Munkaértekezlet

Még januárban történt, hogy egyik barátom volt barátnője felhívott azzal, hogy úgy emlékszik, én dolgoztam egy szoftverrel, amit most neki meg kellene tanulnia. Jól emlékezett. Átjönne valamikor, amikor ráérek, és mutassam meg neki legyek szíves. Semmi akadálya, mondtam. Egyik délután, munka után jött. Farmernadrág volt rajta. Mikor levette a csizmáját, láttam, hogy csak egy vékony harisnyában van. Kért egy papucsot, mert hogy lefagyott a lába, ahogy mondta. Miért nem vettél fel zoknit? – kérdeztem. Sosem hordok zoknit, utálom – válaszolta. Kutatva az emlékeim között, rájöttem, hogy tényleg nem láttam sosem zokniban, csak harisnyában, vagy mezítláb. Gondosan elraktároztam a kapott információt. Odahúztam egy széket az íróasztalomhoz. Leült rá törökülésbe, és kezdte nyomkodni a lábait. Iszonyúan fáznak a lábaim – mondta. Tedd az ölembe, megmelegítem őket – ajánlottam. Tényleg? – kérdezte. Tényleg – válaszoltam. Picit vonakodva berakta az ölembe a lábait. Mondtam, hogy a billentyűzetet és az egeret úgyis neki kell kezelni, én majd mondom, mit csináljon. Így az ő keze nem lesz szabad, az enyém viszont igen. Alacsony, nagyon vékony lány. Nem egy kifejezett bombázó és az arca is maximum átlagos. Viszont – amellett hogy van benne valami elképesztően izgató – gyönyörű 35-ös lábacskái vannak, amit már régen is észrevettem. Elég nagyszájú, vagány lány. „Szakszerűen” simogattam, masszíroztam, melengettem a lábacskáit. Jó? – kérdeztem. Elég jól csinálod – jött a válasz. Ahogy simogattam a lábait, időnként óvatosan odaérintettem a farkamhoz, ami már majd szét akart robbanni. A bokája környékén is elkezdtem simogatni. A nadrágja szára nagyon szűk volt, sehogy sem tudtam volna sem feljebb tolni, sem benyúlni alá. Adtam neki egy feladatot, közben kimentem a mosdóba és felraktam egy óvszert, hogy ne kenjek mindent össze, ha beleélvezek a gatyámba. Mikor visszaértem, a lábai az én székemen voltak, ahova letette, mikor felálltam. Visszaültem, újra az ölembe vettem őket. Mintha észre sem vette volna, a feladatra koncentrált. Egyre bátrabban húztam oda a lábait a farkamhoz. Amikor kész lett a feladattal előre hajoltam, hogy a képernyőn tudjak mutogatni neki. Ekkor a farkam végigsimult a lábán. Ó, mi ilyen kemény itt? – kérdezte incselkedős nevetéssel. Na vajon? – kérdeztem vissza nevetve. Nem fogok lefeküdni veled – mondta még mindig nevetve és közben a lába pásztázta a farkamat. Imádja húzni a fiúkat, ezt mindig tudtam róla. Persze igyekeztem ezt kihasználni. Minden fiút így húzol? – kérdeztem, miközben felálltam és vele szembefordulva az asztalnak támaszkodtam. A lábát továbbra is a farkamhoz nyomta. Nem, nem mindenkit – válaszolta, még mindig incselkedve. Hagytam, hogy egyik lábával továbbra is a farkamat simogassa, a másik lábát a számhoz emeltem és elkezdtem csókolgatni. Hééé – mondta. Erre nem mondtam semmit, csak csókolgattam, nyalogattam tovább a finom, puha harisnyás lábat. Azt hiszed, ettől beindulok? – kérdezte. Próbálkozni lehet, nem? – kérdeztem vissza. Lehet, de nem fog sikerülni – mondta. De te húzhatsz engem? – válaszoltam. Persze – helyeselt mosolyogva. Látszott, hogy élvezi a helyzetet. Egyre jobban nyomta a lábát a farkamhoz, bár látszott, hogy nem nagyon csinálhatott ilyet korábban. Hagytam, hogy kissé ügyetlenül csinálja tovább. Izgatott, ahogy próbálkozik és azt is, hogy azt hiszi, ettől csak a plafonon leszek, de nem fogok elélvezni. Nem akartam felvilágosítani arról, mennyire téved. Egyszer csak éreztem, hogy el fogok élvezni, odaraktam a másik lábát is a farkamhoz. Odaszorítottam és vadul mozgattam a csípőmet. Hé? Mit csinálsz? Csak nem mentél el??? – kérdezte megdöbbenve. De igen – lihegtem, miközben engedtem a szorításon. Hitetlenkedve nézett. Micsoda? Azt meg hogy? – még mindig le volt döbbenve. Lábfétisről még nem hallottál? – kérdeztem. És te attól élvezel? – értetlenkedett még mindig. Igen, attól is – válaszoltam. Elég önző dolog – mondta elgondolkodva. Ha valaki leszopatja magát, az nem az? – kérdeztem. De, az is az – gondolkodott tovább. Ha leveszed a farmered, kiengesztellek – kacsintottam. Most nem lehet, megvan – mondta. Na jó, akkor legközelebb – mondtam. Már nagyon várom az alkalmat.