Megismerkedés adventben… (7)

Mind a ketten megmerevedtünk. Én felállva kiszaladtam s kimostam a számat, gyorsan fogat is mostam, míg Alfréd is pisilt, lemosta a farkát, majd alaposan kezet mosott. Mind a ketten visszamentünk a szobába. Ott álltunk a szőnyeg közepén, zavartan, tétovázva/várakozva. Végre megszólaltam:
- Uram! Semmi gond, csak meglepődtem… - kezdtem én.
- Bocsánat Uram! – kezdte Alfréd is, de elhallgatott azonnal, ahogyan meghallott engem is beszélni.
Elnevettem magamat.
- Így nem lesz jó! Várj! Még Te vagy az Úr, vagyis a Dom, vagy már nem? – kérdeztem meg Alfrédre nézve.
Az bizonytalankodott, tétován nézett vissza rám s várt. Rám.
- Most igen, vagy nem? Úr vagy/leszel még, vagy már nem akarsz? – kérdeztem meg rá nézve.
- Ha lehet, még szívesen lennék továbbra is domináns… - válaszolta tétován.
- Hát, akkor, rajta! Bassz le, hogy mertelek letegezni s végre büntess meg alaposan, mint korábban ígérted! Halmazati büntetést kapjak! – soroltam.
Alfréd végre megrázta magát, kihúzta a testét, kiegyenesedett s határozott lett. Már újra Úr volt. Kaptam is azonnal olyan két nagy fülest a képemre, hogy a füleim is belecsendültek, majd rám ordított:
- Állni mersz előttem, köcsög s tegezel? Na, jó. Jön a büntetésed! – sziszegte, miközben a mellbimbóimat szorította, csavargatta, én meg újra sziszegtem. Lenyomott maga elé a szőnyegre és újra rám ordított: - Ott maradsz! Meg sem moccansz, míg nem jövök! Főleg nem tekeregsz, se a testeddel, sem a fejeddel! Megértve? – hallottam s azt is, hogy átmegy a szobán, ki az ajtón, majd jó idő múltán jött csak vissza és lassan ért elém. (Eddig ugyanis Ő is mezítelen volt, mert szolgaként kezdett a szobában korábban.)
Most pedig fel volt öltözve abba, amiben lejött: farmer s póló.
Odaállt elém s rám dörrent:
- Mars, menj, s tegyél fel magadra, köcsög mindenhova bilincseket, de a nyakörvről se feledkezz meg! Úgy gyere ide vissza elém! Siess! – utasított és mg fenéken is billentett, mikor négykézlábon elindultam.
Parancsai szerint feltettem magamra mindent s iparkodtam vissza elé.
- Uram, remélem elég gyors voltam? – néztem rácukkolva Őt.
- Igen, azaz nem! – válaszolta, majd elnevette magát és újra megszólalt:
- Ne, köcsög. Túl lassú vagy, de majd megnevellek, ne félj! Most menj! – utasított.
- Hova, merre? – néztem rá kérdőn.
- Ne pofázz, hanem indulj! – rúgott meg, hogy indulásra késztessen.
Én pedig négykézlábon elindultam, de már éreztem a pórázt, amely az ajtó felé irányított. Így kimentem azon, majd át az előszobán is, míg nem a bejárati ajtónál találtam magamat. Ott megálltam. Felnéztem, azaz visszanéztem rá tétován.
- Nyisd ki az ajtót s kifelé! – parancsolta sürgetően.
Kicsit tétováztam, majd mivel popón rúgott, felnyúltam, kinyitottam az ajtót s kimásztam azon, de előtte még körülnéztem. A kis folyosón, a rácsig s azon túl sem volt senki, igaz már eléggé félhomály volt ott. A szomszéd néni ajtaja is csukva volt s a konyhájában sem világított a villany.
Kimentünk a rácsig, ott megálltam, mert zárva volt.
- Hol a kulcs? Nyisd ki a rácsot! – szólt rám Alfréd.
- A helyén, a kulcstartón. – válaszoltam nyugodt hangon, miközben az egész belsőm szinte remegett a félsztől, hogy valaki meglát így, itt, kint a kis folyosón.
- Mire vársz? Hozd! – parancsolt rám sürgetőn s elengedte a pórázomat.
Visszamásztam az ajtómig, becsuktam az ajtót, majd kis töprengés után be is zártam s visszakúsztam elém felnyúlva kizártam s kinyitottam a rácsot.
Álltám ott négykézláb előtte s vártam, de nem néztem Alfrédra, fel.
- Menj ki, majd csukd be az ajtót a rácson s zárd is be! – utasított Alfréd.
- Igenis, Uram! – szóltam félhangosan s tettem, amire utasított.
- Fel a lépcsőn az én rácsom elé! – szólt sürgetően s elindult előttem, fel.
Mikor végre felértünk a félhomályban a rácsa elé, most Ő vette elő a kulcsát, nyitotta ki a rács ajtaját, beterelt, de nem állított meg a kis folyosón, hanem csak az ajtaja előtt, amit közben szintén kizárt s kinyitott, majd beterelt azon s rám szólt:
- Itt maradsz, így vársz meg, köcsög!
S ment vissza a rácsot bezárni, majd mikor Ő is belépett a saját előszobájába, ami nála egyben a konyha is volt, beljebb lökött a lábával, mert miattam nem tudta betenni az ajtót.
Időben.
Nyílt ugyanis a szemközti ajtó s az én, lenti szomszédom, Balázs nézett ki azon s megszólalt, ahogyan kilépett az ajtaján, pontosabban az öccse, Tamásén:
- Frédi, egy szóra… - kezdte, de meglátva engem, elmaradt a hangja.
Csak nézett, csak bámult, mire Frédi sürgetően megszólalt:
- Mond Balázs!
Várt a válaszra,majd újra megszólalt:
- Akarsz is valamit, vagy csak bámulsz, mint borjú az új kapura? Nem láttál még rabszolgát, szex rabszolgát? – érdeklődött nevetve.
- Hát, nem. – válaszolta még mindig megrökönyödve Balázs s bámult tovább is.
- Nálam nem láttál még, vagy nála sem? – incselkedett tovább?
- Nálad még nem, de nála már igen. Igaz csak érkezni, vagy távozni. - tette hozzá.
- Akkor most nézd jól meg! Vagy azt is látni akarod, ahogyan megfenyítem, mert az előbb, ott lent, a saját lakásában igen pimasz volt, v e l e m. – hangsúlyozta ki: - Jár neki, a köcsögnek, egy alapos fenyítés. –mondta még s tőlem megkérdezte: - Látott már így Balázs, vagy sem?
- Nem, még nem látott így Balázs, Uram! – válaszoltam s szembenéztem, de nem Alfréddal, hanem Balázzsal.
Az egy ideig állta a tekintetemet, majd lesütötte a szemét zavarában.
Most én kérdeztem meg Tőle:
- Balázs. Megtennéd azt a szívességet, hogy tehermentesítenéd Alfréd Uramat az alól, hogy fizikailag Neki kelljen megbüntetnie? Megtennéd helyette, velem? Majd Uram instruál, mit s hogyan tegyél. – szóltam somolyogva.
Balázs egyre nagyobb zavarba jött ezt hallva, ezért még rátettem egy lapáttal:
- Ha az öcséd, Tamás is itthon lenne, akkor Őt is hívd meg, át, hátha élvezné, ahogyan a bátyja fenyít engem. – kérleltem.
- Elég volt, köcsög! Ne szemtelenkedj ennyire, mert tényleg szíjat hasítok a hátadból! – szólt hozzám Alfréd, de Balázs felé fordulva ennyit tett hozzá:
- Hidd el, nagyon élveznétek mind a ketten!
(folyt. köv.)