Eladott az Úrnőm egy kegyetlen Dominának (nyolcadik rész)

Aztán erőteljes lépéseket hallottam. Vanda Úrnő tért vissza Dáviddal. A Dominám ezúttal átöltözött. Fekete bőrruha volt rajta a lábán pedig térdig érő fekete magassarkú bőrcsizma, ami minden lépésnél kattogott.

-na kiélvezkedted magadat?

-igen Úrnőm!

-Dávid oldozd el a szolgát!

Dávid kiakasztotta a karabinereket a bőrbilincseimből, így viszont a kezemen és a lábamon is ottmaradtak a bilincsek, csak szabadon mozgathattam a végtagjaimat.

-vedd ki a vibrátorokat! –kaptam a paracsot

Először az ágyékom környékéről vettem ki, majd a fenekemből. Amint kihúztam, sajnálatomra a bennrekedt levegő kijött és egy nagyot szellintettem.

-azonnal gyere ide! Térdre!

Az Úrnő elé térdeltem. Hirtelen balról akkora pofot kaptam, hogy kidőltem.

-térdelj vissza! Puff, jött a második pof jobbról.

Mit képzelsz te magadról? Összefingod a lakásomat?! Azzal egyik pofot adta a másik után. Akkorákat kaptam, hogy kidőltem volna, de a másik pofon mindig visszatérített. Nagyon erősen pofozott, tudtam le fog kékülni az arcom. A pofacsontom már nyílalt mire abbahagyta.

-etetés! Mondta.

Erre Dávid egy paszujkonzervet vett elő, melyet kibontott és felét a földre, felét pedig az Úrnő csizmájára öntötte, majd hátrabilincselte a kezemet. Vanda Úrnő mindkét csizmájával beletaposott a kiöntött főzelékbe és rámparancsolt:

-nyaljad szolga!

Mi tagadás, éhes voltam, ezért örömmel kezdtem a csizmájáról, a csizmája talpáról és a földről felnyalni az értékes ételt.

-hozd a pálcámat! Szólt oda Dávidnak, aki kezépe adta a nagy és vastag lovaglópálcát.

Vanda Úrnő Eleinte csak azt mutatta a pálcával, hogy honnan nyaljam le az ételt a csizmájáról, de utána verni is kezdett vele. Hol a hátamra hol a hurkás fenekemre húzott vele, miközben nevetett a tehetetlenségemen és a kiszolgáltottságomon. Ennek a fekete bőrcsizmának egészen más volt az ízze és a szaga mint a lovaglócsizmának. Miután a pálca irányítása és verése segítségével mindent megettem, Vanda Úrnő megparancsolta, hogy menjek a Wc-re és végezzem el a dolgomat. Ez rám is fért, mert már nagyon kellett könnyítenem. A wc-re menet nem oldozták ki a hátrabilincselt kezemet így nehéz volt le és felhúzni a nadrágomat. Mire visszatértem, egy nagy kutyatálba vizet öntöttek.

.szomjas vagy? –kérdezte Vanda

-igen Úrnőm

- akkor légy jó kutya és lefetyeld ki a tálból a vizet!

A tál elé térdeltem és igyekeztem a nyelvemmel inni a vizet. Persze ehhez hasizomból kellett tartanom magamat, mert a kezem továbbra is hátra volt bilincselve.
-na eleget ittál kényelmesen, ez most változni fog! –mondta az Úrnő és azzal a jobb csizmájával belelépett a tálba.

-a csizmámról igyál! –azzal elém tartotta a vizes csizmáját, amiről igyekeztem lenyalni a cseppeket. Közben Dávid egy széket hozott oda, amire leült Vanda és hol az egyik, hol pedig a másik csizmáját lógatta a vízbe, amiről le kellett nyalnom a lecsurgó vizet. A csizma talpáról is le kellett nyalnom, főleg ha a recék között megállt néhány csepp. Vanda Úrnő nagyon élvezte az itatásomat, sokszor felnevetett. Egyszercsak felállt és azt mondta:

-így maradsz! Nem iszol egy kortyot sem, míg vissza nem jövök! -azzal kiment a szobából.

Csak jónéhány perc múlva jött vissza, bokáig sáros, mocskos szalmás csizmával. Biztosan az istálló körül járt, ott mocskolta össze. Visszaült a székébe és megint a tálba mártotta a csizmáját.

-igyad szolga a vizet!

Mondanom sem kell, hogy az egész tál víz sáros lett, a csizmájáról pedig csöpögött a sáros, meg piszkos lé. Igyekeztem lenyalni nemcsak a sáros vizet, hanem a sarat is a csizmájáról. Az Úrnő nagyon élvezte és gyakran megmártotta azokat, hogy „friss” vizet nyalhassak. Elég hosszú idő volt, ameddig a tálból és a csizmáról is elfogyott a víz.

-na most, hogy már jót ettél és ittál, ideje lenne, hogy megkorbácsoljalak! Órák óta lustán lógnak a korbácsaim a falon. Ugye te is azt gondolod, hogy ennek véget kell vetni?

-igen Úrnőm, kérem jól korbácsolja meg haszontlan szolgáját!

-kívánja a segged a korbácsomat?

-igen, epekedik utánna. Persze én meg voltam rémülve, hogy megint verést kapok mert azt éreztem, hogy a hurkás, kék hátsóm egyáltalán nem állt készen egy újabb fenekelésre.

-Dávid, hozz ide néhány hosszabb korbácsot!

Dávid leakasztott a falról öt hosszú bőrkorbácsot. Szerencsére az a vastag korbács, amivel az Úrnő a deresen csúnyán elvert nem volt közöttük. Ennek örültem, mert egyáltalán nem volt kedvem ismét akkora kínokat kiállni. Dávid a korbácsokat az Úrnő lábai elé helyezte.

-mivel ma még kegyes vagyok hozzád, képzeld el, hogy megengedem, te válaszd ki azt a korbácsot, amivel elverlek.

-hálásan köszönöm Úrnő

-csókold meg, azt amelyik tetszik!

Odakúsztam a legvékonyabb korbácshoz és megcsókoltam. Arra gondoltam, hogy a legfájdalommentesebb korbács lenne most az ideális. Vanda Úrnő felpattant a székről odament a korbácsokhoz, majd egy olyan korbácsot vett fel, amely az mellett volt, amit megcsókoltam.

-csaknem képzeled, te kis hernyó, hogy kiválaszthatod mivel verlek el! – azzal felnevetett és el kezdte korbácsoli a hátamat.

-nessze, nessze te kis hiszékeny, utolsó rabszolga!

Azzal elkezdett korbácsolni. Ez a korbács más volt mint a többi. Nem fonott szerkezete volt, hanem gyűrüs, ezért sokkal hajlékonyabb volt és a végén egy elvékonyodó bőrdarab állt. Ezt a korbácsot arra készítették, hogy vékony kék csíkokat, esetleg vékony véres csíkokat okozzon. Hosszú volt, könnyen kezelhető és ha valaki a levegőbe csapott vele írtózatosan hangosan csattant. Sajnos a hátamon is nagyokat csattant ahogy Vanda Úrnő vert. A korbács vége mintha duplán szólt, viszhangzott volna, nem tudom miért. Ahogy a hátamat verte a hátrakötözött kezem, főleg a felkarom és a vállam is kapott rendesen.(folytatása következik)