A vonatút

A vonatút

Egy közel 9 órás útra szállok fel a vonatra. Kényelmesen elfoglalom a helyem, a maximum négy fő befogadására alkalmas kabinban, a business osztályon, a vonat legvégében. Még senki sem szállt fel rajtam kívül, igaz, még csak az út elején vagyok. Ha minden igaz, akkor az első órákban nem lesz társaságom, így nyugodtan kényelembe tudom helyezni magam. Már megy le a nap, lassan teljesen besötétedik, így én is megpróbálok aludni egy kicsit. A nyári melegnek köszönhetően csak egy lenge top és egy rövid szoknya van rajtam. Összhatásban kicsit kihívó, főleg a necc combfix és a bőr nyakörvem miatt. Mindezek mellé füstösre festett szemek és kissé kócos, leengedett, hosszú haj.
Tehát szeretnék aludni egy kicsit. Felrakom a napszemüvegem, hogy ne zavarjanak annyira a lemenő nap utolsó sugarai. Rövidesen el is nyomott az álom. Nem csoda, hisz nagyon kimerült voltam már. Zajra és mocorgásra ébredek. Épp három öltönyös úriember foglalja el a maradék három helyet. Jól szituált, 35+ - 40-es körüli üzletembernek tűnnek, akik egy nagy üzlet megkötése után, kifejezetten felvillanyozott állapotban utaznak egy hétvégi lazulásra a feleségeik nélkül, szabadon, kalandot keresve, hogy megünnepeljék az év fogását. Én is hasonló céllal utazom, hogy kiléphessek a munka forgatagából és egy nyugodt hétvégét tölthessek el egy távoli kisvárosban, ahol senki sem ismer.
A férfiak, mikor észrevették, hogy felébredtem, abbahagyták a nyálcsorgató bámulásomat és sűrű bocsánatkérésekkel bombáztak, mert szánják-bánják, hogy felébresztettek. Majd kedvesen érdeklődni kezdtek, hogy merre tartok így, egyedül, hogy miért egyedül, vár-e rám ott valaki, ha odaérek. Miközben meséltem nekik, észrevettem, hogy alig bírták levenni rólam a szemüket. Kellemesen elbeszélgettünk egy bő órán keresztül, amíg fel nem keltem, hogy kimenjek mosdóba. Az ablak melletti helyemről próbáltam épp kikászálódni, mikor pont zökkent egy nagyot a vonat és én elvesztettem az egyensúlyom. A tőlem átlósan ülő férfibe botlottam és a combjára támaszkodva sikerült elkerülnöm, hogy a földön kössek ki, miközben ő is gyorsan reagált és megtartott, majd segített felállni, s mind eközben egyik kezével végigsimított a combomon, egészen a fenekemig, mire a mellette ülő rácsapott a fenekemre, egy elismerő hümmögéssel kísérve azt. Én csak szívélyesen rájuk mosolyogtam és elhagytam a fülkét. Még a folyosón elcsíptem pár szót, hogy éppen rólam beszélnek, és mikor visszaértem a fülkébe, hirtelen gyanús csend lett. Így már teljesen biztos lehettem benne, hogy rólam folyt a szó. Kicsit zavarban éreztem magam, pedig nem szokásom zavarba jönni. Újabb incidens nélkül sikerült újra elfoglalnom a helyemet. Szinte még meg sem érkeztem, mikor a mellettem ülő férfi egy mozdulattal behúzta a fülke ajtaját, teljesen elszeparálva ezzel négyünket. Épp hogy becsukódott az ajtó, a velem szemben ülő férfi, aki egyedüli szemüveges volt a csapatban, így ezek után csak szemüvegesként lesz emlegetve, megszólalt:
- Angyalom! – kezdi – Beszélgettünk a többiekkel és felmerült, hogy nem lenne-e kedved csatlakozni hozzánk a hétvégére. Te is kikapcsolódni vágysz és mi is. Lenne számodra egy ajánlatunk. Érdekelne?
„Hmm. Lenne egy tippem, hogy mit akarhatnak” – gondoltam – „még akár jól is alakulhat a dolog, adok neki egy esélyt.”
- Érdekes felvetés, hallgatom. – válaszoltam.
- Nos, – kezdi a tőlem átlósan ülő, fekete hajú férfi – az elképzelésünk a következő: a hétvége folyamán te elszórakoztatsz minket, kielégíted a vágyainkat, mi pedig gondoskodunk arról, hogy mindened meglegyen, amire szükséged lehet, és hogy te is el tudd feledni a munkahelyi stresszt, ami elől menekülsz. Így segítünk egymásnak kölcsönösen kikapcsolódni.
- Izgalmasan hangzik! – felelek.
- De mennyire! – szólt a harmadik férfi, akinek egy vékony vágott sebhely van az arcán. – Azt viszont tudnod kell, hogy mi nem egy átlagos ribancot akarunk. Azt találhatunk bármelyik sarkon. Nekünk olyan valaki kell, aki képes szót fogadni és mindent megtesz, hogy elégedettek legyünk vele.
- Nem kell megijedni – szólt közbe a szemüveges – első ránézésre te pont olyan kis rüfke vagy, aki nekünk kell. – és kacsintott.
- Azt majd meglátjuk Uram. – feleltem és visszakacsintottam.
- Akkor benne vagy? Csatlakozol hozzánk? – kérdezte a sebhelyes.
- Igen, benne vagyok.
Még végig sem mondta, a fekete hajú férfi már fel is állt a helyéről, rámarkolt a nyakörvem karikájára és gyengéden rántott rajta egyet, jelezve, hogy álljak fel. Közben mellettem a sebhelyes gyorsan kioldotta a nyakkendőjét és mire észbe kaptam, már a csuklóimat kötötte össze a hátam mögött, de meg sem próbáltam meggátolni ebben.
- Jó kislány! – mondta – Akkor hát kezdődjön a játék! Mostantól csendben leszel. Egy nyikkanást sem szeretnénk hallani és csak akkor szólalhatsz meg, ha kérdezünk vagy utasítunk. Megértetted?
- Igen, Uram.
- Helyes!
Úgy éreztem, rég nem voltam már ennyire felizgulva. Az utóbbi hónapokban annyira lekötött a munka, hogy még csak alkalmi partnereim sem voltak, nem szexeltem már legalább 3-4 hónapja. Ezek a férfiak pedig pont egy olyan szub ribancra vannak kiéhezve, mint én. Azt hiszem, ez jó móka lesz!
Amíg a sebhelyes gondosan megkötötte a nyakkendőjét a csuklómon, a másik két férfi is meglazította a sajátját és megszabadultak a zakóiktól is. Az izgatottságtól feszült hangulatot a kalauz szakította meg, aki egy halk kopogás után hirtelen egyből be is nyitott a fülkébe. Egy kicsit mindenki meglepődött. A fülkében mind a négyen egyszerre bámultunk a kalauzra, akinek nem sikerült lepleznie a zavarát, bár próbálkozott vele. Épp már belekezdett volna egy felháborodott hangvételű monológba, hogy a védelmemre kelljen, de a sebhelyes közbevágott és vélhetően, egy, a kalauz számára is megfelelő összeget emelt ki a tárcájából, amit én csak fél szemmel láttam, majd átnyújtotta a megrökönyödött férfinek, aki onnantól egészen máshogy állt a szituációhoz.
- Kérhetném a jegyüket? – szólt, immár kedves és nyugodt hangon.
A három férfi szinte egyszerre nyújtották át jegyeiket kezelésre, majd mind a négy szempár rám szegeződött. Mivel a kezeim a hátam mögé voltak kötve, így jobb híján a könyvemre pillantottam az ülésem mellett és a fekete hajú ki is húzta belőle a könyvjelzőnek használt jegyemet, majd átnyújtotta a kalauznak.
- Szeretnénk, ha innentől az út végéig senki sem zavarna minket – mondta szigorúan.
- Így lesz uram, és ha bármire szükségük lenne, akkor állok rendelkezésükre. –felelt a kalauz és távozása után behúzta az ajtót.
- Utálom, ha megzavarnak – mérgelődött a szemüveges.
Idő közben visszaült a helyére és éppen az övét csatolta ki, majd lehúzta a sliccét, elővette az egyre keményebben álló farkát és finoman verni kezdte, s közben biccentett egyet a hátam mögött álló barátjának, aki engem egyből a térdemre lökött a szemüveges mellé és amint a térdeim koppantak a földön, a hajamba markolt és a fejem a szemüveges álló farkához nyomta, hogy kezdjem el szopni. Majd a sebhelyes elengedte a hajam és hallottam, hogy ő is kicsatolta az övét és lehúzta a sliccét. Közben a szemüveges markolt a hajamba és egy intenzív tempót kezdett diktálni a kezével. A sebhelyes mögém térdelt az álló farkával, két kezével megragadta a csípőmet és feljebb húzott, hogy ne a sarkamon üljek, és kényelmesen hozzám férhessen. Először párat a tenyerével a fenekemre, aztán lehúzta a térdemig a bugyimat és utána a csörgés hangjából ítélve húzott egy gumit, és ez szinte még el sem jutott a tudatomig, de ő már be is lökte a kemény farkát a nedves pinámba és mozogni kezdett. Először csak lassan, lazán, aztán hamar begyorsított és egy igazán heves ritmust vett fel. Éreztem, hogy a csípőmön a körmei belevágnak a bőrömbe, ahogy szorít, de nem foglalkoztam vele. Nem is tudtam volna. Ugyan idő közben kicsit lazult a nyakkendő szorítása a csuklómon, de azért még mindig jól tartott.
A fekete hajú nem csinált semmit, nem ért hozzám, csak csendben szemlélte az eseményeket. Aztán pár perc elteltével a szemüveges feldobott neki egy üzleti témát és arról kezdtek el beszélgetni, miközben én még mindig a farkát szoptam, bár idő közben visszavett a tempóból és elengedte a hajam. Még nem akart elélvezni, csak kényeztettette magát. Idő közben kicsit én is belefeledkeztem a monoton mozgásba, majd az térített magamhoz, mikor a sebhelyes, aki még mindig hátulról dugott, pár erősebbet csapott a fenekemre, aztán egy halk nyögés kíséretében elélvezett. Utána kivette belőlem a farkát, visszahúzta a nadrágját és halkan zihálva visszaült a helyére. Közben az én szám még mindig a szemüveges farkán játszott, de csak gyengéden, kedvesen. Ez így ment még egy kis ideig, aztán újra belemarkolt a hajamba és gyors, erős tempóban mozgatta a fejem. Pár pillanat múlva már a számba is élvezett. Utána felhúzta a fejem, hogy a szemébe nézzek és láttam az elégedett félvigyort az arcán.
- Jó kislány! – mondta – Ügyes.
Majd elengedte a hajam és azzal a mozdulattal fel is pofozott. Nem túl erősen, inkább csak szórakozásból. Aztán oldalra nézett, a fekete hajúra:
- A tiéd – mondta, és megigazította ő is az öltözékét.
Én visszaültem a sarkamra és várakozásteljesen néztem a soron következő férfire, aki szintén engem méregetett a szemeivel.
- Hmm, hol is kezdjem? Mit is csináljak veled? – kérdezte költőien, miközben a jobb kezével arcon csapott.
Ez már erősebb ütés volt, mint amit az előbb a szemüvegestől kaptam.
- Állj fel és fordulj meg! – utasított.
A lábaim elgémberedtek, így kicsit nehézkes volt a felállás, de sikerült megbirkóznom vele és megálltam neki háttal. Pár gyors mozdulattal leszedte a csuklómról a nyakkendőt és a sebhelyes ölébe dobta.
- Erre nem lesz már szükség – mondta a társának. – Vetkőzz le! – ez az utasítás már nekem szólt – A combfix marad, de minden mást vegyél le és térdelj fel az ülésre, nekem háttal!
Közben hallottam, hogy valamit keres a táskájában, majd mikor meglett, a csörgés hangjából kitaláltam, mi az. Igen, egy bilincs volt.
- Emeld fel a kezeid! – utasított és a fejem fölötti poggyásztartó rácsára mutatott, majd gyorsan oda is bilincselte a csuklóimat.
A másik két férfi közben valami üzleti stratégiáról beszélgetett, de persze a tekintetükkel végig nyomon követték az eseményeket. A fekete hajú újra keresni kezdett valamit, de ahogy hallottam, nem találta.
- Sebaj – mondta – ez is jó lesz. Nyisd ki a szád! – megtettem, majd egy finom anyaggal be is kötötte a szám.
Arra tippelek, hogy a nyakkendőjével pótolta a hiányzó, keresett tárgyat. Aztán pedig hallottam, hogy kicsatolja az övét és kihúzta a nadrágjából.
- Csak halkan – súgta a fülembe – nem sikolthatsz! Értetted?
Bólintottam.
- Helyes! – mondta.
Megsimította a hajam, majd hirtelen belemarkolt, hátrahúzta a fejem és a másik kezével, amiben a nadrágszíja is volt, megragadta a nyakam és fojtogatni kezdett. Éreztem, ahogy szétárad az adrenalin az egész testemben. Hevesen kapkodtam a levegőt, de a számban lévő anyag miatt még nehezebben jutottam oxigénhez.
- Ne izgulj – súgta a fülembe – biztosan élvezni fogod.
Majd egyből el is engedett mindkét kezével és azzal a mozdulattal csattant is egyet a szíj a fenekemen. A váratlan csapástól halk sikoly hagyta el a szám, amit csak kicsit tudott tompítani a férfi nyakkendője.
- Ejnye, ribanc! – szólt és olyan erősen markolt a hajamba és húzta hátra a fejem, hogy azt hittem pár tincsem a kezében marad. – Mondtam, hogy nem sikolthatsz! – mordult rám. – Akkor ezért 10 ütéssel többet kapsz, mint terveztem. Na, próbáljuk meg újra. 30-ról indulunk, de ha továbbra is hangoskodsz, akkor lehet ez még több is. Világos? – bólintottam – Jól van, akkor lássuk, mit tudsz. – mondta és már be is talált a következő ütés.
Sorra jöttek az újabbak is. Szerencsére már fel voltam készülve, ezért nem ért váratlanul, így sikerült csendben maradnom. Kezdetben nem ütött nagyokat. Majd az első 1 után egyre durvább és erősebb csapások jöttek. A másik két útitársunk pedig épp unott hangon beszélgettek az új Tesla modellről. Látszólag úgy kezelték a mellettük zajló eseményeket, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, már-már zavarba ejtő nyugalommal. A társuk pedig fáradhatatlanul halmozta az ütéseket, egyiket a másik után, mindig pár másodperc szünetet tartva. Egyre nehezebben bírtam. A 25. után már kicsordult a könnyem, de abban is elbizonytalanodtam, hogy jól számoltam-e. A 28.-nál nem bírtam visszafogni és véletlenül halk sikolyszerű nyögés hagyta el a számat. Akkor a férfi megállt, odahajolt hozzám:
- Ejnye! – mondta – Pedig már csak egy lett volna hátra.
„Akkor tényleg elszámoltam.” – gondoltam magamban.
Váratlanul egy újabb csapás, majd hozzátette:
- Akkor lássuk a ráadást.
Nekem folyamatosan folytak a könnyeim, már égett a fenekem, úgy éreztem, nem bírok ki még 10 ütést. Közben feltűnt, hogy a másik két férfi abbahagyta a beszélgetést. A mellettem ülőt láttam a szemem sarkából, hogy engem figyel, és lassú mozdulatokkal izgatja a farkát, majd hallom, hogy közbeszól:
- Ugyan már Tom, ne gyötörd túl ezt a szegény lányt, hagyd egy kis levegőhöz jutni. Előttünk áll még az egész hétvége, hogy büntethesd.
- Így van Tom, fogd vissza magad – csatakozott a szemüveges férfi is az előtte szólóhoz.
- Hát jól van, ahogy akarjátok – válaszolt Tom – Ezt majd köszönd meg nekik ribanc! – mondta.
Hallottam, hogy a szíj egy halk puffanással landolt az ülésen. Aztán cipzárnyitás és műanyagcsörgés, és mire feleszméltem, már bennem is volt a kemény farka. Végre elálltak a könnyeim és fellélegezhettem egy kicsit. Tom változó tempóban dugott, közben végig a nyakam szorította. Az égő fenekem ellenére ezt már igazán élveztem, nagyon is kellemesen mozgott bennem. Nem is telt bele sok idő, míg elélvezett. Majd kihúzta belőlem a farkát, visszatette az övét a nadrágjába és visszaült a helyére. Újra üzletről kezdtek beszélgetni, nem is törődve velem. Csak akkor engedtek ki a bilincs szorításából, mikor a hangosbemondóban bemondták, hogy 10 perc múlva megérkezünk. Utasítottak, hogy öltözzek fel és hozzam rendbe magam, aztán a sebhelyes megfogta a kisbőröndöm, a szemüveges a táskám és leszálltak a vonatról. Végül csak ketten maradtunk hátra Tommal, aki illedelmesen maga elé engedett, majd még visszanézett, hogy biztosan nem-e maradt semmi a fülkében, aztán ő is leszállt…