egy este Pesten

[álltam a hegyen, az esti budapesti látkép a végletekig lenyűgözött ...
csodáltam a fényeket, a szmog furcsa színjátszásait a panorámán és közben a keze siklott a combomon.

fölötte álltam és éreztem a meleg tenyerét, ahogy utat tör magának gátlástalanul...
közben arra gondoltam, hogy a panoráma és Ő ... most a legjobb ami velem történhet.

megfogta a kezem és leemelt a magaslatból, aztán megint magához ölelt...
és a fülembe súgta: jó az illatod, majd a fülcimpám rágta finoman, miközben éreztem a leheletét a nyakamban.]

Mikor a combjaim közé nyúlt ismét már érezte, hogy mennyire beindított ez a kis játék. Hallottam az elégedett hümmögést, ami engem is elégedettséggel töltött el. Finoman csókolni kezdett. Az ajkaink játéka teljesen elvette az eszem s mikor hátra húzta a fejem a hajamnál fogva, teljesen megadtam magam neki. Az övé voltam. Egy pillanat. Ennyi történt köztünk. De ez a pillanat most itt van bennem és hiányzik.

A visszafogott mosolya. Előzékenységének keveredése dominanciájával. Érintésének következményei. A hatás, melyet rám tett és amit talán észre sem vett. A visszafogottság az egyik legjobb pajzs. Most mégis azt kívánom, bár tudná. Érezné.

[ajkamba harapott...nem túl erősen, nem is gyengéden
épp annyira hogy kiváltsa belőlem amit mindig, nedves ajkakat, egymáshoz
dörzsölődő combokat, lesütött szemeket, pirospozsgás arcokat

a keze...ahogy markol;
az ujjai...amit nedves ajkaimmal szopogatok;
az ölelése...ami megvéd
hiányzik]

*** Igazán vágyom rá?
Vagy talán a félelemnek nagyobb hatalma van fölöttem? Mit tehetnék ellene? A félelem a legfőbb Uram. Ő tudja, mit miért teszek. Parancsol nekem. Leigáz. Hatalma alatt tart és nem enged. Nem menthet meg senki tőle. Se önmagamtól. Se ő. Se más. A legjobb lépés, még egy lépés. Tartsd magad távol. Félelem és Sötétség. Ti vagytok nekem. Ismeretlen jóhiszemű arcok helyett Ti vagytok itt nekem. S nem eresztitek akaratom. Mindent megtesztek, hogy így maradjon.
Nem hibáztatlak, ha így marad...***