Eladott az Úrnőm egy kegyetlen Dominának (tizenkettedik rész)

Miután látszott, hogy megúsztam a megígért hatalmas verést, megkönnyebbültem. Vanda Úrnő jót szórakozott rajtam. Még előtte térdeltem, amikor megkérdezte:

-tudod most mi következik?

-nem Úrnőm

-kitakarítod az istállót.

-rendben Úrnőm -válaszoltam.

-csakhogy összebilincselt kézzel, lábbal, eszközök nélkül fogod kitakarítani.

-értem Úrnőm

-ja és minden fordulat után 5 pálcát kapsz a seggedre!

-köszönöm a jóságát Úrnőm!

-vedd fel a ruhádat és tedd magadra a bilincseket!

-a ruhám még teljesen nedves és hideg volt az Úrnő vizeletétől, de felvettem, majd a kéz és lábbilincset is magamra tettem.

-kapcsold össze a bilincseket!

Megtettem, ami azt jelentette, hogy csak aprókat tudtam lépni és a kezeimmel is csak kis mozgást végezhettem. Az Úrnő vizeletének szagától is bűzlöttem. Közben a Dominám ismét a táskájához ment és egy közepes hosszúságú, de vastag fonott bőr lovaglópálcát vett elő. Az istálló végén volt egy fából készült bak. Vanda Úrnő odament és rámutatott.

-feküdj csak szépen erre!

Lassan tudtam odacsoszogni a bilincselt lábaimmal, de azért sikerült és ráfeküdtem. Az Úrnő gyakorlott mozdulatokkal, elég erősen, de nem teljes erőből mérte ki rám az első 5 ütést. Utána a földre térdeltem és annyi szalmát, piszkot szedtem fel, amennyit csak tudtam, majd kicsoszogtam vele a szemétdombhoz és rátettem. Majd visszacsoszogtam a bakhoz, ahol megint kaptam 5 ütést a fenekemre, megint felszedtem annyi piszkot amennyit csak tudtam és kihordtam a szemétdombra. Ugyanez ismétlődött újra és újra. Tudtam, hogy lassú lesz ez így, mivel az istálló nagy volt, a kezeimmel csak kevés szalmát, szemetet tudtam egyszerre kihordani. Úgy negyed óra múlva Vanda Úrnő megszólalt:

-te nagyon lassú, és lusta szolga vagy! Mit képzelsz, hogy egész napomat el akarom cseszni veled? Gyorsabban dolgozz te disznó!

Ám ennél gyorsabban nem tudtam dolgozni, a bilincsek nagyon visszafogtak. Amikor az Úrnő látta, hogy nem fogok gyorsabban dolgozni kivett a táskájából egy hosszú, legalább két méteres bőrkorbácsot és azzal kezdett el verni.

-gyorsabban, te mihaszna semmirekellő!

A korbács nagyokat csattant a hátamon, a fenekemen és a lábaimon is. Akkor is amikor lehajoltam a piszokért, és akkor is amikor kifele csoszogtam, az Úrnő végig verte a testemet.

-gyorsabban rabszolga! Ez így nem munka!

Igyekeztem ahogy csak tudtam, de az Úrnőmnek nem volt elég. Megpróbáltam kis futólépésekben haladni, de a bilincs miatt felbuktam és hasraestem.

-mi a fenét csinálsz te utolsó féreg?! Lefekszel, amikor dolgozni kéne? Na ezért alaposan el foglak verni! Ott maradsz a földön! Dávid, hozd ide a büntetőkorbácsot!

Megijedtem, hiszen alig telt el egy kis idő mióta tíz ütést kaptam ezzel a korbáccsal, de azt a tíz csíkot most is tökéletesen éreztem. Akkor mi lesz most? Igaz, hogy most a pisis rabszolgaruhámban vagyok, aminek a fenekénél a sok foltozástól még vastag is az anyaga, de akkor is rémisztő volt a tudat, hogy a vastag és hosszú bőrkorbáccsal fog elverni a szadista Úrnőm. Vanda felvette a megfelelő poziciót és a büntetőkorbáccsal ráhúzott a seggemre. Felsikítottam a fájdalomtól. Most sokkal erősebbet ütött, mint amikor az oszlophoz voltam kötözve. Gondolom azért, mert a nadrágomon keresztül tudta, hogy nem hasad fel a bőröm. Ennek a durva korbácsnak rettenetes hangja volt, élesen süvített és hatalmasat csattant a becsapódáskor. Kimondottan hajlékony volt és hosszú, ezért nagyon felgyorsult a vége. Minden ütést jól megéreztem, és biztos voltam abban, hogy kék, lila csíkot okoz. Az Úrnőm tényleg meg akart büntetni, ezért elég erőseket húzott rám. A rettenetes ütésektől sikítottam és rángatóztam, de az Úrnőmet ez egy cseppet sem zavarta. Ilyen erős fájdalmat rég éltem át, éreztem, hogy nem fogom sokáig bírni. Úgy 20 ütés után az Úrnőm megkérdezte:

-szerinted hány ütést érdemelsz, amiért munka helyett heverészel rabszolga?

- 25 ütést Úrnőm -válaszoltam

Vanda felnevetett. Hallod ezt Dávid? Kicsiben mérik itt a büntetést. Száz ütést érdemelsz szolga! Százat! Megértetted! Mit képzelsz, hogy csak szórakozol itt nekem? Szenvedned kell szolga! Azt akarom, hogy fájjon a segged rendesen! Azt akarom, hogy tanuld meg hol a helyed, hogy tanuld meg nem hibázhatsz! Megnevellek ne félj! Nessze! Nessze! Kapd meg ami jár!

Azzal tovább vert. Annyira erősek voltak az ütések, hogy elkezdtem könyörögni:

-kérem Úrnőm hagyjuk abba, nem bírom ezt így tovább!

-azonnal fogd be a pofádat és viseld el a büntetésedet! Na ezért az engedetlen magatartásodért az utolsó húsz ütést teljes erőből fogom kimérni rád!

Amikor az Úrnőm megfenyegetett, tudtam, ki kell szabadulnom ebből a helyzetből. Én ilyen erős verésre nem számítottam, ezért le akartam állni. Egyszerűen túl erős volt ez a verés, éreztem nem fogom tudni kibírni. Főleg, ha az utolsó 20 ütés még ennél is erősebb lesz! Óvatosan kioldottam a kézbilincsem karabinerét, majd hirtelen felugrottam, kioldottam a lábbilincsem karabinerét is és elkezdtem szaladni kifele az istállóból. Ám Dávid idejében reagált, utánam szaladt, utolért és letepert a földre. A jobb kezemet hátracsavarva az Úrnőm elé cibált, majd hátulról térden rugott, hogy térdre essek a szadista fogvatartóm elé.

Vanda szemei lángoltak a dühtől és teljes erőből lekevert öt hatalmas pofont. Még szerencse, hogy Dávid tartotta a kicsavart kezemet, különben kidőltem volna.

-meg akartál szökni előlem? Ez a legnagyobb bűn amit elkövethettél! Ezt nem kellett volna megtenned! Tudod te mit tettek régebb a szökött rabszolgákkal? Nyilvánosan addig korbácsolták, ameddig bele nem haltak. Vagy, amennyiben nem akarták megölni, akkor addig verték ameddig már csak pislákolt bennük az élet. Leverték a húst a hátukról! Látszottak a csontjaik! Érted te gazember? Utána hagyták, hogy beforrjanak a sebeik és ismét leverték róluk a húst! Ezt háromszor ismételték meg, miközben a börtönben éheztették, láncra verve tartották őket. Te egy szökött rabszolga vagy! Neked annyi!

(folytatása következik)