Cikkek idő szerint
2024. 11. (72)
2024. 10. (55)
2024. 09. (59)
2024. 08. (70)
2024. 07. (72)
2024. 06. (51)
2024. 05. (55)
2024. 04. (62)
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Cs. története V.

Törölt felhasználó
2011. 06. 18. 14:16 | Megjelent: 955x
Nem tettem hiába! Azok a gyönyörű, formás ajkak azonnal kinyíltak, megmutatva a mögöttük fehérlő hibátlan fogsort, - csak azért, hogy értékelni tudjam, a gyönyörök minő csodálatos kertjébe nyer bebocsátást ez a félszemű balfácán – aztán teljes hosszában magába fogadta. A kéjdorong úgy csusszant be egészen a tövéig, mintha kint soha nem is lett volna.

A kéj talán még soha nem érzett hulláma öntött el. A trükk természetesen nem a befogadásban magában volt, hanem abban a gyönyörűséges nyelvmunkában, amit közben kifejtett.

- Ááááh … óóóó! – ennél artikuláltabb mondanivalóra épp nem futotta.
- Valami baj van, Bíboros? Netán fáj? – kérdezte tettetett együttérzéssel és persze kiengedte ajkai közül a gyönyörökre áhítozó félszeműt.

Őszintén szólva alig tudtam megállni, hogy ne vágjam pofon a nyilvánvaló pimaszkodásért, de tudtam, hogy ennek – még – nincs itt az ideje. Valamit viszont nyilvánvalóan tenni kellett.

- Olyan a foga, mint a fűrész! – jajdultam fel panaszosan. Ebből persze egy szó sem volt igaz, sőt – de ő ezt nem tudhatta, így hirtelen zavarba is jött.
- Bocsánat! – suttogta elpirulva
- Nem tesz semmit, folytassa bátran – próbáltam zordan mondani, de nem bírtam elfojtani a szám sarkában egy kéjes kis mosolyt.

Látni persze nem látta, de a hangomon biztosan megérezte, mert felnézett, egyenesen a szemembe, miközben újfent kéjesen eltüntette a félszeműt, aztán úgy elkezdte bűvölni, hogy már egy valamire való nyögésre sem voltam képes.
Teljes hosszában befogadta, majd kiengedte az ajkai közül és közben minden alkalommal végigsimította azzal a csodálatosan puha, elomló nyelvével. Aztán épp csak résnyire nyitotta azokat a gyönyörű ajkakat és hagyta, hogy a félszemű „utat törjön” magának köztük a gyönyör fészke felé – én pedig az őrület határán egyensúlyoztam minden egyes mozdulatánál.

Valójában nem állt szándékomban, hogy ilyen hamar és ilyen formában fejezzem be az első menetet, de képtelen voltam tenni bármit, csak lebegtem a gyönyör felhőinek hátán.
A következő pillanatban éreztem, itt a vég és némiképp önző módon belemarkoltam a hajába, nehogy véletlenül kiengedje a félszeműt onnan, ahol eddig olyan jól elvolt – ám ez nem is állt szándékában.

Mikor már épp egy nagy levegőt vettem a végső sóhajhoz, amitől – úgy éreztem, - a lelkem is kiszáll a félszeműn keresztül, hirtelen égető fájdalom hasított a legnemesebb részembe. Kis Barátom persze azonnal infarktust kapott és összeesett, ő pedig csak nézett rám, a legkevésbé sem bűnbánó tekintettel.

- Jaj! Megint a fogam! Tényleg olyan, mint a fűrész. Remélem, nem fájt?!

Erre nem lehetett mit mondani. Nem is tudtam volna megszólalni, hanem a hajába markoló bal kezemmel hátra rántottam a fejét, jobbal pedig oda-visszakézből két méretes pofont kentem le neki.

- Befejezed, amit elkezdtél, ribanc, különben megjárod!

Egyébként békés természetű egyén vagyok, de most olyan indulat fűtötte a hangomat, hogy még azt sem kellett megemlítenem, miként is fogja megjárni.
Cs. készségesen újra az ajkai közé vette a félszeműt és addig oboázott rajta, amíg elértük, sőt túl is szárnyaltuk az előbbi csúcsot, ám a végkifejlet ezúttal nem maradt el.
Most rajtam volt a sor, hogy kétségbeesetten harapdáljam az öklömet a hanghatások csillapítása végett – és előadjam a „viharos óceán táncot”.

Olyan hosszan élveztem el, hogy azt hittem, a gerincvelőm is követi a gyerekeket. Lerogytam a párnákra. Cs. mellém bújt és mosolygó szemmel nézett.

- Azt hiszem, mindketten megérdemeltük, amit kaptunk.

Válaszra még mindig nem futotta, csak egy csókot leheltem a még tőlem nedves ajkára. (folyt. köv.)

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.






 
aaaaaaaaaaaa