Megismerkedés adventben… (3)

Néztem Frédit közben. Az szorította nagyon össze a száját s tényleg nem szólalt meg, nem sziszegett végig. Nem, és nem.
Viszont mind a ketten összerezzentünk, mikor a csendben megszólalt egy csengő. Hangosan, szinte felsikítva. Összenéztünk.
Frédi szólalt meg hamarabb:
- Vár Uram, valakit? - kérdezte hitetlenkedve. – Pedig egyeztettük, hogy ma jövök.
- Én? Nem! – válaszoltam tényleg határozottan. – Ki lehet? – csodálkoztam én is s indultam, de még kiengedtem a Frédi csuklóit a karikákhoz rögzítő karabinereket, majd mikor kiindultam megnézni ki csengetett, még visszaszóltam Frédinek:
- Öltözz fel, bedobom a cuccaidat ide! S ha felöltöztél, akkor gyere ki az előszobába, ha beszélgetés hangjait hallod! Domként! – tettem még hozzá.
Én kimentem a rácshoz, ami előtt egy srác s a csaja állt, várt rám. Ekkor ugrott be, meglátva őket, hogy nem mondtam vissza a mára bejelentkezett Sub szolgámat, Tibit, aki az aktuális barátnőjével azért akart jönni, mert egyrészt járt már neki az aktuális havi 200 csapás a pucér zsemléire, de másodszor azt is szerette volna, ha a barátnőjét megtanítom arra, hogy mit, hogyan tegyen vele, ha arra vágyik, hogy bdsm játékot játszanak s megélhesse a fetisheit.
Beengedtem a párt, majd az előszobában megállva nyújtottam a kezeimet Tibinek, aki félszegen térdelt le a csaja előtt – előttem - s csókolta meg azokat miközben kapott egyet jobbról s egyet balról a képére, majd gyorsan már négykézlábra is állt s a zoknis lábaimra is zúdította a további üdvözlése csókjait. A csaj csak állt s ámulva nézte, amit csinált a fiúja.
- Köszöntsd őt is így! – szólítottam fel a szolgasrácot s lábfejemmel az arcát a csaja felé fordítottam, mert közben a szemem sarkából láttam, hogy lassan nyílik az ajtó és kilép, azaz belép az előszobába Frédi, vagyis már Alfréd, a másik dom.
Mikor a srác megtette, amire utasítottam, Alfréd is előlépett s odanyújtotta a saját lábát Tibi elé, ezt mondva parancsolón:
- Ne is hagyd abba, köszönts engem is, mert ma tőlem is kapsz, mint „kis” Uradtól! Rajtad fogok gyakorolni, csak bírd ki.
Tibi és majd a csaja is, ijedten nézett fel Alfréd szavára és főleg Tibi „ájult el”, ahogy felnézett a „kis” Urára négykézlábról, amint az szinte fölé tornyosult. Alfréd pedig incselkedett vele onnan fentről:
- Mit nézel? Tedd, amire utasítottalak! Azonnal! – dörrent rá Tibire s nyomatékul rá is csapott a lovaglópálcával a nadrágján át a feszes popóira, jól hallhatóan, többször is, így sürgetve őt.
Tibi felszisszent erre, majd kapkodva megtette, amire Alfréd utasította. Alfréd még cukkolta:
- Ne ilyen hangtalan legyen az üdvözlésed! Én hangosan, cuppogva szeretem! Halljam! – tette még hozzá és tartotta Tibi előtt a lábát a sarkán megemelve s közben az egyik kezét a csaj felé nyújtotta.
Az is megzavarodott, mert végül, tétován megfogta, mint akinek kezet nyújtottak. Alfréd pedig kihúzta a kezét a csaj lagymatag kézfogásából s feljebb emelte, a szája elé s rászólt:
- Csókold meg! – utasította azt, majd mikor végre megmozdulva megtette, a másikat is elé nyújtotta csókra, így arra is kapott a csajtól.
A csaj azonban teljesen kivörösödve egyenesedett fel a csókok után. Ekkor Alfréd megszólalt:
- Alfréd vagyok, a másik dom. S Ti? – nézett rájuk.
Mivel Tibi közben felegyenesedett térdelésbe, megszólalt: - Tibi vagyok Uram. – nyögte ki.
Leintette s rárivallt: - Akkor beszélj, ha téged kérdeztelek, ribanc szolga! A szolgának, kuss!
A csaj végre megértette, hogy az ő nevére kíváncsi Alfréd, így bemutatkozott: - Mari vagyok.
Túlesve a bemutatkozáson, Alfréd rászólt Tibire:
- Nem szeretem, ha a szolgán van valami gönc, ami akadályoz engem bármiben is. Itt vetkőzz mezítelenre, semmi sem lehet rajtad, s utána négykézláb jössz be a szobába! Megértve? Nem akarok sokáig várni rád! Mi bemegyünk! – tette még hozzá.
Bent Alfréd mondott pár dolgot eligazításul Marinak, majd mutatta hova üljön le s vártunk. Nem sok idő múlva kopogás hallatszott az ajtón, majd Alfréd kikiáltott:
- Bújj be, had lássunk!
Tibi bejött, bekúszott a szobába, majd kis hezitálás után nem hozzám, hanem Alfréd elé vonult s előtte megállt. A fejét lehajtotta és úgy mondta:
- Uram! Kérem, szabja ki rám az e havi 200 csapást, tetszése szerinti helyre, eszközzel és módon, mert megérdemlem! – hallottuk.
Alfréd rám nézett, de én intettem, hogy szabad a pálya részére. Így utasította Tibit, hogy hozzon be a konyhából egy vas széket – persze négykézlábon – s közben unszolta, igyekezzen, ne legyen lomha stb. Mikor az behozta, ráült s intett, hogy a térdeire feküdjön fel Tibi, majd kezeivel kezdte elég erősen megpaskolni a feszes zsemléit, s mivel izgett-mozgott, így lefogta lábával Tibi lábait is. Kb. az ötvenedik ütés után felállt, szinte ledobta magáról Tibit, aki nagyot esett a földre a váratlan mozdulattól, de már rá is ordított:
- Ne most pihenj, majd a végén! Térdelj fel a székre, fogd át a támláját erősen! – szólt s most már egy korbáccsal – amit a kezébe adtam – püfölte tovább Tibi testét.
Megfigyeltem, ügyesen csinálta, ütött, de a hátán elosztotta a csapásokat. Arra is ügyelt közben, hogy át- átüssön az oldalán át a mellkasára, hasára, de a combjait célozva s találva még a farkára is jutott a szíjvégekből.
Majd odébb helyezkedett, a feje mögé, föl és most hosszában vágott végig a hátán, de már nem a sokszíjú korbáccsal, hanem egy lovaglóostorral, amit szintén tőlem kapott. Most is úgy helyezte el az ütéseket, hogy azok zömmel végig érjenek a testén s párszor még próbált úgy is célozni, hogy először a hátát érjék, majd a vágatán át a golyóit s a farkát is elérje az ostorvégi bojt. Már kb. százötvenet kapott Tibor, mikor Alfréd eldobta a lovaglóostort s felállíttatta Tibit.
Oda mutatott, ahol a padlón a bőr bilincsek feküdtek, s utasította, hogy azokat csatolja fel magának, majd odavezette az ajtófélfához, s a karabinerekkel X alakban rögzítette. Kicsit nehezen ment, mert Tibi jóval alacsonyabb nála. Megint felvette a lovaglóostort s távolabb állva Tibitől, úgy suhintotta s ütötte meg, hogy az ostor végén lévő bojt átcsapódjon megint az oldalán s elől is elérje, ott csattanjon. Hangosan.
Az utolsó húsz csapást pedig egy fa paskolóval tette meg, de úgy, hogy amint az elérte Tibi dudorodó zsemléit, kicsit felfelé s lefelé elhúzta a bőrén. Tibi egészen jól bírta, némi kis sziszegéssel, de zokszó nélkül, viszont a csaj már a felétől holtra vált és összetett kézzel könyörgött, Alfrédnak a könyörületért, de hangtalanul.
Mikor Alfréd az utolsó csapást is odamérte Tibi popójára, felsóhajtott. Tibi is.
Én pedig nyújtottam felé a citromos vizes szórót. Alfréd elmosolyodott, majd alaposan megspriccelte Tibit mindenhol, majd fogott egy törülközőt, meglegyezte alaposan, hogy hűtse a bőrének felületét. Mikor elégnek találta, akkor incselkedve párat úgy ütött, hogy csípjen.
Tibi persze nem számított erre, így megugrott s pechjére pont neki a csajának. Az felszisszent. Alfréd meg rácsapott a helyzetre s utasította Marit, hogy képelje fel a szemtelen pöcsöt, aki majdnem feldöntötte őt. Mari azonban csak egy-két vérszegény, s inkább óvatos, pofont utalt ki Tibinek. Alfréd azonban résen volt, mert hátulról megbökte Tibit, aki előreesett, rá Marira, így újabb pofonokat kellett ezért kapnia.
(folyt. köv.)