Megismerkedés adventben… (1)

Mint a cím is mutatja a történet az adventben kezdődött. A srác, akit nevezzünk Alfrédnak, a felettem lévő emeleten lakik már jó ideje s a lépcsőházban szoktunk összefutni, amikor mindig köszöntünk egymásnak, de hosszú ideig nem történt más. Alfréd az énekes Frédihez hasonló srác, csak magasabb, felülről üti a 2 métert, fekete helyett gesztenye szőke hosszú fürtjei vannak, melyek a lapockája aljáig érnek, de még a derekát nem érik el. Viszont pipaszár lábai vannak, és annak is látszanak a szűk, feszes farmerjaiban, de azért az is látszik, hogy inas.
Advent elején is éppen az akkori subommal léptem ki a lépcsőházba, mikor felülről suhant le Frédi, aki azonnal lefékezett, megvárta, míg bezárom a rács ajtaját s előtte elindultunk le a lépcsőn. A kapun kilépve mi balra, ő jobbra indult, de hamarosan két utcával odébb, a troli megállóban, már csak ketten, összetalálkoztunk újra s vártuk az előttünk elment troli utódját.
Mivel volt időnk, szép, napos idő volt, rá is értünk, ketten voltunk, így beszélgetni kezdtünk. Pár semleges mondat után Frédi megkérdezte, vagy inkább megjegyezte:
- Már többször láttam, hogy mindig magasabb fiúkkal jön ki, távozik. Nem zavarja, hogy lenézik? – kezdte viccelődve.
- Nem sokáig, mert megkapják a magukét azért, ha ezt így merik. – feleltem kétértelműen.
Alfréd meghökkent ezt hallva, majd elmosolyodott, vagy inkább somolygott s újra megszólalt:
- Ez eléggé kétértelműre sikerült. Direcht? – folytatta a kérdezősködést.
- Értse, ahogy akarja, de igen. – erősítettem meg.
- Megfigyeltem már, engem is többször megnézett, alaposan, de eddig úgy tapasztaltam, hogy tovább még nem lépett. „házi nyúlra nem lövünk”? – incselkedett.
- De, szívesen, ha annak a nyúlnak nem csak a fülei, meg a szája nagy, a teste s haja mellett, vagy azon túl, de más is.  - cukkoltam már én is őt.
- Más? Vagy úgy. Szeretné tudni? – incselkedett már ő is.
- Csak tudni lehet, látni nem? – cukkoltam most már egyértelműen.
Elnevette magát.
- De ugye nem itt az utcán akarná látni? – somolygott.
- Nem, nem, dehogy. De valamelyik nap, otthon, szívesen. – cukkoltam.
- Holnap nem jó, de két nap múlva jó lenne, napközben, mert mint láttam többször is, akkor van itt jobban. – válaszolta Frédi
- OKÉ, az jó. 10 órától ott leszek, csöngessen be majd. – mondtam én.
- Akkor ezt megbeszéltük. – szögezte le. Én még megkérdeztem:
- Mivel várjam: kávé, tea?
- Ha lehet, inkább mással! Fantáziadúsan. – válaszolta komolyan. – Ha választhatok. – tette hozzá még.
- Persze, igen, választhat. Már belépéskor! – szögeztem le én is.
Frédi rám nézett, incselkedve s visszakérdezett:
- Tényleg választhatok? Én?
- Igen, majd kiteszem az előszobába azokat, amikből s ha egyik sem tetszik, akkor majd javasol még, mást. – nyugtattam meg.
Ebben maradtunk s a buszon már alig beszélgettünk, mert sokan voltak körülöttünk.
Másnap, 10 órakor, pontosan, csöngetett Alfréd. Beengedtem a rácson smíg azt bezártam intettem, hogy menjen s utána szóltam:
- A második, balról.
Alfréd megindult, besétált s mire én is odaértem, láttam, áll az előszobai kisasztal előtt és nézi. Mellé érve megkérdeztem:
- Nem elég a választék, vagy nem tud választani? Amúgy én Félix vagyok. – tettem hozzá, mire ő hátrafordulva rám nézett s ennyit mondott bemutatkozásképpen: - Alfréd, vagy Frédi, attól függően, hogy melyiket választom. – mutatott az asztalon lévőkre, ahol egy lovaglópálca és egy bőr nyakörv feküdt pórázzal.
- Akkor én is pontosabb leszek: Félix, ha ezt választod. – mutattam a nyakörves pórázra: - és Relly, ha a lovaglópálcát válassza Uram. – fejeztem be.
Egy ideig hallgatagon álltunk ott mind a ketten. Végül Frédi szólalt meg:
- Én switsh vagyok, mind a két oldalon jól érzem magamat. – jelentette ki.
- Én pedig inkább vagyok dom, mint sub, de azért néha, szívesen átkerülök a másik oldalra, mondhatjuk úgy is, hogy valaki alá, ha az illető eléggé domináns ehhez. Téged, bocs Uram, Ön ehhez eléggé dominánsnak látszik. A puding próbája az evés! – szögeztem le, de Frédi tiltakozott s határozottan a nyakörves pórázt vette kezébe, míg a lovaglópálcát felém nyújtotta:
- Én pedig, ha már választhattam, ezt választom, mert azt szeretném megismerni, hogy Uram milyen kemény dom. Én pedig tényleg switsh vagyok s mind a két szerepet szívesen meg-/átélem. Kérem Uram, tegyen próbát velem!
- Rendben, legyen. – egyeztem bele én is, de már harsogott a hangom is.
- Nem vagyok hozzászokva, hogy a szolga nem megfelelően köszönti Urát és még ruhába mer előtte megjelenni. – hallatszott tőlem.
Alfréd felpattant s elindult kifelé az ajtón. Én megrökönyödve néztem utána, majd megszólaltam mire a rácshoz ért:
- Kulcs nélkül nem tudsz kimenni azon! De ennyire sürgős, elég volt, hogy már menni is akarsz? – értetlenkedtem.
- Nem, Uram, dehogy. Csak arra utasított az előbb, vagy inkább mondhatnám úgy is, nehezményezte, hogy ruhába mertem lejönni. Így felmennék, lekapnám gönceimet s majd, úgy jönnék le újra, Önhöz, Uram. – felelte rezzenéstelen arccal Frédi.
Elcsodálkoztam s hitetlenkedve megkérdeztem:
- Tényleg megtennéd? Itt s most? – hüledeztem s néztem Frédire.
- Ha Uram így akarja, akkor természetesen. – válaszolta pikírten. – Kérem, nyissa a rácsot s ne is zárja be, míg nem jövök, mezítelenül vissza!
- No, nem, várj! Menj vissza a lakásba! Sipirc! – utasítottam, én pedig lassan mentem utána. Mire azonban beértem az előszobámba, Frédi már a gatyáját fogta éppen meg, hogy levesse.
- Várj, állj, azt még ne! – utasítottam az asztalról felkapott lovaglópálcával nagyot húztam a kezére.
Frédi felszisszent, felkapta a fejét, dühösen nézett rám, majd lassan lehajtotta a fejt, a földet nézte előttem. Kis idő múlva letérdelt elém s mind a két kezemet megragadta s egyenként meg is csókolta, majd térdeléséből előre dőlt, s mind a két lábamon a cipőimet is megcsókolta s közben szinte felkínálta a feszes popóit, hogy azokon csattanjon a lovaglópálca.
Ha már így felkínálta, éltem is a lehetőséggel s mind a kettőre ötöt-ötöt csaptam, egyre erősödve. Becsületre legyen mondva, mg csak nem is sziszegett.
- Menj be a szobába! – utasítottam: - ott várj rám!
Mikor én is beléptem, Frédi ott állt a szoba közepén, a szőnyegen, mereven nézve az ablakot. Kezei a tarkóján összetéve, hátrafeszítve s kis terpeszben várt.
Szép lassan körbejártam, minden oldalról megnézve, mint megnézve, gusztálva, hogy ez a fiatal, szép, kellően szőrös test rám vár, azt tehetek vele, amit csak akarok.
(folyt. köv.)