Tisztaság - 1.

Kellemesen hűvös szeptember este volt, egy ideje már elállt az eső, az utolsó napsugarak ragyogva vágtak végig a csillogó úttesten. A friss levegő könnyed érzékiséggel töltötte meg a kocsi belsejét. A mellettem ülő lány még nem sejtette, mit tartogat számára az este, diadalmas arckifejezéssel nézte a tájat, mintha már magáénak tudná a legújabban elcsavart férfifejet.
Még a nyáron ismerkedtünk meg egy népszerű balatoni szórakozóhelyen. Én magam nem is tudom, mit kerestem ott, régóta nem járok ilyen klubokba. Ő viszont pontosan tudta, mit keres, határozottan, mondhatni lehengerlően kezdeményezett, nyilvánvaló szándékkal. Tizenkilenc éves kis csitri volt csak, de olyan elemi ösztönnel használta kiváló adottságait, hogy azon az estén a csábításban nála sokkal tapasztaltabb hölgyeket is lesöpörte volna az asztalról. Engem szemelt ki magának, nyilván azt gondolta, engem is olyan könnyen a kisujja köré csavar, mint a sok újgazdag faszt, akikkel gondolom többnyire sikerrel próbálkozott ezeken az estéken. Először épp ezért nem is tetszett, nem szeretem, ha át kell engedjem a kezdeményezést. De benne mégis volt valami különleges, ami miatt nem tudtam nem foglalkozni vele, és komoly erőfeszítésembe került, hogy nagyrészt nálam maradjon az irányítás. Láttam rajta, hogy az, hogy ilyen erősen próbálom irányítani, igencsak tetszik neki. Még rámenősebb lett, és méginkább meg akart szerezni. A nyáron még többször találkoztunk, kóstolgattuk egymást. Egyre jobban kellettem neki, ő pedig egyre érdekesebbé vált. Ugyanakkor továbbra is hiányzott belőle szinte minden, amire nekem szükségem lett volna. Folyamatosan csak még többet akart kapni, semmi alázat, az odaadó hűség legapróbb jele sem mutatkozott rajta, látszott, hogy fiatal kora ellenére rengeteg pasi ágyában járt már. Miközben találkozgattunk, addig is sejtettem, hogy nem én vagyok az egyetlen. A legtöbben lekurvázták volna, jogosan. Én próbáltam megérteni. Tudtam, hogy önmagát keresi az élvezetek hajhászásában, azt a kielégülést, amit eddig senkitől nem kapott meg. Egyre biztosabban éreztem, hogy erős kezekre van szüksége ehhez. Úgy döntöttem, segítek neki, bevezetem abba a világba, ahol végre megtalálja vágyainak beteljesülését, teljesen átengedve magát valaki másnak.
És ez az út ma este fog elindulni. Szótlanok voltunk, élveztük a csend sejtelmességét. Egyszercsak áthajolt hozzám, és a vállamra hajtottam a fejét. Leráztam magamról, arra hivatkozva, hogy zavar a vezetésben. Ez nem teljesen volt igaz. A szaga volt, amit nem bírtam, úgy rémlett, van benne valami minden férfiból, akivel csapongó éjszakáit töltötte. Ezzel is kezdenem kell valamit, jegyeztem meg magamnak.
Nem sokára megérkeztünk. Kiszálltam, majd neki is kinyitottam a kocsi ajtaját. Ennyit megérdemel. Bekísértem a házba, lesegítettem róla a kabátot az előszobában, felakasztottam a fogasra, elvettem az odakészített selyemkendőt, és egy gyors mozdulattal a szemére helyeztem.
-Meglepetés. - súgtam a fülébe halkan, miközben gondosan csomóra kötöttem. Felém fordult, mondani akart valamit, de végül csak elmosolyodott, szinte gyermekien aranyosan. Pirosra festett ajkai tökéletesen illettek a kendő színéhez, válláig érő, hullámos arany fürtjei pedig elegáns keretbe szedték őket. Bár nem örültem neki, de hagytam, hogy rám támaszkodjon, míg lerugdossa magassarkúit. Vállánál fogva a nappaliba vezettem, és megállítottam a szoba közepén. Hátrébb léptem, hogy kicsit jobban szemügyre vehessem. Térd fölé érő, de egészen szolid, éjkék koktélruhát viselt, melltartó nélkül. Úgy néz ki, még mindig nem ismer, sokat kell tanulnia… Ettől függetlenül el kellett ismernem, hogy hibái ellenére egy elképesztően vonzó nő áll előttem. Újra odaléptem hozzá.
-Szabad lesz? - kérdeztem, miközben mutatóujjammal ruhája pántja alá nyúltam. Nagy levegőt vett, mintha mondani akarna valamit de csak elmosolyodott, majd ajkába harapva bólintott. Jobb kézzel lassan lehúztam a zipzárt a hátán, bal kezem pedig finoman lehúzta a pántot a válláról. Gondosan ügyeltem, hogy minél kevesebbet érjek a bőréhez, ő nem érdemelte még ki ezt az örömöt, én pedig továbbra is irtóztam a hozzá tapadó múlt mocskától. A ruha végül megadóan a földre hullott, ő pedig lassú, színészi mozdulatokkal kilépett belőle. A ruha alatt pedig semmi mást nem viselt.
-Látom, felkészültél… - mondtam neki kissé szemrehányó módon. Láthatóan meglepődött ezen, gondolom ezelőtt más reakciókat ezen a téren.
Ruháját ott, a szoba közepén hagyva emlékül, óvatosan továbbvezettem a házban, le a pincelépcsőn. Kissé tétován lépkedett, kissé félt is talán, de láttam, hogy izgatja szokatlan helyzete.
Hamarosan beléptünk a mai este főszerepét kapó helyiségbe. A hosszú évek alatt lehetőségem volt a házban két komolyabb játékokra alkalmas, jól felszerelt szobát is kialakítanom. Újabban sajnos kevés szerepet kapott, pedig korábban nagy élet folyt itt, voltak szinte állandó lakói is, volt már "fizető vendégek" fogadására használt stúdió, de egy időben nagyobb partik helyszíne is. A két helyiség közül ez volt a ridegebb, csupasz beton, fém és fa berendezéssel, középkori tömlöc hatását keltve, annak minden kötelező kellékével. Az ajtóval szemben egy kereszt állt, kicsit arrébb volt egy kaloda, és egy vaspántokkal deressé alakított asztal. A fal mellett ki tudja, mi mindent rejtő szekrények, egy másik asztal, változatos kínok és kéjek okozására alkalmas eszközök, az egyik sarokban egy szépen kidolgozott falikút, egy másikban egy trónszéknek is beillő, bársony karosszék, a falakban, és a padlóban is különböző pontokon rögzített gyűrűk és kampók. A szoba közepén, a plafonon lévő dobról vastag, nehéz lánc lógott lefelé, a végén, olyan derékmagasságban, egy pár vasbilincs, olyasféle, amiket várak múzeumaiban látni.
Ide állítottam a lányt, a lánctól alig egy lépésnyire. Ő persze nem látta, hova hoztam. Otthagytam állva, levettem a zakómat, és egy fogasra akasztottam. Feltűrtem az ingem ujjait, és a csapnál alaposan kezet mostam, végre megszabadulhattam a rám tapadt mocsoktól. Könyékig érő latex kesztyűt húztam, hogy elkerüljem a további kellemetlenséget, és visszamentem hozzá. Végigsimítottam az arcán, és felemeltem az állát, mintha meg akarnám csókolni, de csak az arcához hajoltam, és halkan ennyit mondtam neki:
-Mostanra rá kellett, hogy jöjj, nem az vagyok, amire számítottál. Azt szeretném, hogy átengedd magad nekem. Teljesen. Nem mindig lesz éppen kellemes, de nem kell attól félj, hogy kárt tennék benned. Ha beleegyezel, olyan élményben lesz részed, mint még sosem. Ha nem, akkor felöltözöl, és most hazaviszlek. Nos?
-Rendben. - mondta rövid habozást, és néhány nagy levegőt követően. - Csinálj velem, amit akarsz. - elmosolyodott, de a szája sarkai önkéntelenül remegtek. A vágy és a félelem egyszerre játszott arcizmain. A kezdet jól sikerült, meg voltam elégedve.

Folytatás következik.