Főnöknő 3

- Feltérdelhetsz!
Nem mertem a fejem felemelni, csak azt érzékeltem, hogy elmozdul a helyéről, aztán ismét ott áll előttem.
- Ez a tied! Mától csak azt viselheted! Csatold fel!
Egy bőr nyakörv landolt előttem a földön. Azonnal felkaptam és remegő kezekkel csatoltam a nyakamra.
- Ha kimenőt kapsz, ugyanilyet veszel, és átadod, ezt megelőlegezem neked! Megértetted? – csattant a hangja.
- Igen, Úrnőm!
- Most felemelheted a fejed! Nézz rám!
Azt hittem kegyben van részem, de pillanatok alatt rájöttem, tévedtem. Úrnőm, szétterpesztet lábakkal, ált előttem, a kezében egy méternyi hosszúságú lovaglópálcát tartott. A vér meghűlt bennem, de a látvány egyben izgató is volt, hirtelen megjelent előttem a szép csinos titkárnő háta, feneke…
- Az Úrnőd vagyok, és te a rabszolgám! A tulajdonom vagy, azt teszek veled, amit akarok! Szabadon rendelkezek a tested és az életed felett. Az uralkodás az életem része, élvezem a hatalmat és nincsenek gátlásaim! Kegyetlen és gonosz Úrnő vagyok, imádok uralkodni, mert felizgat, és gyönyöröm lelem benne, mindemellett, szadista vagyok! Élvezem, az emberek kínzását, a szenvedésük látványát, és a megalázásukat. Mint láthattad, találkozni fogsz itt ismerős arcokkal, mint a titkárnőm. Megtehetem, hogy aki megtetszik, azt megszerzem magamnak. Itt minden, és mindenki, a vágyaim szolgálja, és nem tűrök meg használhatatlan rabszolgát!
Az elkövetkező hétben betörlek, és aztán döntök a sorsodról! Rengeteg dolgot meg kell tanulnod, hogy a kedvem, gyönyöröm leljem benned! Ha nem felelsz meg az igényeimnek, akkor kiselejtezlek!
És most köszöntsd az Úrnődet, rabszolgához illő módon! Remélem, ezt nem kell elmagyaráznom!
Megértetem a helyzetem, és lehasaltam az Úrnőm lábai elé, egy apró lépéssel felkínálta a lábát, és tudtam mi a dogom. Megcsókoltam a lábfejét, aztán nyalogatni kezdtem. A fejem a pongyolája alá került, és csókolgatni kezdtem a másik lábfejét is. Bár nem láthattam, mert nem volt merszem felemelni a fejem tudtam, hogy egy hosszúszárú csizma van az Úrnőmön. Addig csókolgattam, nyaltam a lábfejét, míg meg nem cserélte a lábait, aztán ugyanezt tetem a másikkal is.
- Állj fel, látni akarlak! – parancsolta.
Igyekeztem gyorsan teljesíteni az utasítását, ügyelve arra, hogy egy pillanatra se emeljem fel a fejem, vigyázzállásban álltam a szépséges Úrnőm előtt, a fejem a földre sütve. Magamon érzetem a tekintetét, amint végigmustrálja a testem.
- Szép lassan fordulj körbe!
A helyzet olyan volt, mintha állatvásáron lettem volna, ahol én voltam a portéka. Szerencsére nem tartott túl sokáig a mustra, mikor ismét szembekerültem az Úrnővel, a lovaglópálcát az állam alá nyomta.
- Nézz rám! – parancsolta.
Ezt az utasítást nem esett nehezemre teljesíteni. Miközben felemeltem a fejem, ismét elidőztem egy pillanatra az Úrnőm dekoltázsán, aztán a szemeibe néztem, hiszen a szerződésben ez is benne volt, „ha felnézhetek, egyenesen az Úrnőm szemébe kell néznem”. A gyönyörű zöld szemei, csillogtak, fenyegetően és csábítóan nézett farkasszemet velem, a tekintete egy idő után egyre félelmetesebb lett, legalábbis ezt éreztem. A pálcája még mindig az álam alatt volt.
- Úgy gondolom, mondanivalód van a számomra! Jelents rabszolga! – szólalt meg.
Az agyam még mindig nem volt tiszta, annyira megzavartak az elmúlt percek eseményei. Fogalmam sem volt, mit vár most tőlem az Úrnőm, de tudtam, mondanom kell valamit, mert a tekintete egyre fenyegetőbb volt. Hirtelen beugrott, hogy mit kell tennem.
- Úrnőm, kérem, büntessen meg, amiért állva mertem Ön elé járulni, mikor átadtam a szerződést. – mondtam, egy pillanatra sem véve le a tekintetem a szeméről.
Láttam, hogy kicsit enyhül a fenyegetés, és azt is, hogy nem teljesen elégedett.
- Más jelenteni valód nincs?
Bambán és tanácstalanul meredtem a gyönyörű arcra, fogalmam sem volt mit vár még az Úrnőm, mert, hogy várt még valamit abban biztos voltam. Éreztem, mondanom kell valamit, mert a szemek izzani kezdtek.
- Nincs más jelentenivalóm, Úrnőm. – mondtam jobb ötlet híján.
Ezzel aztán az izzó tekintet lángolni kezdett, bennem pedig hűlni kezdett a vér.
- Úgy, szóval úgy gondolod, hitvány szolga, hogy csak azért kell, hogy megbüntesselek, amiért állva mertél elém jönni?! Semmi más bűnöd, mulasztásod nincs!? Az, hogy az időm, a pénzem loptad a felelőtlenségeddel, szerinted bocsánatos bűn?! Hát majd gondom lesz rá, hogy azt is megjelentsd, ha csak gondolatban is vétkezel ellenem! Térdre! – csattant a hangja, aztán a pálcája a csípőm tájékán.
Azonnal megértettem, mit hibáztam, és be kellett látnom jogos az indulata, nem mintha abban a helyzetben lettem volna, hogy bírálhatom reakcióit. A fejemet lehajtva térdeltem az Úrnőm előtt, Ő, pedig egy láncos pórázt kapcsolt a nyakörvemhez. Hirtelen megrántotta, amitől azonnal négykézlábra rogytam, és mikor elindult, mászni kezdtem utána.
Kivezetett a szobából, és egy hosszú folyosón másztam a nyomában, mint egy hűséges kutya, fogalmam sem volt mi a szándéka, hová visz, vagy csak sétáltat, de a szorongás egyre jobban félelemmé alakult bennem. Megállt egy ajtó előtt, éreztem, hogy rám néz, és nagyon szeretettem volna visszanézni, de nem mertem felemelni a fejem. Az ajtó kinyílt és bevezetett. Semmit sem láttam, csak a padlót, ami itt hideg, sötétszürke csempe volt. A levegőt is hűvösebbnek éreztem, bár lehet, hogy csak az egyre elhatalmasodó félelem miatt.
Lecsatolta a pórázt és kissé eltávolodott tőlem.
- Felemelheted a fejed és szétnézhetsz! – hallottam a hangját, ami most nem csak szigorú, volt, éreztem benne valami más hangsúlyt is, de nem tudtam mi az.
Aztán megértettem. Amit láttam, az igazolta a félelmemet. Egy maximálisan felszerelt kínzókamrában voltam. Ijedten és zavarodottan néztem körül, és amit láttam, az, cseppet sem volt megnyugtató. A falakból mindenfelé karikák lógtak ki a némelyikükön láncos béklyókkal, mellettük polcok, amiken számomra ismeretlen eszközök sorakoztak, amit felismertem, attól meg elborzadtam. A mennyezetről kötelek láncok lógtak le, némelyikük csigákhoz erősítve. A kisebb terem nagyságú helység berendezése egyértelmű volt. Láttam derest, kalodákat, feszítőpadot és még más számomra ismeretlen szerkezeteket, de a rendeltetésükről nem volt kétségem. A legmegdöbbentőbb tárgyat azonban nem lehetett nem felismerni, és ez egy giotin volt, hogy nem díszlet, és makett arról azonnal meggyőzött a fényesen csillogó acélpenge. Úrrá lett rajtam a félelem. Eleget láttam, az Úrnőmet kereste a tekintetem, és meg is találtam. Egy jókora bőrrel bevont karosszékben trónolt, mint egy királynő, és szemlátomást élvezte a rémületem.
- Ez itt a büntető szoba, azt hiszem, nevezhetem nyugodtan kínzókamrának is annak ellenére, hogy nem a pincében van. Mint láthatod, igyekeztem minden igényt kielégítő módon felszerelni, és meg kell mondanom, nagyon büszke is vagyok rá. Kellemes és élvezetes órákat töltök itt el, és megnyugtathatlak értek az itt látható eszközökhöz. A vágyaimnak megfelelő módon tudom kínozni azt, akit ide parancsolok, és zene a füleimnek, amikor jajgatnak, ordítanak. Azt kérted, hogy büntesselek meg, teljesítem a kérésed. Itt kapod meg a megérdemelt büntetésed! Gyere elém! – mondta mosolyogva, de ettől a mosolytól a hideg futott végig a hátamon…
Négykézláb másztam a trónján ülő szépséges asszony lábai elé. Remegtem a félelemtől és tudtam, hogy visszavonhatatlanul a főnökasszonyom hatalmában vagyok. A fejemet a lábai elé hajtottam és vártam a sorsomra.
- Csókold a lábfejem!- parancsolta