned magad.. - mondja. Ne vacakolj itt nekem! Ha majd röhögni akarok rajtad, szólok. - Némán ingatom a fejem. Homlokát ráncolva alaposan szemügyre vesz, felém jön, ellép mellettem.
Karót nyelten ülök a szék peremén,térdeim egymáshoz préselve, alkarjaim szorosan a hasamhoz szorítva. Két keze a vállamon, hátrahúz,-míg hátam a szék támlájához nem ér. Ekkor hajamba turkáló, fejbőrömet maszírozó keze ökölbe zárul, lassan húzni kezdi a hajam hátrafelé, mígnem az arcom vízszintes helyzetbe kerül,a fejem teteje a nemi szervéhez ér. Kézfejével az arcom alsó részét simogatja.
Csakhamar kinyílik a szám. Amikor már egyenletesen nyögdécselek,kimegy, s a lovaglóostorral jön vissza.Leteszi a dohányzóasztalra.
- Nézd meg - mondja. - Nézz rám! Három perc alatt úgy elintézlek, hogy egy hétig nyomod az ágyat...!
- De alig hallom. A nem oda illő, parányi száloptika, amellyé most a torkom szűkül, csak gyűszűnyi adagokban enged levegőt venni, nyitott szám mintha feldagadt volna..
- Mássz- mondja. Négykézálb állok megint.Arcomat erősen a jobb vállamhoz szorítom, érzem, hogyan remeg az állam, de ahelyett hogy csillapodna,csontról-csontra adja át a remgést, mígnem remeg már a karom, a lábam,de még a lábujjam is.Hallom, hogy a bőr borítású nyél az asztallapnak dörzsölődik.
Fehér izzású fájdalom hasít combjaim hátsó részébe. Hirtelen mintegy varázsütésre, könny szökik a szemeimbe. A széktől a hálószoba ajtajához mászom, rugalmasan, könnyedén a sarokban álló lámpához; egy hangosan doromboló macska nyolcasokat ír le a karjaim körül.Térdemen kiszakad a harisnya, érzem, ahogy szalad fel combjaimon a szem. Amikor már majdnem visszaérek a díványhoz, -elém lép, lenyom, hátamra hengerít. És belém hatol. Keményen feszít bennem. Oly édes érzés.

Minden érintését melegnek érzem
Abbahagyja, kinyitom a szemem.
- Mégis megütöttél....suttogom,-pedig megtettem amit mondtál...
- Igen-mondja, mert megint ellenszegültél..
- Mert szeretsz verni....suttogom.
- Igen- feleli-, és szeretem nézni, ahogy összerándulsz, és szeretlek leszorítani, hallgatni , -hogyan könyörögsz! Szeretem azokat a hangjaidat, amelyeket képtelen vagy visszafojtani. Szeretek rajtad elnézni egy-két kék foltot,amelyekről tudom, honnan származik: onnan, hogy jól elvertelek.
- Megborzongok. Hátranyúl, lerántja az öreg pokrócot, szétrázza,betakar, s miközben a pléd foszladozó szaténszegélyét az állam alá gyűri, így szól:
- És mert te is akarod. - Igen....suttogom. De sose akkor.......sose közben...
- Tudom- mondja, egészen közel a fülemhez, keze mélyen a hajamba túr szorosan, simogatóan a fejbőrömön érzem a kezét....
Majd felál és arébb megy tőllem.
-Most nem érhetsz hozzám. -mondja
folyt.köv.