A kis huncut… (1)

A környékünkön igen sok - nálam idősebb – pár, személy lakott, mikor 39 éve odaköltöztünk. Azonban lassan cserélődött a szomszédság, az utóbbi években sajnos többen is meghaltak. A szemközti házból is kihalt a néni már jó pár éve. Egy ideig az unokaöcs még járt ide, de nem túl gyakran s a házzal még csak csal, de a kerttel semennyire sem törődött, így az elvadult. Három éve végre eladta s egy férfi testvérpár vette meg. Mindketten abból éltek, hogy vettek-építettek, majd eladták a kész házakat, így ezzel is ezt tervezték. Lebontották a régi épületet, kitisztították a telket, kivágták az összes fát, bokrot, majd neki láttak az új ház alapozásának a pince kiásásának géppel s lassan, de tempósan folyt a munka majd másfél évig, mire tavaly november végére, nagyjából állt a ház kívül-belül készen. Az kétlakásos ikerház készült a telekre, három kocsi beállóval az utca felöl. A baloldalitól keskeny, talán másfél méter széles folyosó vezetett hátra, a hátsóikerház-félhez, melyhez a házon túl tartozott kertrész. Az első házrészhez két beálló tartozott s a házig a kertrész.
Végül ebbe az első részbe költözött be a báty a családjával karácsonyig. Elég sok új bútorral, s a hátsó részbe pedig csak idén, január végén, egy asszony a huszonéves fiával. Ők is kijártak már tavaly év elejétől kezdve – felügyelni az építkezés haladását – s a belső munkáknál saját terveiket, vágyaikat és szanitereket (kád, csempe, mosdók stb.) vettek s építettek be s a falak festését is meghatározhatták. Például a hátsó ház-rész alatti pincét kétfelé választották. A belső, közös fal felé táró került kialakításra és mosó-szárító helyiség egy teregető hellyel, míg a kert felöli részre egy nagyobb konditerem különféle gépekkel és egy kis wellness-részleggel, a fiú kívánságai és útmutatásai szerint.
A srác illemtudó, udvarias srác benyomását kelltette, iparkodott mindig előre köszönni. Egy hatalmas testű, de szolid, lomha bernáthegyi kutyus is jött velük, míg pár házzal mellettük egy szintén hatalmas testméretű farkaskutya lakott, amit a család idősebb leánya sétáltatott. A két fiatalt sokszor lehetett együtt látni a kutyasétáltatás során, így semmi tervem sem volt a sráccal kapcsolatosan, bár fiatal, izmos, jó alakú, kisportolt termetű volt.
Ahogy kitört és elért is hozzánk a korona-vírus s kezdődött a „Maradj otthon!” kampány, így a nejemmel veszélyeztetett korban lévén, mi is maradtunk itthon, de szerencsénkre a kert adott elég munkát, de lehetőséget is a levegőzésre.
Mikor a fiatalok mentek kutyát sétáltatni, vagy elmentek valahova, mindig megkérdezték, hogy nincs-e valamire szükségünk, mert bár látták, hogy leányaink s unokáink rendszeresen jönnek hozzánk, hoznak ezt-azt, de be nem jöttek, csak a kapuban beszélgettünk velük.
A múlt héten, mikor már igazi tavaszi idő volt, egy szál kis sportnadrágban végeztem a kerti munkát, a fák, szőlő metszését, majd már a telek előtti, utcán álló fák is sorra kerültek. Élveztem a napfényt, a Nap meleg sugarait, így aznap is abban a kis, egy szál gatyában másztam a létrára, hogy a magasabban lévő, felfelé növő ágakat is lemetszhessem.
Észrevettem, hogy a srác valahonnan jöttében, szintén már csak egy szál fekete színű sportnadrágban s fekete, mintás pólóban jött, rajta Converse cipőben; hogy oda- odanéz felém, miközben köszönt s még valamit kérdezett is, míg bement.
Furcsállottam s felülről végig néztem magamon s akkor vettem észre, hogy a kis, falatka sportgatya alól kilóg a lassan meredező farkam vége, némi sötét szőrzettel együtt. Körülnéztem, de sehol sem láttam senkit sem az utcán, sem a közeli kertekben. Lassan ebédidő volt, így kihalt - az amúgy sem forgalmas - utca.
Metszettem tovább, de hamarosan nyílt a szomszéd telek kapuja s a srác jött ki rajta, oda hozzám s megfogta a létrát, miközben felnézve rám ezt mondta:
- Kijöttem, ha nem baj, segíteni. Fogom a létrát, hogy biztonságosabban érezze magát Ákos bácsi, s ha kell, feljebb is tudjon még lépni…. – kezdte.
- Köszönöm Kristóf. Nem vagyok ijedős, félős, de azért biztonságosabb, ha fogod… - válaszoltam Neki kis malíciával.
Kristóf észrevehette, mert kicsit mintha megrándult volna a létra s ezt is hallottam lentről, igen halkan:
- Fogom, azaz csak fognám….
- Fogd egy kicsit erősebben Kristóf, mert még egy fokot feljebb lépek! – szóltam rá s tettem is.
Megint hallottam halkan, csak a foga között szűrve:
- Én is már feljebb, vagy inkább beljebb léphetnék!
Sikerült nevetés nélkül megállnom s felállva lemetszeni a felnyúló ágakat. Az egyik – szinte nyílegyenesen lefele – zuhant s szinte eltalálta Kristófot.
- Bocs! – kiáltottam le. – Majd nem beléd állt! 
- Bár azt tette volna! – hallottam megint szinte sóhajtással, de hangosan ennyit mondott:- Semmi gond. Nem okozott gondot, lezuhant előttem, de ha kicsit előrébb van…. aaaaaaaaaaaaa …. pocakom, akkor abba állt volna bele. – kedélyeskedett.
- Fogd, légyszi, jövök le! – szóltam, s ahogy lemásztam gondosan ügyeltem arra, hogy a még mindig, vagy még jobban, mereven, előre s a gatyán kívülálló farkammal végig simítsam Kristóf kezét, amivel fogta a létrát.
Láttam Kristóf teste megrándult, ahogyan hozzá értem s el is vigyorodott.
- Hál Istennek, csak hogy lent vagyok! – szóltam s őszintén hálásan megköszöntem Kristófnak a segítséget.
Az csak állt, nézett, bámult, de nem rám, hanem a még mindig helyére nem igazított, el nem tett szerszámomra, majd halkan nyöszörögte:
- Nem lehetne….., csak egy pillanatra…. – sóhajtozott.
- Nem, sajna nem! – állítottam le vágyait határozottan s odanyúlva, helyre igazítottam azt.
- Kár! – röppent ki Kristóf száján a szó, szállt el a vágy.
- De, ha, később, ha már bevittem a létrát, metsző ollót, gallyakat, akkor átjönnél s kérnél valamit kölcsön, mondjuk egy flexet, akkor, talán, lehet. Sok mindent lehet…. – fejeztem be én is halkan, szinte magamnak.
Ez után behordtam a kellékeket, a levágott gallyakat s éppen indultam vissza betenni a kaput, mivel arra gondoltam Kristóf nem hallotta meg a halk sóhajtásomat, óhajtásomat, de tévedtem!
Alaposan tévedtem!
Már nyílt is a kapujuk, jön át az utcán felém Kristóf, s hangosan mondta:
- Ákos bácsi! Nincs véletlenül egy flexe, mert hirtelen nem találom a sajátunkat s kellene, mert valamit le kellene vágni otthon vele.
- De, van, Kristóf. Gyere velem! – szólítottam fel, beengedtem, majd becsuktam a kaput utána s előrementem a ház mellett, le a pincébe, ahol nem csak pince, de kis házi műhely is volt.
Leérve Kristóf álmélkodva nézett körül, mert kis gyalupadot, műszerész esztergát, fúrógépet stb. Látott s sok szerszámot a falon, polcokon.
- Van itt minden, mint egy szatócs botban. – jelentettem ki nevetve s körbe mutatva.
Kristóf mellett átnyúlva a gyalupad fölött, közben a farkammal s testemmel a gyalupadhoz szorítva a kezét, húztam elő s adtam át a flexet Kristófnak, aki nem tudta azt átvenni, mert a kezét odaszorítottam a pad oldalához.
- Engedjen Ákos bácsi, oda. – lihegte izgatottan.
Én meg félreértettem, mert félre lehetett érteni!
(folyt. köv.)