Tamara (5.rész)

Miután mindent egyeztettek, a férfi elköszönt Uramtól, aki mentegetőzve elnézést kért tőle a helyzetre való tekintettel, amiért nem kíséri ki, nekem rántott egyet a hajamon és becsukta maga mögött az ajtót.

Végre kettesben maradtam Urammal.De semmi nem úgy történt ahogy én azt elképzeltem. Megszabadított mindentől és kiment. Ott térdeltem leforrázva és nem tértem magamhoz a döbbenettől. Meg sem mertem moccanni, fogalmam sem volt most mit tegyek?! Vártam....gondoltam abból akkora baj nem lehet.
Pár perc múlva hallottam, ahogy a megszokottnál gyorsabb lépteivel közeledik és a székére dobta a ruháim, ahol az előbb még Ő ült.
-Öltözz! -és kiment.
Éreztem, ahogy egyre nagyobb könnycseppek gurulnak le az arcomon. Szipogva, összezavarodva felöltöztem. Jó....és akkor most? De nem mertem kérdezni. Hallottam, hogy telefonál munka ügyben, így letérdeltem a helyemre a sarokba, hátratett kezekkel. Jó pár perc telt el így. Remegtem az idegességtől, attól, hogy a legérzékenyebb pontomon keresztül büntet és ezzel nagyon is tisztában van.
Mikor belépett a szobába, hallottam, hogy megtorpan. Levegőt sem mertem venni. Talán azt várta, hogy mire visszaér már nem leszek ott? Ez is egy próba lehetett? Nem! Többet nem követem el azt a hibát, hogy szó nélkül otthagyom. Félre kell tennem minden büszkeségem.
Talán kiálltam a próbát, talán nem, de egyszercsak elkapta a jobb csuklóm, amire egy bilincs formájú karkötőt kattintott. Meglóbálta előttem a kulcsot, jelezve, ezt csak ő veheti le rólam és közönyös hangon annyit mondott: -Most menj!-és otthagyott. Hallottam ahogy becsukódik maga mögött az irodája ajtaja.
Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik meg. Azt éreztem megbolondulok. .....hát nem érzi mit tettem érte? Nem érzi, hogy megőrülök érte?
A karkötőmre néztem. Más esetben bármikor kiugrottam volna a bőrömből, de most ez is bizonytalansággal töltött el. Mi lehet vele a célja? Ahogy abban a pillanatban ahogy éreztem magam, egy keserédes mosollyal konstatáltam, biztos azért, hogy rám rozsdásodjon. Bizonytalanul felvettem a cipőm az előtérben és halkan becsuktam magam mögött az ajtót.
Ebben a pillanatban talán a kétségbeeséstől, talán a túlzott megfelelni akarástól,talán ösztönből, egy hirtelen mozdulattal lenyomtam a kilincset, két kopogtatás után beléptem az irodájába. Letérdeltem elé, megcsókoltam a kezét, szó nélkül felálltam és elmentem ahogy parancsolta. Nem néztem rá. Nem akartam látni abban a pillanatban a tekintetét. Azt tudtam, többet nem hagyom ott csak úgy. Már ha lesz még alkalmam rá egyáltalán...

Az estém azzal telt el, hogy próbáltam megemészteni a történteket. Felvillantak előttem a képek. Az idegen...a közöny...a megalázottság...Vívódtam magammal, hogy véget vessek ennek az egésznek, vagy kitartsak? De akkor miért kiviteleztet mindenfélét azzal a férfival?

Ránéztem a csuklómra, mintegy választ várva tőle, mikor jött egy értesítés.
E-mail.....Uramtól...

(Folyt. köv.)