Régebbi kalandok Pécsett és a Mecsekben (5)

A korai sötétedés lehetővé tette, hogy a fürdőszobából kimenjünk a szabadba, úgy, ahogyan voltunk egy szál semmiben s ott játszunk tovább. Zétény nem engedte meg senkinek, hogy valamit is felvegyen, csak cipőket, hanem a konyhából sok mindent összeszedett és felvitette velünk a pince fölé, a szőlőbe. A domb tetején csak egy nagy diófa állt s mellette egy csőszkunyhó, előtte nagy asztal, két oldalán padokkal.
Zétény Jancsit és Istvánt jelölte ki a futóversenyre: nekik kellett a szőlősorok között szaladniuk le, a domb végéig, ahol véget értek a szőlősorok, majd cserélve a másik során visszafutni fel.
Ő addig ráhasaltatta Zolit a nagy fa asztal végére, szétrugdalta a lábait s először egy, majd már két ujjal ujjazta meg. Mikor már mind a kettő simán, könnyen bement, akkor elővett egy olyan dildót, amire gumit húzott s betolta Zoliba, majd pumpált rajta, így az belül feszesebb lett, s elindította rezgést is. Zoli arca először feszültséget jelzett, majd kisimult s később már kellemes érzést tükrözött. Többször is pumpált még s állított a rezgés módján s intenzitásán.
Én pedig odébb, a tűzrakóban, készítettem el a faágakat, majd meg is gyújtottam és tápláltam folyamatosan, hogy mihamarabb parázs legyen, tudjunk szalonnát sütni. Közben elkészítettem a nyársakat a szalonnával megtűzdelve.
Közben oda- odalestem, hogy Zétény mit tesz Zolival. Már nem a dildó rezgett benne, hanem Zétény munkálkodott egyre gyorsulva pumpálta Zolit, míg csak el nem ment benne. Közben arra is volt gondja, hogy Zoli farkát is kézzel izgassa, húzkodja, így szinte egyszerre lövelltek ki.
Alig értek vissza a csőszkunyhó mögül, ahol a ciszterna volt – megmosakodva – már érkezett is előbb István, majd őt követve öt méteren belül Jancsi is. Erősen lihegtek, kapkodták a levegőt, ahogyan görnyedten álltak.
Zétény gratulált Istvánnak a győzelemhez, de Jancsit is megdicsérte a jó futásért, somolyogva s megkérdezte tőle:
- Mind a ketten jutalmat érdemeltek. Elfogadod Istvántól a tiedet?
- Igen, természetesen. – válaszolta Jancsi kicsit értetlenkedve s hozzátette: - A győztestől mindig, minden jutalom elfogadható. – tette még hozzá.
- Majd meglátjuk. – mondta Zétény és újra gratulált Istvánnak s megkérdezte tőle:
- Milyen rég volt, hogy magadon kellett segítened, magadnak megoldanod?
István kicsit értetlenkedett a kérdést hallva, majd mikor leesett neki a kérdés „tárgya”, elpirult teljesen és dadogva válaszolta:
- Bizony már rég volt az. – sóhajtott hozzá. – Pedig azt gondoltam…- kezdte, de nem fejezte be a meg kezdetet, pedig Zétény bíztatta, hogy tegye csak meg. Végre újra megszólalt nagy pirulás közepette: - Tudjátok, mi, én azt nem tehetem, mert az bűn s a bűnt meg kell gyónni a priornak, ami eléggé nehezen megy, főleg ezt, de a penitencia is érte súlyos. – fejezte be nagy nehezen.
- Miért, mi jár érte? – kíváncsiskodott Jancsi. Így István folytatta:
- Először is alapos fejmosás, hogy ebbe a bűnbe újra beleestél, majd újabb kioktatás, hogyan lehet elkerülni a test vágyait, bűneit, de a legrosszabb büntetés, mert nálunk a szemináriumban az a büntetésem speciálisan, hogy le kell vetni a csuhát s úgy pőrén kell elviselni a társaktól kapott 50 korbácsot, ki, hova adja s milyen erősen. 
- Miért, hát a társak nem inkább szánnak téged ezért? – kíváncsiskodott tovább Jancsi.
- Nem, dehogy is! Örülnek, hogy nem ők tették, hanem én. Így én kapom a büntetést, helyettük. Ezért azután bele is adnak apait-anyait. Ütnek, ahogy csak tudnak. Jó nagyokat s oda, ahova csak lehet, sőt, még oda is, ahova nem, s remélik, hogy nem veszik észre a többi között.
- Hova oda? Hova nem szabad? – jött Jancsi újabb kérdése.
István még vörösebb lett, de csak kinyögte a választ.
- Hát oda! Az ember seggére, de úgy, hogy a korbács vége a faszodon csattanjon!
- Nahát! – hüledezett Jancsi, de, mi a többiek is. – Ez kegyetlenség.
- Bizony az! – erősítette meg Zétény s folytatta: - Így már értem, hogy legközelebb, aki kapta s most adhatja vissza, miért teszi ő is meg. Igaz? – fordult Istvánhoz.
- Igen, így van. S nem csak visszaadja, de ha tudja, erősebben is, nem bánva, hogy legközelebb ő is mg erősebben kapja vissza. – válaszolta István, de közben Jancsi csóválta a fejét, valamin gondolkozva, végre megszólalt:
- Ti szemimicsodának hívjátok a kollégiumotokat?
- Szeminárium-nak. Igen, az kollégium is egyben, de otthon is, ahol élünk és felkészülünk a jövendő hivatásunkra. – erősítette meg István.
- Miért, te mi leszel? – jött Jancsi újabb kérdése.
- Pap. – jött a rövid válasz.
Ezt hosszú hallgatás követte. Mindenki elgondolkozott a hallottakon, csak Jancsinak volt még egy kérdése, ami nagyon fúrta az oldalát:
- Akkor, te, ti ott, nem is verhetitek ki magatoknak? Sohasem? Hogy lehet ezt kibírni? – értetlenkedett Jancsi.
- Hát, eléggé nehezen.  - adta meg István a választ.
- Süssük a szalonnát s közben is lehet még csevegni! – szólította fel Zétény a társaságot.
Míg mindenki megsütötte, majd jó étvággyal megette a vacsoráját, volt ki hagymát is evett hozzá. Zéténytől kaptunk fröccsöt is mellé a saját borából.
Bár a sütés s evés közben sok mindenről szólt a csevej a tűz körül, mégis a végén Jancsi odasúgta Istvánnak:
- Segítek rajtad! Kiverem neked, ha ez megoldja azt, hogy nem te tetted, így nem is kell megvallanod, mert nem te követted el a bűnt. – mondta.
Zétény azonban elnevette magát s azt mondta:
- Az előbb a versenyfutás végén a jutalom nem került végül is átadásra, de most itt az ideje. A győztesnek is jutalom, de a vesztesnek is. Ugyan az!
- Mi lesz? Jaj, de jó! – csapkodta izgatottan a kezeit Jancsi.
- Nem mi, hanem ki lesz!- nyomatékosította Zétény. - Istvánnak te, neked meg István!
- Hogy? Hogy mondod? – értetlenkedett Jancsi, de mi többiek, azonnal megértettük s vihogtunk.
- Neked én, nekem pedig te! Ez érthető, mit nem értesz Jancsikám? – veregette meg Jancsi vállát István s egyben fogva fel is húzta annál fogva, vezette oda az asztalhoz s nyomta is le az asztalra, miközben átvette Zéténytől a gumit és a síkosítót.
Az asztalra ráhasaltatott Jancsi elé felmászott, odatérdelt, majd nyújtotta a farkát, amit Jancsi be is kapott s felszopott, keményre. Ekkor leugrott, gyorsan fel a gumit s már ujjazta s síkosítózta is Jancsi ánuszát, s annak tiltakozni sem volt ideje, de már benne is volt s üzemesen csattogott rajta. Alaposan csinálta, láthatóan élvezettel.
Jancsi kezdetben nem élvezte, de később már igen s mikor István kicsit megállt pihenni, már biztatta, hogy ne hagyja abba, csak így tovább!
Nem csak ő, de mi is biztattuk Istvánt, tanácsokat adtunk, hogy hogyan tegye még változatosabbá a műsorát s mikor István nagy kiáltással elment, előbb Zoli állt a helyére, majd – mivel én nem akartam – így Zétény lett az utolsó, aki meghágta Jancsit, de egyben - maga után – el is küldte kézzel őt.
Ez után már csak eloltottuk a tüzet, s az összepakolt dolgokat levittük, vissza a házba.
(folyt. köv.)