Cs. története III.

Cs. arcán az érzelmek catalaunumi csatája zajlott le.
A meghökkenéshez szövetségesként csatlakozott felháborodás együttesen győzelemre álltak a női méltóság védelmében, amikor az aljas kéjvágy árulást követett el és hátba döfte a két szövetségest.
A seregek rendje felbomlott, az én kaján mosolyom pedig rögtön meg is adta a kegyelem-döfést a női méltóságnak.

- Menjünk! – mondtam olyan széles vigyorral, hogy a szám két sarka csaknem összeért a tarkómon.

Cs. - amíg én megrendeltem a szeparét és intéztem az újabb, teljesen fölösleges tea-költemény rendelését – rendezte sorait és szemmel láthatóan el volt szánva arra, nem adja olcsón a fehérneműjét.
Nem volt egyszerű dolga. A szeparét kifejezetten ilyesfajta célokra rendezték be, ülőbútorként kizárólag szivacs párnák fungáltak – azok viszont teljesen beborították a padlót.

Vágyaim tárgya elővigyázatlanul – vagy ki tudja, a nők kiszámíthatatlanok – a sarokba ült le, erkölcsösen összezárt lábakkal. Én mellé huppantam, majd amikor a pincér – végre – elhagyta a kéjlakot, azonnal átkaroló támadásba kezdtem.
Mivel a szája mellett a sörénye vonzott még ellenállhatatlanul, belemarkoltam a hajába és számomra kényelmes pozícióba állítottam a fejét, hogy aztán pár pillanatig zavartalanul gyönyörködhessek a megcsókolni kívánt formás ajkakban.

Cs. éppen levegőt vett, hogy szóljon valamit, ám nem hagytam neki esélyt a megszólalásra.
A csókjában benne volt a teljes későbbi történetünk – csak én akkor még nem tudtam elolvasni.
Elomló, gyengéd ajkak finom érintését éreztem, ami annyira izgató volt, hogy lelki szemeim előtt már meg is jelent a Kis Barátom, amint átveszi a nyelvem helyét és ki-be csúszkál ezek között a gyönyörű ajkak között, amikor egy aljas harapás éles fájdalma visszahozott a valóságba.

Nem aprózta el, olyan erősen harapott belém, hogy a vér ízét is megéreztem az övé mellett. Felhördültem és azonnal ellentámadásba lendültem. Újból megmarkoltam a korábban már inzultált cicit és ismét megcsavartam a mellbimbóját. Leendő kedvesem azonnal kitűzte a fehér zászlót. Háta felemelkedett és kéjes sóhajjal adta át magát ujjaim terrorjának.
A bosszúvágytól fűtve és kéjvágytól tüzelve ezúttal tényleg vadul szorítottam meg az ujjaimnak kiszolgáltatott bimbót – de ha fájdalmas nyögésre számítottam, bizony csalódnom kellett. Még kéjesebb torokhang volt a válasz - és némi helyezkedés, hogy jobban felkínálhassa magát.

Fleming érezhette így magát, mint én. Kincset érő felfedezést tettem, teljesen szándékolatlanul.
Azonnal hozzá is láttam az elém táruló aranybánya feltárásához. Remegő kezekkel távolítottam el a felesleges rétegeket, amíg végül farkasszemet nézhettem felhevült szövetségeseimmel.
Csodálatosan finom, selymes bőre volt, a bimbók pedig mint fenyegető kis lándzsák meredtek felém.
Ebben az ihletett pillanatban valahonnan, a felborult hormon háztartásom mélyéről mégiscsak előkerült némi józan ész és lassításra ösztönzött. Ellenséges területen ne rohanjunk ész nélkül előre!

Fél könyökre emelkedtem és szemügyre vettem a terepet. Maga a látvány is kellemes volt, még ha elmúlt is már tizenhat éves, de a lényeg nem is ebben volt.
Pár másodperc elteltével kezdett számára is nyilvánvaló lenni, hogy ez több mint egyszerű technikai szünet. Kinyitotta a szemét, elégedetten nyugtázta a nyilvánvaló nyálcsorgatást, aztán – mintegy mellékesen odavetette.

- Bíboros, miután kigyönyörködte magát a melleimben, lekötelezne, ha folytatná, amit elkezdett.

Akkor még nem tudtam, de ez volt az a pillanat, amikor megnyertem a háborút. A pimasz megjegyzést megtorlandó rutinból újra megcsavartam a mellbimbóját, amitől azonnal újra olyan pozíciót vett fel, mint a kutya, amikor a hasát vakargatják. (folyt. köv.)