Gyere kicsit közelebb

Nyakig merülve a kádban elmerengsz magadon. Az idő szinte megáll, de nem várhat örökké. A víz gyengéden hullámzik miközben csillogó térded lassan felbukkan a felszín alól. Bizonytalanság jár át, pedig nem kényszerít senki, hogy itt legyél. Ajkadat gyengéden harapdálod, mert aggódsz. Aggódsz, mert ugyan sejted mi vár rád a fürdőszobán kívül most hirtelen mégse mersz szembe nézni vele. Bizonytalanul nézel előre az ajtóra, miközben elmerülő álladat megérintik a langyos hullámok.

- Ezt akartad, nem? Te akartad! - Beszélsz magadhoz, majd nagyot sóhajtasz.

Hajadat megigazítva magad elé nézel. A gyengéd hullámzást bámulod, mert az legalább megnyugtat. Az nem bizonytalan, mint te. Lágyan átölel víz és mindenhol kényeztetve melegíti a bőröd. Tudod, hogy mi vár rád, hiszen beszéltünk róla. Fejedet hátra hajtod a kád szélére, majd egy utolsó mély levegőt veszel.

- Ez is csak egy randi, nem? - Suttogod magadban, majd kiszállsz a kádból.

A pehely könnyű köntös finoman ölel át miközben megfogod a kilincset és kilépsz az ajtón. Kellemes illatot áraszt magából, ami ugyan megnyugtat, mégse mersz előre nézni miközben apró lábaiddal egymás után lépkedsz a szoba irányába. Fejedet leszegve orrodhoz dörgölöd, mintha el szeretnél bújni benne és mély levegőket veszel. Talán csak te félsz túlságosan. Gondolkozol el a helyzeten, miközben megpillantasz magad előtt. Tudod, hogy nem ismersz alaposan, de ezen csak az idő és a tapasztalatok segíthetnek. A gondolatok nem oldják meg a helyzetet.

Zavartan nézelődsz és nem mersz megszólalni miközben feléd sétálok. A köntöst szorongatod mindkét kezeddel erősen, mintha védtelen kislány lennél, aki éppen besétál az oroszlán barlangjába. Erősen szorítod a derekadhoz, mert félsz attól, ami következik. Nem mersz szembe nézni vele, ahogyan saját magaddal se. Pedig legbelül tudod mire vágysz. A levegőt visszatartva tekintesz rám, amikor megállok veled szemben, majd az erő, amivel szorítod a köntösöd hirtelen elszáll.

Minden erőd szerte foszlik, amikor vállaidtól kezdve karodat végig simogatva magamhoz húzlak. Érzed a melegséget, de ezúttal nem azt, ami megnyugtatott a kádban pihenve. Ezúttal már belülről jön. Magával ragad, legyőz és azt mondja ne ellenkezz. Már nem tudsz visszatartani, miközben a köntös alá nyúlva megsimogatom a derekad. A szíved nyugtalanul lüktet és zavartan pislogsz. Erőtlenül hagyod, hogy magamhoz húzzalak.

- A köntöst mindjárt levesszük - súgom a füledbe, miközben előveszem a nyakörvet és a nyakadhoz emelem.
- Ez az enyém? - kérdezed a kezemhez nyúlva, miközben ujjaiddal megtapintod a fekete bőrt és a felületén végig futó vörös mintát követed a szemeiddel.
- A tiéd - felelem, miközben arcod apró rezzenéseit figyelem. Kezemmel lassan megigazítom a nyakad körül, majd a csathoz nyúlok. - Még mindig bizonytalan vagy? - Kérdezem az aranyos állacskádat megsimítva és aggódó tekinteted fürkészve.
- Csak gondolkodom - hangzik a válasz.
- Szeretem, hogy sokat gondolkodsz, de döntened is kell - mondom arcodat végig simítva.
- Akkor segíts dönteni - válaszolsz bátortalanul.
- Segítek - felelem.

A nyakörv pedig bőrödet simogatva bezárul.