Emese

Mivel nem kaptam subot ma se , eszembe jutott e kis mese:

Rövidre fogva az elejét, elmondom hogy "aláztam" Emesét.

Indult a dom hazafele, gondolatokkal tele a feje. Ahogy a sötétben bandukolt, álmodozva magában dalolt. Búskomor melódiát, melyben hímtársa dalolja hogy vágyja a pinát...
De míg magában dalolva bandukolt, s egy faág elől hirtelen elhajolt, megbotlott a jóbarát, s egy forró pinában találta magát. Hát ez aztán hogy lehet?Már itt az utcán is pinába esek?
De ha ez már így esett, hősünk rest nem lehetett. Megpödörte bajuszát, s megbaszta a kis pinát.
A kis pina hápogott, ilyen faszt már rég fogott. Elkezdve a kis mesét, így ismertem meg Emesét...

Vége lett a baszásnak, leporoltam ruhámat. Ellazulva indulok utamon, de hallom, hogy mögöttem kopog a beton. Hátralesve látok mifenét? Utánam settenkedve Emesét! Figyelj te ez nem mese! Nem tréfa ennek fele se! Megkaptad mi belefért, jössz utánam, de miért?! S Emese a szende, felelt rögtön, szemlesütve: - Azért estél akkorán, mert eléd tártam a pinám.
Hogy a fene esne bele!Hát bolond ez az Emese?
De nem törtem a fejem tovább, folytattam inkább a dalolást...a dalt mellyel pinára vágytam, pinára melyet hátrahagytam.
De Emese követett tovább, remegve vágyva az újabb csodát. S tenni ez ellen mit lehet? Otthonomig követett. Ha már ott volt beengedtem, itallal kínáltam, étekkel etettem. Szeme tüzelt, mint a parázs, volt benne hév mi tagadás. Nem tudván ekkor mit tegyek, kérdeztem - érted mit tehetek?
-Nincsen vágyam semmi más, csak törődésed és a baszás.
Feleni erre mit lehet? Mutattam hát a térdemet. S jött Ő, nem is vitás, gyorsabb volt mint az ukáz.
Elsőre kicsit furcsa volt, de bugyiján megigézett a folt. Ahogy térdemre helyezkedett, látni engedte a kis nedveset. Elébb dugott kis pinája nem vesztette még erejét, mindezt bizonyítva eresztette bő levét...
Az ölemben Emese, buján szaglik a nedvese. Milyen lehet melle hegye? Megnézem egye a fene! Megkértem hát Emesét, tárja elém kebelét. S mert gyötrődött a zsigere, nem zavarta semmi se. Úgy adta át magát, mint távozó szakács a kanalát.
Két kezemben puha halom, megtapintom, gyúrogatom. Rásimítva a hegyére, rátekintek Emesére. - Kezemben a bimbód céda! Innentől nem vagy más, mint préda!
Pirongatva elértem a hatást, kis bimbója recésre vált. - Kemény mint a megymag babám, holnapra is lesz jó pinám!
Hallva mindezt Emese, reszketett már mindene. Dörzsöli hozzám fenekét, térdemnek nyomkodva buja ölét. - Nyughass már! Most enyém a játék! Olyan legyél mint az árnyék!
Miközben a szavakat határozottan kimondom, állát erős kézzel megfogom. - Nem addig vam ám a világ! Oszt kóstolnád e az Úr faszát?
Bólogatott ám Emese! Szikrázott a szeme Te! Legott kibújt a nyelve hegye!
Nem láttam még ilyen kis cemendét, parancsoltam hát, mutassa a nyelvét! S körbejárta ajkát lassan, egyből görcsbe állt a ...hasam.
Megtapintottam a csodát, imádtam azt a kis puhát. Ujjaimmal köröztem kecsesen, ajkai fénylettek nedvesen. Nem bírta egóm a sportot, nyomtam reá egy csókot. S ha ajkam már ott volt, ott ragadt...
- Na halászd elő a farkamat! - morrantam rá könyörtelen, de Ő már ott volt, hirtelen. Épp csak kibukott a hegye, már rá is szopott Emese.
- Hó te lány! Itt én vagyok az Úr! Itt én mondom meg ki hogy szopik, mikor kúr!
S bólogatott Emese csendesen, de nem ám simán, rajta az eresen! Majd szájába vette teljesen, torokra véve rendesen. Mi tagadás, a szavam elállt. Bár kívánhatnék ily halált!