Martinella a rabszolga

A következő történetet egy a Pixie-n megismert nagyon kedves lány kedvéért készítettem :)
(A történet cselekménye, helyszíne ettől függetlenül teljesen fiktív. A benne szereplő személyek kitaláltak. A szolgalány neve is teljesen fiktív. Illetve minden cselekmény csak a fantázia szüleménye.)



Mint, ha most történt volna, oly tisztán emlékszem arra a napra. Meleg júniusi nap volt. Embereim, illetve egyik szolgalányom kíséretében mentünk a kikötőbe. Csütörtök volt. Minden héten ez az a nap, mikor behajóznak a friss "termékkel". Sok szép, kívánatos teremtést hoztak aznap is. Meztelenül vezették fel őket, láncra verve. De volt egy különleges köztük. Nem tudom miért, de Ő másabb volt. Másabb, mint bárki előtte. Tisztán emlékszem, mikor sétáltam végig előttük, és megpillantottam Őt. Olyan 160-165 cm lehetett. Gyönyörű szőke haját meglebegtette a forró nyári szellő. És rám nézett. Láttam benne valami izgatót. Kék szemeivel magával ragadott. Nézett rám, és én néztem az Őt.

- Jó Uram! - szólt hozzám az egyik kereskedő - Talán ezt szeretnéd?
- Mit tudni erről? - kérdeztem.
- 22 éves. A Gyémánt-tenger mentén szedték össze valami gazdag udvarházból. Iskolázott jószág, tud írni, olvasni, nyelveket beszél. Ismeri még a nomádok nyelvét is! Sőt térképeket is tud készíteni. Valami geográfus féleség.
- Érdekes. Mennyi?
- 600 aranydínár. De Neked Uram, oda adom 580-ért.
- Te most szórakozol Velem?
- Jó Uram, ez itt ennyit ér. Imént mondtam, mi tudás rejlik benne. Hol találsz ilyen szolgát? Ráadásul még szép is.
- És szófogadó? - tettem fel a kérdést.
- Térdre az Urad előtt! - utasította a kereskedő a szőke lányt, aki állt büszkén tovább - Mondom térdre! - de semmi.
- "Hibás" az árú barátom. - tettem a megjegyzést, de egyre jobban izgatott a lány.
- Nem Uram! Csak be kell törni kicsit! - majd egy pálcát kapott elő, amivel a lány csupasz fenekére kezdett hatalmasakat ütni - Térdre! Térdre, ha mondom! - majd a harmadik ütés után a lány letérdelt.
- 520!
- 550?
- Mondom 520! Még be kell törnöm.
- Hát, de...
- Mondom! 520, vagy vidd, ahova akarod.
- Na legyen. Tönkre teszel így jó Uram, de legyen. - mártírkokott a kereskedő.

Kifizettem az árát, majd elvittem. Egy pokrócot terített rá a Velem lévő szolgalányom, hogy ennek a szőkének a bájai ne táruljanak az egész világ elé. Megindultunk a birtokom felé. Már alig vártam, hogy oda érjünk, és jobban megismerjem új szolgámat.
Majd két órát utaztunk, míg megérkeztünk. Kiszálltam hintómból, egy szolgalány máris sietett elém. Letérdelt.

- Drága Uram! Csak, hogy visszatért! Hozhatok valamit?
- Nincs szükségem semmire! - majd intettem, hogy hozzák utánam új szerzeményemet - Fürdessétek meg! - adtam a további utasítást.

Elvitték a szőkét. Megfürdették. Alaposan meg kellett, mert azért az ilyeneket jó pár napig láncon a hajó gyomrában tartják. És, hát elképzelhető, mi van ott. A kertben vártam rá. Kényelmes, párnázott székemben ültem, miközben egy szolgalányom legyezett, hogy hűsítsen ezen a forró napon. Egy másik szolgalány öntött egy kupa hűs bort, mely természetesen az én birtokom gyümölcse volt. Szolgák és szolgalányok tucatjai művelték hatalmas földemet. Egyszer csak megjelentek vele.

- Na látom végeztek a fürdetéseddel. Térdelj le az Urad elé. - de a lány csak állt - Látom nem félsz. Nem is fogsz! Mert rettegni fogsz! - nevettem, majd egy pálcát vettem fel - Ugye tudod, hogy most nem csak hármat fogsz kapni, mint a kereskedőtől. - néztem bele mélyen a szemébe - Szóval letérdelsz? - elhúzta tekintetét, már nem volt olyan bátor, hisz fájhatott neki a korábbi is - Te akartad. - majd mögé akartam lépni, de térdre rogyott előttem - Ezt már szeretem. Jegyezd meg, Én vagyok az Urad! Ha azt mondom, letérdelsz, akkor letérdelsz! Hány éves is vagy?
- 22. - nyögte ki.
- Akkor 22 ütést fogsz kapni, a legkisebb engedetlenség esetén. És természetesen vannak súlyosabb büntetések is. De! Most kapsz egy új lehetőséget. Elfáradtam ma. Szóval megfogsz masszírozni. Megértetted?
- Igen.
- Igen, Uram! - ordítottam a képébe - Ezt ne feledd! Mi is a neved? Azt még nem tudom.
- Martinella.
- Martinella vagyok Uram! Na látom nem megy az illem. Pedig tanult szuka vagy állítólag. Na sebaj. 22! - utaltam a büntetésre - Az jön most, hogy megtanuld a rendet. - láttam, hogy megrémül, de bele kellett verni a tiszteletet.

Így Martinella, az új szolgalányom megkapta a 22 pálcát a fenekére. Az esti masszírozástól viszont így eltekintettem. Egy sötét "szobába" zárattam, hogy át tudja értékelni a napot. És másnap újult erővel, tiszta elmével vethesse bele magát a szolgálatba, ami ezentúl az élete része lesz.
Másnap reggel ismét elém vezettettem. A kertben fogyasztottam a reggelimet. Épp a falatot öblítettem a borommal, amikor megjelent előttem Martinella.

- Kipihented magad? - kérdeztem gúnyosan, miközben egy falat sajtot kaptam be.
- Igen. Uram.
- Nem érzem a kellő tiszteletet a hangodon!
- Bocsánat Uram! - súgta neki a mellette álló másik szolgalány.
- Bocsánat Uram! - mondta tekintetét a földre sütve Martinella.
- Ma a istállóban fogsz dolgozni. Meg kell szoknod a kemény munkát is. Vihetitek. - utasítottam embereim.

Így is lett. Egész nap az állatok körül dolgozott. Délben tettem is arra egy kis sétát. Láttam, ahogy a sarokban kucorog egy tál kásával és egy darabka kenyérrel a kezében. Rám nézett. Még mindig a büszkeséget láttam a szemében. Láttam rajta, hogy nem tört még be. Bár a félelem a pálcától meghozta a gyümölcsét, de még nem tört be.
Este aztán alaposan megfürdettettem és a szobámba hozattam egy másik lány társaságában. Megmasszíroztak. Martinella nem volt valami ügyes, de szó nélkül tette a dolgát. Persze ehhez az is kellett, hogy egy hű emberem kezében egy korbáccsal a szobában álljon. Nehogy engedetlenkedjen ez a szolga. A masszírozás során viszont rendesen felizgultam. Így megparancsoltam a két lánynak, hogy könnyítsenek rajtam. Roxána - így hívták a másikat - tette is a dolgát. Simogatott a kezével, majd dagadó férfiasságomat markolta meg. Ütemes mozdulatok következtek. Aztán nyelvével nyalta végig tövétől a csúcsáig, melyen már az "élvezet cseppjei" kezdtek feltűnni. Martinella viszont csak ült.

- Te is ribanc! - nyögtem ki kéjes hangommal az utasítást.
- Tedd, amit Urunk parancsolt. - szólt hozzá Roxána is.

Martinella is elkezdte verni a farkam. Látszott rajta, hogy legszívesebben letépné inkább, de tette a dolgát. Sőt egyre gyorsabb tempóra kapcsolt, mint ha az lett volna a célja, hogy gyorsan elélvezzek, nehogy mást is kelljen csinálnia Velem. De nem úszta meg.

- Ülj bele te lotyó! - parancsoltam.

Így lett. Martinella, bár undorral a képén, de beleült a farkamba. Kívánatos teremtés volt. Az a kék szem azzal a szőke hajjal... De ismét utasítanom kellett.

- Lovagolj meg szuka! Had élvezzek!

Elkezdett lovagolni. Jól csinálta, mint aki csak erre született. Viszont lassan az undort az Ő arcán is a kéj kezdte felváltani. De nem volt ideje elélvezni, mert elmentem benne. Hatalmasat élveztem azon az estén.
Következő nap, azaz szombaton vendégeket vártam estére. Martinellának ezúttal takarítania kellett, illetve a konyhában besegítenie. Késő délután megérkeztek a vendégek. Egy befolyásos birtokos család volt. Szolgák kísérték őket is. A birtokos hozta a feleségét. A legszebb vendégszobámat adtam nekik. Igyekeztem jó benyomást kelteni, mivel a Főtanácsban nagy befolyása volt a családnak. Az évek alatt nagy hadvezéreket is adtak a birodalomnak.
Az este nagy evés-ivást tartottunk. Jól érezték magukat a vendégeim. Szóba került, hogy eljárnak az érdekemben rokonuknál, a flotta parancsnokánál, akinek a lányát szemeltem ki magamnak. Na jó, nem csak a lányát, hanem fiú örökös hiányában a leendő após birtokait és kapcsolatait is. Hajnalban tértünk nyugovóra.
Reggel aztán (pontosabban délelőtt, mert azért nem keltünk oly korán) a vendég feleség sikolyára ébredtünk.

- Mi történt?! - rohantam.
- A legkedvesebb gyűrűm! Eltűnt! - üvöltötte könnyek közt.
- Ajánlom meglegyen! Az a gyűrű feleségem ükapjának a hamvait is tartalmazza! Ha elvész, azzal csorba esik a családunkon. És a Te házadban! Ha nem kerül elő, a flotta parancsnokának a lányát elfelejtheted! - fenyegetett a férj.
- Az én birtokomon ilyen nem történhet meg. Kik járhattak a szobában? Az összes szolgát, akik a házban tartózkodtak az este hozzátok elém!!!! - üvöltöttem.

Senki sem vállalta el az esetet, így embereim a szolgák szállásán kezdtek kutakodni. Miközben Martinella fekhelyéről dobták félre a szalmával bélelt, párnának használt kis zsákot, csörrenés hallatszott. A zsákból kipottyant a gyűrű. Gyorsan elém hozták Martinellát.

- Te ócska ribanc! Kegyetlenül megfogod ezt bánni! - üvöltöttem, miközben egy hatalmas pofont kevertem le Martinellának.

Összetereltettem a kertbe az összes szolgámat, szolgalányomat. Példát akartam statuálni előttük. Martinellát deresre kötöztettem mezítelen testtel. Láttam rajta, hogy tudja most nem ússza meg, de hazudnék ha azt mondanám, hogy félt. Sőt, egy percig sem próbált könyörögni. Hiába, nem volt még betörve. Most viszont megbánja, amit tett. De talán azt is, hogy megszületett.
Egy kis asztal volt a deres elé készítve. Rajta pálcák, korbács. Pont úgy elhelyezve, hogy láthassa. Szépen oda ballagtam. Minden eszközt megfogtam, miközben Martinellát figyeltem. Továbbra sem félt. Vagy jól álcázta.

- Mocskos szolgáim! Ócska kutyáim! Ez a kis kurva szégyen hozott Rám! Ezért most bűnhődni fog! Ez legyen az intő példa, így jár aki nem tiszteli Urát és annak vendégeit!

Majd elkezdtem pálcázni. Kapott a feneke, de a talpa is. Martinella viszont tűrte. Egy hang el nem hagyta a száját. Majd vastagabb botra váltottam. Tudtam, hogy ezután menni alig fog bírni. Könny cseppeket láttam az arcán végig futni, de tűrte. Valahol csodáltam is, de meg kellett büntetni.
Ezután leszedettem a deresről. Hát igen, úgy kellett leszedni szerencsétlen ribancot. Egy oszlophoz láncoltattam. Kezei a feje felett voltak összebilincselve, majd úgy rögzítve az oszlophoz. Arccal az oszlop felé nézett. Lábai már rogyadoztak, de a rögzítés miatt nem állt fenn az esélye, hogy összeessen. Jöhetett a korbács. Nagyokat kapott. Hangosan számoltam. Egy! Kettő! Három! Négy! Öt! Hat! Hét! Nyolc! És megtört! Üvöltött. Könyörgött. Sírt. De nem volt kegyelem. Mert, ha most van, akkor sosem tanul tisztességet. Már előbb be kellett volna törnöm. Én is hibáztam. Meg sem fordult a fejemben, hogy egy szolgám képes lesz lopni. Hogy egy ilyen ócska ribanc ennyire nem ismer tiszteletet Ura házában. Tehát folytattam, jött a kilenc, majd a tíz, majd a... Jól becsíkoztam a szőke szukát. Kínokat élt át, de javára fog válni. Legalábbis az én szempontomból egészen biztos.

- Remélem megtanultad, hogy nem lopunk. - súgtam a végén a fülébe, miközben megsimítottam gyönyörű szőke haját.
- Igen Uram, bocsáss meg. Sosem fordul többet elő. - nyögte szinte önkívületi állapotban, miközben kék szemeiből már nem a büszkeség, hanem a megalázottság sugárzott.