Vészhelyzeti történet (3)

Pierre érdeklődően, bár kissé megrémülve nézte a mellé letett gyertyákat a tartójukban.
Én meg hagytam s magamban azt tervezgettem, hogy mit, hogyan csináljak azokkal.
Azt is észrevettem közben, hogy Pierre arca egyre sápadtabb, egyre kapkodóbban veszi a levegőt, egyszóval kezdett megrémülni, bepánikozni.
Így megmozdultam ás halkan megszólaltam:
- Nyugi, nyugi! Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik. Meglátod s megérzed, hogy kibírható az érzés. – kezdtem s mikor Pierre rám nézett, látta nyugodt arcomat s testtartásomat, kezdett megnyugodni.
- Sejtettem Uram, de azért jó lenne, ha elkezdené, mert a látvány félelmetes! Számomra. – válaszolta már kicsit nyugodtabb hangon.
- OKÉ, akkor figyelj! – szólítottam fel.
De nem az következett, amire Pierre számított, készült fel, mert az egész, kétkarú gyertyatartót emeltem fel, hanem az egyik gyertyaszálat vettem ki a tartóból s lassan a lábai közé vittem, középre, majd szintén igen lassan emelni kezdtem, míg csak a gyertya lángja nem kezdte megközelíteni – alulról – Pierre golyóit.
Mostantól azonban kicsit gyorsítani kellett, nehogy a golyóit húzó pertlik égjenek el hamarabb, mint ahogyan a gyertya lángjának hőjét Pierre megérzi.
Sikerült.
Pierre teste megrándult, ahogyan megérezte a gyertyaláng hőjét, de azt már el is vontam onnan, majd mikor már nem érezte a hőt, a lángot, s a teste remegése is megszűnt, újra visszaközelítettem a lánggal, majd újra elvontam.
Egy ideig eljátszottunk, játszottam ezzel, mg már Pierre teste nem rándult meg a hőtől.
Ekkor ezt abbahagytam, visszatettem a gyertyaszálat a tartóba s megfogtam az Andráskereszt talpait s Pierre testével együtt megemeltem s elcsúsztattam a padlón, elfele a faltól s lassan engedtem is a tetejét lefelé, így már a végére szinte hanyatt feküdt az András kereszten, a földön.
Most már visszatett gyertyatartót fogtam, emeltem meg, s vittem a hanyatt fekvő Pierre teste fölé. A gyertyák lángja megolvasztotta azok anyagát és rácsöppentek Pierre megfeszített testére. Pierre feljajdult, majd az újabb s újabb cseppek, ahogyan érték a bőrét, a hasán, majd már a mellkasán, újra a hasán és végül a belső combján lefele a térdéig s vissza újra a belső combjain. Eljutottunk oda is, az „ékszeréhez” s mellette a golyói bőrén a csipeszekig.
Azokat is lassan beborította a megolvadt és lecsepegett sztearin.
Már Pierre egészen jól tűrte, vagy inkább megszokta, mert már nem is sziszegett egyáltalában.
Akkor jajdult csak fel, kiáltott fel, mikor egy csepp a farka bőrére érkezett.
A bőrére, mert a makkja még nem volt csupasz, bőr fedte!
- Mi van nagylegény? Ezt már nem bírod? Netán tán fájt? – érdeklődtem pikírten tőle.
- Igen, azaz nem. – kezdte Pierre.
- Akkor igen, vagy nem? Döntsd el végre! – szólítottam fel Pierre-t.
- Nem, nem fájt, csak szokatlan volt. – állapította meg Pierre őszintén.
- Ha szokatlan csak, az lehet másképpen is. – jelentettem ki, majd odanyúlva, hátra húztam a makkjáról le a bőrét s mg mielőtt Pierre reagálhatott volna, magasabbra emelve oda csöppentettem egyet a már csupasz makkjára is. Csak egy csöppet.
Pierre teste megint megrándult, már nyitotta is a száját, de a jajszó mégsem hangzott fel.
Látszott Pierre maga is megdöbbent ezen.
Csodálkozott.
Nem fáj? – gondolhatta s ez meg is látszott nem csak az arcán, de testén is.
Rezdületlen maradt az is.
Most gyors egymásutánjában több cseppet is csöppentettem a csupasz makkjára, de reakció csak annyi volt, hogy kicsit megrezzent a teste.
Így már folyamatos volt/lett a csöpögtetés, s lassan ahogyan egymásra hullottak a cseppek, a sztearin cseppek, azok befonták, befogták, befolyták Pierre bőrtelen, csupasz makkját.
Pierre is odanézett, már amennyire meg tudta emelni a fejét s odalátott s csodálkozott azon, amit látott.
A farka végétől lassan a farka közepéig csupa sztearin volt, nem cseppekben, hanem összefolyva, egy folyamban. Hitetlenkedve megszólalt:
- Ha nem látom magam is, nem hittem volna, hogy szinte teljesen sztearinban van, mégis szinte semmit sem éreztem, fájdalmat biztosan nem! – morfondírozott hangosan Pierre.
- Pedig így van! Nem érezted, mert nem volt szünet a cseppek között s megszoktad a szokatlan érzést, ami nem fájt! – állapítottam meg, de hozzátettem: - Ha majd leverem onnan, az kicsit fájni fog, mert a sztearin cseppek körbefogják a farkadat, az ottani szőrszálak közé kerülve s mikor onnan kiverődnek, az kicsit fájni fog. De Te legény vagy, nagylegény, így szó nélkül fogod tűrni. Ugye? – kérdeztem meg s válaszát sem várva, már a fa paskolóval kezdtem is kiverni onnan.
Pierre csodálkozott, szorította kezdetben a száját, de nem szisszent, jajdult fel, majd a későbbiekben már végképpen sem.
Jól tűrte, végig. Akkor sziszegett csak már, mikor a végén, ami nem akart kijönni a szőréből, azt fésűvel szedtem ki. A makacsabbakat.
Most a köteleket áttettem az Andráskereszt talpaihoz s úgy emeltem meg azt. Pierrel együtt.
Ott lógott fejjel lefelé a kereszten.
Azt is észrevettem, hogy tetszik neki is a helyzet, a póz, sőt izgalmasnak is találja, mert a farka kezdett merevedni, egyre jobban.
Mikor már teljesen merev lett, letérdeltem elé és a számba vettem a merev farkát, megszopogattam, újra s újra, míg éreztem Pierre testnek meg- megrándulását, ami egyre gyakoribb lett s végül kilövellt, bele a számba. Többször, több adagban jött belőle a magja.
Ekkor gyorsan újra leeresztettem az Andráskereszttel együtt a hátára, a földre, s leoldoztam arról.
Pierre azonban nem sietett felkelni onnan, hanem kényelmesen feküdt azon.
Én azonban hoztam egy popsi kendőt s letörültem, megtörültem a farkát s környékét, majd még a csipeszeket is leszedtem a golyói bőréről. Ekkor kicsit felszisszent, hogy a vér visszaáramlott oda, főleg hogy az ujjaimmal meg is morzsolgattam a helyét.
Váratlan terv ötlött fel bennem.
Gyorsan felálltam s odaléptem a slaghoz a falnál s megengedve a végét Pierre irányítottam, ahogyan ott feküdt hanyatt.
Pierre a vízre, annak érintésre megint felszisszent, de szinte odaszegeződött az Andráskereszthez.
Már tudatosan irányítottam a víz sugarát Pierre farkához, ágyékához, golyóihoz, majd végig verettem a hasát, mellkasát is s újra vissza az ölébe, farkára és golyóira. Ekkor Pierre már felkiáltott:
- Elég lesz Uram! Bár nem fáj, még érdekes is, de flek megfázom a hideg víztől. – sorolta.
- Na, jól van. Akkor megszárítalak. – szóltam s egy törülközőt vettem elő s azzal kezdtem.
De nem szárítani!
(folyt. köv.)