Álom

Puszival köszöntöttük egymást, a ceglédi vasút állomáson, ahogy azt a társadalom elvárja. Furcsa dolog ez az első találkozás manapság. Heteken, sőt hónapokon át beszélgetünk az interneten, levelezünk, szinte mindent tudunk a másikról, mégis zavarban vagyunk. Úgy látszik, hogy lassan, de biztosan sodródunk a nyolcmilliárd introvertált világa felé.
Egy hagyományos négyemeletes panel volt az úti cél. Aznapra csak miénk. Éreztem, hogy eljárt fölöttem az idő, mire sikerült felkutyagolni a negyedikre. Pihegtem már rendesen. Lakásban azzal kezdtük, hogy ledobtuk az utcai ruhánkat. Én voltam a lassabb, nem ismertem a járást. Kerestem a fogast, cipők helyét. Mikor végeztem, és hátat fordítottam a bejárati ajtónak, két kicsi, de határozott tenyeret éreztem a mellkasomon. Az ajtóhoz nyomtak, majd egy test csapódott hozzám. Ezzel egyidőben éles fájdalom támadt a lábam között. Lassan, de határozottan kúszott fel az alhasi részre. Éreztem, hogy lábaimból kifut az erő. Azt hiszem ezt hívják a meglepetés erejének. Nem volt erős behatás, de mégis. Lassan elkezdtem lefele csúszni ajtónak vetett háttal, egészen addig, míg rá nem rogytam a combjára. Puszit éreztem a számon, ekkor láttam meg először az arcát. Mosolygott. Mintha azt akarta volna üzenni, hogy 'Szia'. Kicsit sikerült összeszedni magam. Újra saját lábamon álltam. Mosolya mit sem változott. Ismét éreztem a térdét a lábam közzé csapódni. Most sem esett túlzásba, és sikerült is megállni a lábamon. 'Ne aggódj, nem akarom elkapkodni.' -mondta mosolyogva.
Pazarul elvoltunk. Beszélgettünk, felolvastunk egymásnak. Főztem egy borsó levest, másodiknak lángost sütöttem. Közben italozgattunk. Olyan volt, mintha a világ a helyére került volna. Minden természetesnek hatott.
Este felé, jól lakva, és pár pohárka utána lettünk egyre közvetlenebbek megint. Valahogy szóba került az önvédelem. Azt mondta, hogy nem félős fajta. Idegenekkel szemben is habozás nélkül fel tud lépni. Ebben tökéletesen biztos voltam, de akkor is ki kellett próbálni. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Mosogató előtt állt háttal nekem, leengedett karokkal, hát gyorsan átöleltem, és megcsókoltam a nyakát. Kuncogást hallottam, mintha csak erre várt volna egész délután. 'Szóval tényleg azt hiszed, hogy ezt élvezed?' Válaszolni szerettem volna, de nem jött ki hang a torkomon. Légszomj kerített hatalmába, és izgalom szorította össze a gyomrom. Apró erőst marok ragadta meg az egyik golyómat, és kezdte el szorítani, érzésre mint egy hidraulikus satu. Nem volt nehéz dolga addigra mindketten elhagytuk már a nadrágunkat valahol. Azonnal enyhült az ölelésem, éreztem, hogy tipegek arra, amerre vezet. Hátam egy falnak simult. Szorítása engedett, de azonnal egy nyitott tenyér vágódott ágyékomba. Összegörnyedtem. Nem volt időm öndiagnózisra. Mire megérkezett a várt alhasi fájdalom, már szemben volt velem, és tenyere ismét falnak támasztott. Térde régi ismerős ként csapódott be. Borzasztó fájdalom járt át. Térdét nem vette el, ismét a combjára rogytam. Összegörnyedtem volna, de nem tudtam. Most már nem az alhasi fájdalom volt az erősebb. Tényleg erre vágyok? Kérdeztem magamtól. Ismét megtaláltam tekintetemmel az arcát, és hitetlenkedő mosolyt láttam kiülni rá. 'Nem hiszem el, tényleg! Akkor lássuk, meddig is mehetünk el.' Szorítása erősödött, éreztem, hogy combja eltávolodik tőlem, de csak egy pillanatra. Valószínűtlen erővel tért vissza, szinte visszaemelt normát testtartásba. Nem fájt annyira mint a térdelés, de éreztem, hogy mindkét herém eggyé válik a fájdalomban, most is ott hagyta lábát. Szerintem sosem éreztem még ennyire izgató dolgot. Szája megtalálta az enyémet. Úgy éreztem ki akarja szívni az agyam. Lehet, az is volt a cél, hihetetlen szenvedélyjel csókolt. Talán sikerült is az agykiszívás, mikor abbahagyta, mosolyogtam. Mindent elfelejtettem, ami eddig történt.
Ezután hirtelen ellépett tőlem. Nem sokat, de eleget ahhoz, hogy vállaimat megragadva maga fele tudjon rántani, és már jött is az ismerős térd. "Hello darkness my old friend" gondoltam, és rongybabaként csuklottam össze. Magzatpózba görnyedve vonaglottam a földön. 'Elég volt?' Kérdésére csak megráztam a fejem. Pedig elég. Életem első ilyen élménye volt, vágytam rá mindig, de sosem rúgtak még meg. Hiába, rendes ember vagyok. Sokkal jobban fájt, mint ahogy azt képzeltem, de akkor sem tudtam magam rávenni, hogy azt mondjam, elég.
'Jó fiú. Akkor szedd össze magad katona!' mondta, és határozottan fölrántott a padlóról. Nyilván nem bírt el, szóval ezek szerint tudtam engedelmeskedni.
Átkeveredtünk a hálóba. Pontosan nem tudom hogy botladoztam át, nem is érdekelt, egymásba voltunk gabalyodva. Berendezés nem nagyon volt. Egy matrac. Mi kellhet még? Megálltam az ajtóban, megtámaszkodtam. Visszanézett rám, a szokott kis huncut félmosollyal. ' Jöhet a következő szint?' Választ nem is várva kettőt lépett felém, majd kicsapott a jobb lába. Lábfeje pont tökéletesen talált el. Ahogy meglendült, szerintem belső combot is kapott volna el, de minden ösztönös elugrás, és húzódozás helyett próbáltam úgy terpeszbe lépni, hogy biztos találjon. Rongybaba effektus megint életbe lépett.Először azt hittem, hogy elmarad az alhasi fájdalom. Úgy erősödött fentebb, ahogy enyhült lent. Éreztem, hogy finoman hátamra fordít. legkisebb ellenállást sem tanúsítom. Kéz csúszik a boxerembe.' Látom nincs itt még semmi gond. Neked ez tényleg bejön.' Tompa fájdalom támad a golyóimban, ahogy megtapogatja őket 'De azért vitathatatlanul megdagadtak. Biztos rendben leszel?' Bólintok, amilyen határozottan csak tudok. Érzem, hogy ismét feljebb vándorol a keze, és lekezd vele játszani. Úgy gondolta, hogy eljött a jutalmazás, vagy inkább kegyelmezés ideje. Minden mozdulatára apró ütésekhez hasonló fájdalom járt át. Volt már pár kapcsolatom, de ilyen kéjes élvezetet nem éreztem soha. Éreztem, hogy pillanatokon belül robbanok odalent. Egyszerre akartam, és nem akartam, hogy vége legyen. Végül csak a hedonista énem győzött, és ki mondtam. ' Ne, kérek még egyet. De most nem fogd vissza magad' Tudtam, hogy kevés nagyobb hülyeséget mondhattam volna. Most, amikor minden simogatás, érintés akkor fájdalommal járt, int a konyhai megtérdelés amitől összerogytam... Esélyem sem volt túlélni. Ha ebbe nem nem döglök bele, hát semmibe.
Hitetlenkedve nézte, ahogy tápászkodok felfelé, rövidebb szüneteket tartva. 'Meg van! UFO vagy!' Mondta nevetve. Elmosolyodtam. Amolyan, nem tehetek róla mosoly volt. Megálltam előtte, ismét vállszéles terpeszben, szerintem egész egyenesen. 'Akkor lássuk, hogy mire elég annyi lábtangó haverokkal' Minden szertartás nélkül ismét lépett kettőt, de ezúttal tempósabban, és lendült a lába. Most nem kellett korrigálnom, halálosan pontos volt, és gyors, és erős. Mintha egy nap robbant volna fel a lábam között. Esküdni mernék így utólag, hogy még egy enyhe reccsenést is hallottam, de biztos ezt már csak utólag tette hozzá a fantáziám, elvégre azóta is minden tökéletesen egyben van odalent. Nem emlékszem arra, hogy rogytam össze, eszméletem veszíthettem. mindent elöntött a fehér fájdalom. Mikor magamhoz tértem, megint a hátamon feküdtem, ő fölöttem térdelet. Keze férfiasságommal játszott, ami talán sosem volt még ilyen fájóan kemény. Mintha túladagoltam volna valami erős potencia növelőt. Minden mozdulatára fájdalomhullám söpört végig rajtam. Éreztem, hogy itt a vég, nem bírom tovább. Orgazmus alatt, a sperma kilövellésének ritmusára egy térd vagy comb csapódott a golyóimba. Öt vagy hat alkalom lehetett, és ha elképzelhető olyan, mind jobban fájt, mint az utolsó rúgás. Ösztöneim kiabáltak, hogy húzódjak el, védjem magam, de nem akartam. Próbáltam minél jobban kiterülni, hogy a lehető akadálytalanul találjon utat a combja. Reméltem, sosem fog véget érni, de nem valósulhat meg minden álmunk.