Utitársad Ms Kéj legyen!

Méghogy a fővárosba kell felutaznia, azért hogy egy hivatalos aláírást megszerezzen. Minő megaláztatás! Vezető beosztásban van és küldözgetik, mint egy gyakornokot!
Dühét az ablakon lecsorgó eső sem tudta lemosni. Lassított, mert a gumik csúszkálni kezdtek a vizes aszfalton. A kocsiban kezdett füledtre váltani a levegő, ahogy a környezet párája beszűrődött a réseken. Egyre jobban szakadt. A lábát felengedte a gázról, s a kocsi megintcsak lassult valamennyit.
Így vette észre az alakot. Ott állt egy útmenti fa alatt, citromsárga esőkabátban. S csak mikor túlgurult rajta, jött elő az apró részlet az összképből.Az esőkabát alján tűsarkú topán kandikált ki.

Roger igazi férfi volt, lovagiassága okolható amiért visszatolatott. Kinyitotta az anyósülés ajtaját, s megvárta hogy a nő beüljön. Az előbb levette az esőkabátot, s kifordítva kétrét hajtotta. Úgy ült be mellé elegánsan. A kabát a földre került, az ajtó és a bokái közé.
- Kellemes napot Uram! Igazán kedves Öntől hogy nem hagyott az út mentén! – mondta barátságos, meleg hangon. Nem lehetett több harmincnál. Nyúlánk vékony teremtés, mégis formás idomokkal. Fekete haja, kleopátra rövidre nyírva keretezte arcát. Hatalmas szemek, pici hegyes orr, dús ajkak. Vékony kecses nyak, gömbölyű vállak, almányi mellek. Vékony derék s pont tenyérbe illő popsi. Hosszúcombok kisportolt vádli, s a kecses lábakra tűsarkú topán illesztve. Alakjára könnyű nyáriruha simult, kiemelve a látványt.

Nem nézett ki örömlánynak. Roger nem hitt a szerencséjének, ám gyanakodott is.
- Igazán nincs mit hölgyem! Ez egy férfi kötelessége. – mondta el az egyenszöveget, ám meggyőződéssel.
- Megkérdezhetem mit keres az erdőszélén, a semmi közepén egy ilyen gyönyörű nő? Úgy érzem hogy álmodom és egy erdei tündér az, akin segíthettem. Merre tart? Hova vihetem? – s a szavak készségesen peregtek ajkáról. Dolga volt, de ezt most mellékesnek érezte valamiért.
- A városba szeretnék eljutni s elég ha az első városi járműnél kirak, onnan már hazatalálok. Összevesztem a barátommal, és a szemét azt hitte bosszút áll ha kirak.. – sóhajt dühöskésen a nő.
Roger elképedt, hogy is lehet egy ilyen nőt csak úgy kidobni. A szemét! Futott át rajta a szánakozás rögtön.
- Úgyis a központba tartok, szívesen hazaviszem – s önmagát is meglepte a felajánlás.
- Köszönöm. S ha nem bánja meghívnám egy kávéra cserébe, biztos jólesne ilyen korán reggel, egy erős fekete. Ez az idő tönkreteszi az ember jókedvét. – mosolygott a nő, kivillantva hófehér fogsorát.

A férfi nem is hitte el, hogy ekkora szerencséje van. Képzetében megjelenik a kép..
A nő a zuhany alatt áll és ő belépve mellé, a falnak szorítja és kemény szerszáma máris benne van. S a nő hiába ellenkezik, ő nem engedi el és addig ostromolja az illatos kertjét, míg meg nem adja magát s el nem élvez. Aztán megint és megint...
Merengéséből egy elé vágó autó riasztja fel. Hördülve lép a fékre, s csak lassan engedi ki a levegőt a tüdejéből. Megúszták a balesetet.
- Lilian vagyok..- hallja a kellemes hangot s a nő hosszúkörmű, ápolt keze a combtövére siklik.
- Roger! – mondja ki csak a keresztnevét. A felesége és a két gyerek otthon várja. Zavarba jön a bizalmas érintéstől. A nő vissza is húzza a kezét, s ez valahogy most még sem esik jól. Hiszen csak egy érintés s egy kávé, nem lesz semmi több.
Kérdez, és a nő bemondja a címet. Némi navigációs segítséggel odatalál. Egy kertesház. Lilian kipattan s kaput nyit. Ám ő nem áll be az udvarra.
- Sietek vár a hivatal – mentegetőzik s a nő mosolyogva bólint.
- Igyekezzen Roger, mert megázik! – szól a furamód parancs, mint kérés. Meglepődik, de megy. Valami vonzza a nő után. Tán a riszáló popsi, vagy a hosszú lábak, esetleg a sokat ígérő mosoly? Nem tudja, de megy. Lezárja a kocsit s a ház bejáratáig szalad. Az ajtó már nyitva. A nő a konyhában épp a kávéfőzőt rakja össze. Tűzre állítja, csészéket szed le. Milyen kecses, milyen vadító! A gondolat a zuhanyról újra lepereg benne.

- Mosdó a folyosó végén balra! – szól az utasítás, s ő megy. A csorgó eső tudatalatt is vizelésre késztette már, így hát könnyít magán. Kezet mos. Akaratlan is szemügyre veszi a zuhanyt, s elábrándozik pár percig, majd észbekapva elhagyja a vágyott helyszínt Mire visszamegy, a kávé ott gőzölög az asztalon.
Lilian elegánsan ül, hosszú lábai keresztbe rakva. Roger leplezetlen szemléli a nőt, s az finoman elmosolyodik.
- Tejjel, cukorral, tejszínnel? Szolgálja ki magát kérem! – int elegánsan a tálca felé, amin minden ott van ami kell. Roger nemet int, s keserűen hörpinti fel a fekete levet.
- Mennem kell! – mondja, de nem mozdul. A nőt csodálja.
- Odakint piszkosul esik, legalább várd meg míg csendesül! – búgja a csinos száj. S ő marad, hogyne maradna.

A kép azonban egyszercsak szétesik a szeme előtt, s tudata a semmibe hullik.
Ki tudja mennyi idő telhetett el. Mozdulni próbál, de nem megy. Az az mégis, ám ha ficánkol akkor fájdalom hasít a farkába. Ez az a fájdalom, ami végképp visszahozza tudatát a jelenbe.
Felemli a fejét, s elborzad a látványtól. Mezítelen fekszik egy dobogón. Fentről néhány apró, ám élesfényű lámpa van ráirányozva. Az arcára és a lábaközére. A szoba, vagy helyiség, vagy akármi sötétbe burkolódzik kutató tekintete elől. Keze lába négyfelé kikötve, szinte kifeszítve. S minden végtagjától egy egy vékony zsineg indul középre, guzsbakötött farka felé. Bármilyen aprót is moccan keze lába, a nemiszerve bánja.
Kínjában felüvölt.

Ajtó nyílik. Sarok koppan, a vélhetőleg kőpadlón. S a halovány fényben, kibontakozik a feketehajú nő alakja.
- Hol vagyok? Mit akar? Azonnal engedjen el! – követeli a férfi dühösen. Jutalma egy suhogó csapás. Égő nyomot hagy magaután a korbács sok kis szála. Felüvölt s megrándul, amit ismét csak a farka bán meg. Újabb üvöltés.
- Hallgass és tanulj! – szól a kemény, immáron cseppet sem bársonyos női hang.
- Na de!..- s be sem fejezheti a tiltakozást, újabb, s ezáltal egy újabb csapás által kiváltott üvöltés, s újabb kínzó fájdalom legnemesb szervében.
- Látom oktondi vagy..sebaj majd apránként rájössz! – nevet fel a nő elégedetten.
- Engedjen el! – követeli Roger, s a fájdalomsorozat harmadszor is megismétlődik. Immáron apró vörös csíkok sora húzódik a mellkasán, a hasán, és a combjain. Mintha forró hamu borítaná bőrét.
- Elmehetsz majd ha ÉN jónak látom! – nevet fel a nő.
Roger elnémul és igyekszik mozdulatlanná válni. A nő fellép mellé, majd átlép felette. Valami kattan, s Roger szeme a fénypászma céljára tapad. A rövid fekete szoknya alatt nincs semmi! Lilian kertje csupaszra borotvált, s kapuja nedvesen csillan. A férfi ereiben a vér a nemiszerve felé indul. Ám tapasztalnia kell a kínt. Farka a gúzsba feszülve nem tudni igazán kényelmesen megnövekedni. Kínlódva mozdul s ez újabb fájdalmat okoz. Felnyüszít.
- Kérem...! Nagyon kérem! – veszi könyörgőre a dolgot. A korbács újra lecsap. Érzékeny combbelsőjét találva el. Az ordítás újra felhangzik. S száját be sem csukhatja, a nő térdre ereszkedik s a nyitott szájra ül.
- Élvezni akarok! Ha nem jól csinálod nagyon meg fogod bánni! – fenyegeti meg az áldozatát.
Roger levegőért küzd. Nem mozdul se az ajka, se a nyelve. A korbács újra lecsap. A fájdalmat már alig érzi, agya oxigénért könyörög. Az eszméletvesztés határán jár, mikor a nő feljebb emelkedik, utat engedve tüdeje számára. Mélyen, kapkodva szedi a levegőt.
Nem kap sok időt, a szája újra eltorlaszolódik.
- Nyalj ki! Szopogass, szívj folyamatosan míg el nem élvezek! – utasítja a nő.
S hogy makacskodik újabb fullasztó élmény a jutalma, s immárona korbács akkor csap le, mikor már épp kezdi élvezni az újabb levegővételek megnyugtató hatását. Az ordítás az ismét ráerszkedett kehelyben rezeg végig.
- Csináld!!! – pattog a szó a falakról vissza.
A nyelve moccan, s egyre gyorsulva nyalja falja a kert kicsorgó nedveit. Beleszív s ajkai közé veszi puhán a csiklót. A nő felnyög, s letámaszkodva tartja neki oda, a kéjnedvektől lucskos kertjét.
Nem telik bele sok idő s Lilian hangosan élvez el. Majd újra, és újra.
Roger farka már pokoli kínban lüktet. Soha nem érzett még ilyet. Egyetlen reménye hogy kielégítve a nőt, minden kívánságát teljesítve, tán elengedi, vagy könnyít szenvedésein.
S mikor már zsibbadt ajkát nem érzi, s a nyelve is kiszakadni készül, akkor száll le róla kínzója.

Odébb lép felette, s felnevet. Lenéz rá. A korbács szálai puhán siklanak végig a férfi feje tetjétől az ágyékáig. Felnyög s teste megfeszül.
- Kéééérem! –szól halkan, könyörgőn s könnyek folynak a halántéka mentén.
Lilian tán megszánja, s újra csak átlép felette immáron háttal az arcának, s lehajol. Vöröslő kinyalt kertje duzzadón tárul Roger szeme elé. Érintést érez gyötört hímtagján. A madzagok oldódnak, s remélheti hogy a szabadon áramló vér, végre elérheti célját. Felemeli a fejét s újabb meglepetés éri. A farka ugyan áll, és ő maga férfisan viseli a vér beáramlásának hangyaboly szerű érzését, de makkja alatt vastag fémkarika csillantja vissza a fényeket.
- Miért????- szakad fel belőle a keserv.
- Mert az úrnőd lettem s mindened az enyém! – hangzik a meglepően nyugodt hangú válasz.
- Szokd meg a tényt! Bármikor, bárhol megtalállak! S bármikor, bárhol szolgálni fogsz! – közli ellentmondást nem tűrően.
Lilian puha ujjai maszírozzák a legkényesebb részét, s bár nagyon szeretné, de nem tudelélvezni.
- Kérem engedje meg! Lilian kérem! – veszi könyörgőre.
A korbács hirtelen s durván csap le. Rettentő fájdalmat okozva a puhány, fehér bőrben.
- Úrnőm!!!!! – csattan a helyesbítés a fájdalom mellé.
Roger üvölt s kínlódik.
- Úrnőm kérem! – jön elő belőle halkan megtörten a kérés.
- Oh na végre! Az első leckét megtanultad! – s az elégedett hangnem a férfiban is, valamiféle furcsa örömet ébreszt.
Lilian abbahagyja a farok maszírozását, s lelépve a dobogóról eltűnik a sötétben.
- Úrnőm! Kérem! – próbálkozik Roger érezhető aggodalommal. Inkább a korbácsot választja már tán, mint a magányt.

Telnek a percek.Teste izzadtságban fürdik, szája kiszáradt már. Megváltásként látja meg a páráló falú poharat, s benne a feszes kis buborékokat. A nő kesztyűs keze ajkához tartja az italt.
- Megérdemled! – mondja Lilian halkan, gondoskodón.
S a férfi iszik mohón, nagy kortyokban. A nő megtartja a fejét alulról, nehogy félrenyeljen.
Hajszálnyit megkönnyebbülve hanyatlak vissza a fa dobogóra. S épp újra könyörgőre fogná, mikor a világ újra csak szétesik, s a kis lámpák fénye is elhalványul, hogy a sötét újra átvegye hatalmát tudata felett.

A konyhaasztalra borulva tér magához.
Előtte egy csésze forró kávé semmi más. Feketén, ahogy szereti. Mozdul, és fájdalom hasít altestébe. Kioldja a nadrágját s elámul, egy csipkés női bugyi van rajta, mely farkát kényelmetlenül szorítja testéhez. Beletűzve a hasánál egy cédula.
„Így mégy a hivatalba, és így mégy haza! Figyellek! Ha hibázol kegyetlen megszenveded! L.”

Kínjában felnevet. A cédulát összegyűrve az asztalra dobja. Nem hisz a szemének, s csak reméli álmodik. Feláll és érzi a kínt, mi meggyötört farkát nyomorgatja tovább.
Lopva körülnéz. Vajh látja a nő valóban? Nem mer kockáztatni, hisz ez a ház a pokol maga. Akár láthatja is. Majd valahol a városban megoldja.

Dühösen húzza fel a zippzárt s gombolja be a nadrágot. A kávéra néz, de nem meri meginni..már nem bízik a nőben.
Nyakkendőt igazít, s valami furát érez alatta. Az inghez nyúl s kigombolva bedugja ujjait. Egy nyakláncon egy vastag karika. Kiemeli a szeme elé. Ugyanaz tán mi a farkán volt. Kétségbeesve tépi le magáról láncostól s a csésze mellé csapja.
- Boszorkány! – sziszegi kétségbeesve. Kezdi úgy érezni, nem játék amibe keveredett.
Az órájára néz. Az idő ugyanannyi mint mikor ide belépett....ám a dátumjelző eggyel többet mutat.
Kínnal nyög fel. Hogy magyarázza ki ezt otthon...

Az ajtóra néz, s dühösen fogja menekülőre. A kocsiba vágja magát, s bár megjegyzi az utcát s a házszámot, valahogy tudja, nem és nem fogja feljelenteni a nőt! Többet veszít, mint nyer az ügyön.
Indít, s a hivatal felé indul. Agyában felrémlenek a képek, s testében az érzetek. Farka megkeményedik s nekifeszül a női bugyinak. Felüvölt a fájdalomtól egy piros lámpánál. A mellette állók felé fordulnak. Beharapja az ajkát s keze az ágyékára simul, mintha csak enyhíthetné a kínt, a megaláztatást....

Folyt..?????