Tisztaság - 2.

Megkaptam a beleegyezését, ettől a pillanattól egészen az enyém volt. Nem hiszem, hogy pontosan tudta, mire vállalkozik, de nem is volt rá szüksége. Azt viszont biztosan sejthette, hogy izgalmas estének néz elébe, egész testén lehetett látni azt a finom vibrálást, amit az izgalom, a félelem, és a szexuális felajzottság keveredése keltett benne. Egészen összerezzent, mikor a rövid csendet megtörve hozzászóltam.
-Kérem a kezeidet. - kicsit lassan, de egy szó nélkül követte a parancsot, finom kis kezeit nyitott tenyérrel nyújtva maga elé. Megfogtam, és a mennyezetről lógó lánc felé fordítottam őt. Előbb a jobb, majd a bal csuklóján kattant a nehéz, hideg vasbilincs. Az egyik kellékes asztalhoz sétáltam, és választottam róla egy fekete golyós szájpecket. Visszamentem hozzá, a háta mögé álltam, és finoman az ajkaihoz nyomtam a gumigolyót. Nem reagált rá elsőre, de erőteljesebb bíztatás hatására végül a szájába vette. Arany fürtjei alá igazgattam a szíjakat, és jó erősen meghúztam a tarkóján, hogy a pecek kellemetlenül a szájába feszüljön.
-Nem szeretném, hogy nagyon hangos legyél, és hidd el, neked is jobb lesz így. - mondtam halkan, arcát cirógatva. Ezután a csörlőért nyúltam, és lassan elkezdtem felhúzni a láncot. Megbilincselt kezei tehetetlenül emelkedtek, először mellei, majd az arca magasságába. Ahogy csuklói a feje fölé kerültek, érezhetően elkezdett enyhén pánikolni, belefeszült a láncba, próbált ellentartani, de hiába, húztam tovább. Kezeit egészen a magasba kellett már nyújtania, de ez még nem volt elég, újabbat húztam a dobot forgató kötélen. Így már lábujjhegyen kellett állnia, testsúlyának egy része már a karjaira nehezedett. Hogy kímélje csuklóit, ösztönösen rámarkolt a láncra, így tartva meg önmagát. Vadító látvány volt, ahogy filigrán, hófehér teste ott lógott magatehetetlenül. Lábacskái időnként meg-megbicsaklottak, összecsuklott, amennyire felakasztott karjai engedték, majd újra fogást talált lábujjaival, és megint megállapodott. Hatalmas levegőket vett, apró, kerek mellecskéi ütemesen ugráltak föl-le, megfeszülő oldalán minden lélegzetvételkor kidudorodtak bordái. Karjain az izmok szoborszerűen domborodva rajzolódtak ki, ahogy próbálta kímélni ízületeit önnön testének terhétől. Feje hol felnézett, talán engem, és a szabadulást keresve, hol lebicsaklott előre, szőke hajával eltakarva arcát. Gyönyörű volt, akár egy felbecsülhetetlen értékű hangszer tökéletes hangra feszített húrja. És ma csak az enyém volt, hogy játsszak rajta.
Az asztalon lévő eszközök közül felemeltem egy korbácsot. Hosszú, széles, de nem túl kemény bőrszíjakból volt fonva, ezzel is lehetett már komolyabb fájdamat okozni, de valamivel finomabb szerszám volt, mint egy pálca, vagy egy ostor, bevezetésnek éppen megfelelő. Elé álltam, és elkezdtem a korbács szálaival cirógatni hasát és mellkasát.
-Gyűlölöm azt a nőt, aki vagy. - mondtam neki szigorú hangon. - Tudod, hogy miről beszélek. Nincs szükségem a kalandor, szajha énedre. Ezért ma össze fogom őt törni, hogy utána a darabjaiból egy tökéletes hölgyet építsek. Mindkettőnk számára. - ezúttal egyértelműen a tiszta félelem ült ki arcára. Megkerültem őt, és egy kisebbet suhintva a háta közepére csaptam a korbáccsal. A szájpecek mögül vékony, fájdalmas nyögés hangzott fel. Két-három másodperces szünetekkel elkezdtem csapkodni a hátát, először fent, a vállainál, majd egyre lejjebb, a derekát, a fenekét, combjait. Nem ütöttem még nagyokat, hagytam, hogy szokja a kínzást. Lassan körbementem a testén, már az oldalait és a hasát is csapkodtam. Egészen jól tűrte ezt az enyhébb fájdalmat, de nem kapott még akkora ütéseket sem, amik igazán látható nyomot hagynának a bőrén. Ideje volt bekeményítenem. Az első igazán erős ütést a melleire kapta, fentről lefelé. Hangosan felsikoltott, persze a szájában lévő golyó sokat tompított ezen, de így is egyértelmű sikítás volt. Most már záporoztak rá az egyre erősebb ütések, ő pedig folyamatos, panaszos nyögésekkel töltötte ki a korbács csattanásai közötti csendet. Az első pár nagyobb csapást még szinte mozdulatlanul tűrte, de hamarosan izgatóan vad táncba kezdett a láncon lógva.. Próbált elfordulni, mikor már nem bírta az egy helyre kapott ütésket, ágyékát pedig, amit szintén nem kíméltem már, próbálta felhúzott combjaival védeni. Egy-egy nagyobb csapást követően sokszor mindkét lábát felrántotta maga elé, teljes testével karjain függve, majd szinte visszazuhanva.
Gonoszságnak hangzik, de elmondhatatlanul jó érzés volt végre valódi fájdalmat okozni neki, tudván, hogy semmit nem tehet ellene. Élveztem, de nem hagytam magam elszállni, nagyjából tudtam, mennyit bír ki törékeny, tapasztalatlan teste. Hamarosan lassítani kezdtem az ütéseken, még egy utolsót mértem az oldalára, majd letettem a korbácsot. Apró kis alakja a térdétől egészen a nyakáig szinte egyenletes, rákvörös színben pompázott. Egy pár pillanatig még pattanásig feszült izmokkal függött a láncon, várta az újabb ütéseket, majd lassan elernyedt, lábai stabil fogást vettek a talajon, ahogy pedig feje előrebicsaklott, a kipeckelt szájából lassan kezdett folyni a nyála, végigcsorogva mellein.
-Remélem érzed, miért volt erre szükséged. Valahol még jól is kellett, hogy essen, ha élvezni nem is élvezted. - hangomra felemelte a fejét, és arccal felém fordult, még ha látni nem is látott a szemére kötött kendőtől. És lassan kettőt bólintott. - Gondolom, azért ennyi elég volt. - tettem hozzá. - Rövid gondolkodás után, bizonytalanul, és még lassabban, de megrázta a fejét.
-Micsoda? Tényleg azt akarod, hogy folytassam? - kérdeztem tőle meglepetten, mire újra bólintott. Kissé csodálkoztam. Persze, láttam már extrém mazohista embereket, de ő teljesen kezdő volt ezen a téren. Talán épp ez volt a titka, önmagához híven még többet akart a kéjből, még ebből a fájdalmas fajtából is. És egy kicsit úgy éreztem, kacérkodik is velem. Ez bosszantott, úgyhogy másik fenyítőeszköz után néztem. Egy hosszú, bőrből font ostort választottam. Nehezebben kezelhető, mint a korbács, sok gyakorlatot igényel a pontos célzás, de egészen más eredményre képes.
Újból a háta mögött helyezkedtem el, és nagyot suhintottam rá. Az ostor bal lapockájától egészen a jobb csípőjéig végigvágott rajta, kétujjnyi széles, piros hurkát hagyva maga után. A második ütést átellenesen, a jobb válla felől kapta. Ezt már nem viselte olyan könnyen, minden ostorcsapás után reflexszerűen szinte elrúgta magát az átellenes irányba, néhányat lengve a láncon. Újabb két ütést kapott a bal oldalára, először csípő, majd mellkas magasságban. Az ügyesen kezelt ostor szára ilyenkor, megkerülve áldozatát, szemből is képes fájdalmat okozni, így igyekeztem ezzel a módszerrel elérni hasát és melleit is. Két újabb ütés következett a jobb oldalán, majd hagytam egy kicsit pihenni, hogy azt hihesse, végeztünk. Ekkor kapta az utolsó, legerősebb csapást, függőlegesen a gerince mentén, a nyakszirtjétől egészen a fenekéig húzva. Elrúgta magát, kilendült, de lábai elhagyták, hosszú másodpercekig csak tehetetlenül lengett karjain, míg sikerült újra lábujjhegyeire állnia, feje szinte erőtlenül bukott a mellkasára. Azt hiszem, ez már tényleg elég volt.
-Most már elég? - kérdeztem meg tőle. Ezúttal állapotához képest heves bólogatással jelzett. Visszatettem az ostort a helyére, odasétáltam hozzá, levettem róla a kendőt, és kivettem szájából a pecket.
-Ez nem jelenti azt, hogy beszélhetsz. - szóltam rá szigorúan azonnal. Szándékosan kerültem a tekintetét, de a szemem sarkából láttam, hogy odaadó félelemmel, némi haraggal, ugyanakkor furcsa hálával néz rám, és követi minden mozdulatomat.
-Még nem végeztünk teljesen, meg kell, hogy fürödj, mert bűzlesz. - vetettem oda neki. Elővettem az egyik szekrényből egy szappant, és egy mosdókefét. Bevizeztem a szappant, és a kefével elkezdtem egész testét becsutakolni. Nem túl erős szőrzetű eszköz volt, de megkínzott, pirosló bőrét, és különösen az ostorcsapások hurkáit igencsak kellemetlenül súrolta végig, de áldozatom fogait összeszorítva, elfojtott szisszenésekkel tűrte a procedúrát. A termet a szappannak köszönhetően hamarosan kellemes jázminillat lengte be. Az indiaiak szerint ez a virág a ragaszkodást és az érzékiséget hordozza magában, neki pedig épp erre volt most szüksége új énjének alapjául. Mikor úgy véltem, testének minden részére jutott a szappanból, két kézzel még arcát és haját is jól bedörgöltem vele. A falikúthoz mentem, beledobtam a szappant és a kefét, a falról pedig levettem, és a csapra erősítettem a hozzá tartozó gumitömlőt, majd megnyitottam a csapot. Ide szándékosan nem köttettem be meleg vizet, a slagból kivágó vízsugár nem lehetett több tíz fokosnál. Először a derekát vettem célba a vízzel, a hirtelen hideg hatására pedig hangosan felsikoltott. Ezúttal hagytam, hogy így engedjen ki magából mindent, amit szeretne, nem szóltam rá, csak néha, ha már soknak gondoltam, az arcába vágtam a vízsugárral. Korábbi, az ostorcsapásoktól szinte elalélt teste hirtelen felélénkült, a fagyos vízben úgy vergődött felkötött karjain, akár egy kifogott hal, megállás nélkül sikítozva. Ügyeltem rá, hogy mindenhová jusson a vízből, egyszer-egyszer még a puncijába is kapott, melyet úgy-ahogy próbált felhúzott combjaival védeni. A hirtelen felélénkülés nem tarthatott sokáig, ereje végén járt már szegény. Pár perc alatt teljesen kifáradt a szüntelen kínlódásban, hamarosan lassabbá vált a mozgása, majd térdei újra összecsuklottak, és már nem állt megint lábra. Feje még egyszer utoljára előrebicsaklott, ujjaivall elengedte a láncot, és a bilincsekbe zuhant. Végeztem. Elzártam a csapot, és visszatettem a helyére. Megtört kis alakja erőtlenül csüngött a láncon, arca csapzott, csöpögő hajzuhatagába rejtőzött, mellkasa pedig szaporán, ütemesen mozgott a ziháló levegővételekkel. Csak ujjainak apró kis motoszkálása, és mélyről jövő halk zokogása jelezte, hogy egyáltalán eszméleténél van. Szinte sajnáltam, de szükség volt rá, hogy ennyire összetörjem, másképp nem is lehetett volna. A szekrényből kivettem egy nagy, vastag törölközőt, és a vállamra dobtam, az asztalról pedig egy széles, acél nyakörvet fogtam a kezembe. Először a nyakörvet csattintottam rá, majd a csörlő kötelével finoman leengedtem őt a földig. Nem volt annyi ereje, hogy akár ülve is megtartsa magát, magzatpózban terült el a hideg betonon. Leültem mellé a földre, felültettem, betakartam a törölközővel, és magamhoz szorítva elkezdtem alaposan átdörzsölni vékony testét. Hamarosan visszatért belé az élet, a zokogás szipogássá enyhült, majd elmúlt, és szinte kislányként bújt oda hozzám, aki pár perccel ezelőtt még inkvizítor módjára kínozta. Lassan felemelte törölközőbe temetett fejét, és rám nézett hatalmas, könnyektől csillogó, szanaszet folyt fekete sminkkel övezett, égszínkék szemeivel.
-Köszönöm. - suttogta végül, mikor végre sikerült kimondania bármit is.
-Az Urad vagyok, nem akárkid. - mondtam szinte atyai szigorral. - És elvárom, hogy magázz. - tettem hozzá. Kezdő volt, nem tudhatott mindent.
-Köszönöm, Uram. - helyesbített, elmosolyodott, majd lesütötte szemeit, és az ölembe hajtotta a fejét.
-Én most elmegyek átöltözni és megfürdeni. - mondtam rövidesen, felemeltem a fejét, és kibújtam alóla.
-Te viszont itt maradsz, el sem mozdulhatsz innen, de ebben segítek neked, ne félj. - egy jókora lakatot vettem elő, amivel még mindig összebilincselt csuklóit, és a nyakörvén lógó karikát is a csörlő alatt, a földben lévő gyűrűhöz rögzítettem. Eligazgattam rajta, és alatta a törölközőt, hogy ne fázzon meg, míg visszaérek, lágyan homlokon csókoltam, és kimentem a szobából. Az ajtóban megálltam, és lekapcsoltam az összes villanyt. Koromsötét lett.
-Légy jó, Csenge. - mondtam, és bezártam az ajtót. Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam a nevét.

Folytatás következik.