Beavatás 1 rész

Nikának hívnak.
Engedetlen, hisztis, szófogadatlan. Komolyan, én magamat is annak tartom, a párom pedig nemkülönben.Naphosszakat szeretek netes játékkal elütni az időt. Nem kevés veszekedés zajlik köztünk emiatt, egyszerűen úgy gondolom, ha nincs kedvem valamit megcsinálni, akkor nem is fogom megtenni. Lehet szó akár otthoni munkáról, akár kinti programról, bármiről. Én jól érzem így magam, ő pedig jól teszi, hogy elvisel.
Azt az estét nem felejtem el, június utolsó estéje, egy esős péntek este volt, amikor is a párom titokzatosan ennyit mondott elalvás előtt:
- Holnap egy új korszak kezdődik az életünkben, de leginkább a Tiédben.

Gőzöm sem volt mire gondolt, hiába próbáltam belőle szép szóval, veszekedéssel, kiabálással kiszedni, nem válaszolt.
Millió gondolattal az agyamban feküdtem le - elhagy talán? Vagy csak elköltözik? Mi lesz velem? - Lassan jött el az álom, hajnali egyig ébren forgolódtam.

Aztán másnap, mikor felébredtem, már a párom és egy ismeretlen férfi ült a nappaliban.
Furcsálltam a dolgot, mert ilyen korán még nem szokott vendégünk lenni.

Még az ágyból hallgatóztam, hogy miről is beszélgetnek, rá akartam jönni, ki is az ismeretlen hang tulajdonosa. Mivel, hogy kávé nélkül képtelen vagyok magamhoz térni, fel kellett hogy kelljek az ágyból. Nem sok kedvem volt hozzá, de az egész lényem kávéért kiáltott.
Felvettem a köntösömet, kócosan kibotorkáltam a szobából.
Nem szerettem volna ha ilyen állapotban egy idegen lát, így nem köszöntem nekik, csak a konyhába surrantam be. Kitöltöttem a kávém, hallgatóztam, de nem hallatszott semmi.
Elfogyasztottam a kávémat, majd ugyan olyan ügyességgel mint ahogy kijöttem a szobából, vissza is mentem. Gyors zuhanyzás után, fehérneműt és egy könnyű nyári ruhát kaptam magamra, ami a kedvencem volt.

Miután felöltöztem kisétáltam a nappaliba, ahol párom és az idegen férfi beszélgetett. Párom amint meglátott, magához is hívott. Oda mentem hozzá, egy könnyed puszit adtam a fejére köszönésképp, majd az ismeretlen férfit egy jó reggelttel köszöntem:

- Nika, - szólt párom - engedd meg, hogy bemutassam az urat, Tamásnak hívják, engedetlen lányok, nők nevelésével foglalkozik, elég nagy hatékonysággal. Sokat beszélgettem már vele, eljött az idő, hogy Te is megtudd, mit döntöttem: egy hónapra átadlak a számára, hogy foglalkozzon Veled. Mindent meg kell tenned amit Tamás kér tőled.

Azt hittem rosszul hallok, képtelen voltam megszólalni, csak hápogni tudtam:
- Tessék? - kérdeztem, mert azt hittem hogy valamit rosszul hallottam - hogy mit csinálsz? Mégis hogy gondolod ezt, hogy adhatsz oda valakinek?
- Jól hallottad - ismételte meg a párom, bár kissé zavarban, és segélykérően nézett Tamás felé.
Tamás felállt a fotelből, majd udvariasan megszólalt:
- Jó reggelt Nika, örülök, hogy láthatlak. Már sok minden hallottam rólad, bár eddig csak egyik oldalról van információm. Részemről a szerencse, hogy alaposabban megismerhetlek. Egy hónapunk lesz minderre.
László - szólt a páromhoz - megtennéd, hogy egy 15 percre kettesben hagysz Nikával?

Végig mértem az előttem álló embert, aki majd egy fejjel magasabb volt nálam és fura módon valami határozottság, nyugalom, magabiztosság áradt belőle.
A páromra néztem, idétlenül, hisztérikusan felkacagtam:
- Ugye drágám ez csak valami rossz vicc, mond hogy ez nem igaz?
Péter rám nézett, majd mielőbb kiment, csendben így szólt:
- Nika én már nem bírom elviselni a te trehányságaidat és a nemtörődömségedet. Vagy szófogadóan Tamással mész, vagy a kapcsolatunknak vége!

Péter ezzel a mondattal kiment a nappaliból, én pedig ott maradtam az idegennel, fülemben pedig ott csengett az utolsó mondat:
“Vele mész, vagy a kapcsolatunknak vége!”

- Kérlek, ülj le Nika - mondta Tamás, én pedig némán engedelmeskedtem. - tudom, hogy furcsa lesz, amiről most beszélni fogok, de szeretném, ha végighallgatnál. Bármilyen furcsa is, a döntés a Tiéd. Ha azt szeretnéd, hogy elmenjek és itt hagyjalak, ezt is választhatod, de akkor a pároddal Neked kell megbeszélni a folytatást. Én mindössze 15 perc beszélgetést kérek Tőled, hogy hallgass végig. Megkapom?

Ránéztem a számomra idegen férfira és felugrottam ültő helyemből, felháborodva, síros hangon kérdeztem, hogy még is hogy gondolják ezt Péterrel? Nem, és nem és nem! Sírtam, mert kezdtem érezni azt, hogy elvesztem. Visszazuhantam a fotelba. Letöröltem a könnyeimet, hogy ne lássa Tamás, igyekeztem magamat és a gondolataimat rendezni:
- Hallgatlak, de a válaszom már most tudom - dühösen néztem rá, Tamás elmosolyodott, és így szólt:

- Ahogy Péter említette, engedetlen lányokkal foglalkozom, az én feladatom az, hogy olyan partnert, feleséget neveljek belőlük, akivel a párjuk elégedett lesz. Nem könnyű feladat, megváltoztatni egy lány gondolkodás módját. Épp emiatt az eszközeim sem egyszerűek. Elmondom, hogy nagyjából mire számíthatsz az elkövetkező hónapban:
Velem leszel, Nálam fogsz lakni. Kényelemben, kényeztetésben, luxusban lesz részed maximálisan, de ennek meg is fogom kérni az árát. A szolgám leszel és az egyetlen feladatod az lesz, hogy maximálisan megfelelj az én elvárásaimnak.
A luxusnak ára lesz. Keményen, fizikailag és lelkileg is foglak büntetni, kínozni, ha csak egy kicsit is ellentmondasz, vagy nem engedelmeskedsz nekem. Tudom, hogy ez nem idegen Tőled, Péter mesélt a fenekelős vágyaidról, ezeket maximálisan meg fogod élni Velem.
Mikor visszahozlak egy hónap múlva, teljesen más ember leszel.
Úgyhogy a döntés most a Ti kezetekben lesz. Én kimegyek az autóba és pontosan 15 percet fogok várni Rád. Ha jössz, onnantól indul az 1 hónap. Ha nem, soha nem fogjuk látni egymást.

Megborzongtam a gondolattól, amikor a büntetést említette. Sokszor játszottuk Péterrel, hogy a térdére fektetett és elfenekel, de valahogy mindig hiányzott valami, az a nyers erő és magabiztosság, ami Tamásból áradt. A dacosságom ellenére azt vettem észre, hogy már a büntetés gondolatától finom lüktetésbe kezd a puncim.
- Ha van kérdésed, most tedd fel - mondta zárásképp Tamás -

Ránéztem, gondoltaimban mondtam, sőt nevettem: Na persze, Te fogsz tudni megnevelni, ehhez nekem is lesz közöm!
Mikor megszólaltam nyoma sem volt a gondolataimnak, csak az ellenérzéseimnek, meg a dacnak.
- Nem akarok most kérdezni, menj ki kérlek, Péterrel szeretnék beszélni!

Tamás kiment az autójához és Péter visszajött a nappaliba.
- Péter - kezdtem sírósan - kérlek ne küldj el, megváltozok.
- Ezt már annyiszor ígérted Nika, ezért döntöttem úgy, hogy Tamással mész, vagy elválnak útjaink.

Hisztizni kezdetem, hátha hatni tudok rá, berohantam a szobába, sírva az ágyra vetettem magamat. Péter utánam jött.
- Hiába a hiszti, már döntöttem. - mondta újra -
Felkeltem, előkaptam egy sporttáskát és csapkodva elkezdtem pakolászni bele amit magammal szerettem volna vinni, még a laptopomat is beletettem:

- Nem lesz semmire szükséged, csak menned kell - mondta Péter -
- Ezeket akkor is viszem - hisztiztem, majd kifáradva lerogytam az ágyra.
Péter mellém ült, átkarolt, sírva bújtam hozzá.
- Kérlek ne küldj el - könyörögtem újra.
- Szeretlek Nika, nem akarlak elveszíteni, de így nem mehetnek tovább a dolgok. Meg kell változnod, hogy tudjuk az életünket folytatni, ehhez szükségét látom Tamás beavatkozásának.
Némán bólintottam, majd felállunk az ágyról. Péter megfogta a kezemet, én pedig felkaptam a sporttáskát, amibe gyorsan beledobáltam a kedvenc cuccaimat.

Lassan kisétáltunk a kocsihoz, ahol Tamás már várt bennünket. Odabújtam Péterhez és utoljára megpróbáltam még könyörögni Neki
- Gondold meg kérlek magadat és ne küldj el - de Péter hajthatatlan volt - Menj Nika, egy hónap múlva várlak vissza.

Dacosan kinyitottam a hátsó ajtót, duzzogva beültem és jó erősen csaptam be az ajtót a hatás kedvéért. Elégedetten láttam, hogy Tamás felhúzta a szemöldökét. Két férfi még elköszönt egymástól és ezzel elkezdődött az én elkövetkező hónapom.

- Miért hátra ültél Nika? - kérdezte Tamás - nyugodtan ülhetsz mellém is.
- Nekem itt teljesen megfelel!
Mondtam, miközben a szemem villámokat szórt. A kis cuccot amit összekapkodtam, magamhoz szorítottam.
A tükörben láttam, hogy Tamás elmosolyodik és szép lassan elindul. Sírós szemmel néztem vissza Péterre és úgy éreztem, hogy elárult.

Abbahagytam a sírást, a táskámból egy zsebkendőt vettem elő, kifújtam az orromat:
- Úgy sem fogok Neked szót fogadni, ha fene fenét is eszik! - kiabáltam hisztérikusan Tamásra.

Nem érkezett válasz, pár perc múlva azonban az autó lelassított és egy kis fákkal körülvett parkolóba kanyarodott be. Tamás kinyitotta az ajtót, kiszállt, majd legnagyobb meglepetésemre beült mellém a hátsó ülésre, majd kinyitotta az én ajtómat.

- Kiszállhatsz és elmehetsz, visszamehetsz Péterhez, de akkor vállalnod kell a következményeket - mondta halkan és várakozóan nézett rám -
Sok minden futott át az agyamon, de leginkább Péter mondata visszhangzott bennem:
“ ha nem mész, elválnak útjaink”.
Az ajtóhoz nyúltam és becsuktam:

- Maradok - mondtam halkan - Nem azt mondtam, hogy nem maradok, hanem azt, hogy nem fogok szót fogadni - folytattam kissé hetykén -
Tamás elmosolyodott, elvette a táskámat az ölemből és előre tette:
- Ezzel tisztában vagyok, én pedig megmutatom, hogy mi módon fogom ezt kezelni.

Egy hirtelen mozdulattal megragadott és a térdére fektetett. Meglepett a hirtelen mozdulat, még csak ellenkezni sem volt időm, de nem is nagyon tudtam volna, könnyedén megtartotta a ficánkoló testemet maga előtt. Egy mozdulattal felrántotta a könnyű nyári ruhát, lábával lefogta a lábaimat, a bal kezével pedig a felsőtestemet. Ellenkezni próbáltam, de esélyem sem volt, mintha egy vasmarok szorított volna le. Éreztem, hogy sokkal erősebb nálam.
Az első ütés a bugyiba bújtatott fenekemen csattant. Teljesen más élmény volt mint Péterrel a játékaink. Az ütést pár másodperccel követte a fájdalom érzése is, erős ütés volt, határozott. Az első ütést továbbiak követték, a tizedik után már nem számoltam. Az egész testem hullámzott, részben a szégyentől, részben a fájdalomtól.
A dac ami addig bennem volt, eltűnt belőlem. A fenekem lángol és az arcom színe megegyezhetett a fenekemével. Sokat és nagyokat csapott a fenekemre. Teljesen elveszítettem az időérzékemet. Nem tartott szünetet, csak annyira, hogy a bugyimat lehúzta a térdemig, ezt követően újra kezdődtek az ütések, ezúttal a meztelen fenekemre.
Nem tudom mennyit kaptam és azt sem, hogyan lett vége, egyszer csak abbamaradtak az ütések és Tamás felültetett. Amikor megszólalt, hangjában nyoma sem volt dühnek, vagy haragnak. Én szégyenemben lehajtottam fejemet és újra elkezdtem sírni halkan.

- Egyelőre ennyi, de ezt a beszélgetést még folytatjuk Nika - mondta Tamás és visszaült előre -
Egyedül maradtam hátul, a fenekem iszonyúan égett, szinte alig bírtam ülni a bőr ülésben a fájdalomról, de kihúztam magam és halkan szipogtam. Sok minden járt az agyamban a fájdalom, a megaláztatás, de éreztem, hogy ott a bugyimban elkezdődött valami. Nedvesnek éreztem magam és nagyon kívántam, hogy újra megérintsen ez az ember.

Írta: hungry és Nika
Folyt köv