Kis-Balaton szigetén történt érdekes események (1)

A Badacsonyból indult nagyobb vitorlás fedélzetén hajóztunk el a Keszthely melletti nádasig. Az útközben, de ott – a nádasnál - is történteket az „Érdekes kalandok a nagyobb vitorláson” korábban megjelent 1-8 részében lehet elolvasni.
(Gábort, kezdetben Gabiként ismerhették meg, a badacsonyi kikötő vezetőjének a fia, aki sok mindenre vágyott s akart megélni a bdsm-ből, míg társa, én, gyakorlott mester vagyok, aki ezt a nagyobb vitorlás fedélzetén meg is mutattam már. Azért eveztünk el éjjel kettesben, mert Gábort a fedélzeten megbüntették, alapos verésben részesítették, még utoljára én is, amit csak halkan mert kifogásolni és ezt kérte tőlem:
- Nem lehetne Uram, hogy ezt egy kicsit hanyagolja, mert már igencsak piros lehet a popóm s, nagyon érzékeny is, már. – kezdte nyöszörögve Gábor.
- Mit szeretnél akkor inkább helyette? – néztem rá, de ő nem tudott felnézni rám, mert leszorítva tartottam a fejét. Azért felelt:
- Jó lenne, ha elkérné Gedeon kapitánytól a hajó kis csónakját és elvinne egy körre azzal! Arra. – hallottam Gábortól és mutatott a szabad kezével a nádas felé.
- Elvinni, hova? – kérdeztem meg megütközve. – Itt a hajón nem jó Neked? Már most éjnek éjjelén menni akarsz innen? – értetlenkedtem tovább.
- Csak tegye meg Uram s meglátja élvezetes, kéjes s még kellemes is lesz! – biztatott s hozzátette: - Nem csak nekem, de Önnek is. 
- Hát jó, legyen. – egyeztem bele a kérésébe, elengedve Gábort, odamentem a kormányálláshoz megbeszélni ezt.
Mire visszajöttem, nem láttam Gábort. Körülnéztem, majd kérdőn vissza Gedeonra, aki mutatta, hogy lement a kabinba, így utána mentem. Lent nagy pakolászásban találtam Gábort, aki intett, hogy ne kérdezzek semmit, üljek le s hagyjam őt ténykedni. Hamarosan összepakolt egy kis zsákot s a végén magára is vett egy futónadrágot, pólót s fölé a kapucnis szabadidő ruháját. Ezt látva magam is felvettem hasonló ruhadarabokat. Még egy iránytűt is elővett.
A vitorlás fedélzetről kettesben, a Gedeon kapitány által előkészített csónakot használva, Gábor evezett el a hajótól. Egy ideig a nádasban haladt a part mentén, majd kievezett a nyílt vízre is körülnézni s újra vissza a nádasba. Egy jó félórás evezés után, egy kis szigethez értünk, ott kikötött. Kiszálltunk a teljes holdfényben, ami jó világítást adott eddig is.
(Gábor ismerhette a helyet, s jól tájékozódott itt, a nádasban. Nem először járhatott itt.)
A partról nem sokat kellett mennünk a szigetecske belsejébe, ahol egy tisztásra érve egy kis csőszkunyhó állt, mellette magas fával, terebélyes lombokkal, ahonnan több kötél is lógott. Ahogy jobban körülnéztem a holdfényben még a kunyhó mögött érdekes fából készült eszközöket is láttam: András-keresztet, különféle bakokat, volt olyan is, ami domború felülettel rendelkezett, de spéci is, amire fel lehetett térdeltetni, odaszíjazni valakit stb.
Alaposan szemrevételezve mindent visszatértem Gáborhoz, aki csak állt s támaszkodott a csőszkunyhó ajtajához, vállán a zsákjával. Megkérdezte:
- Elégedett Uram a talált tárgyakkal, eszközökkel s a hellyel? – nézett rám.
- Sok mindent láttam, de eszközöket nemigen.  – válaszoltam pikírten.
- Mert a kunyhóba még nem nézett be s a magammal hozott zsákba sem.  - nevetett.
- Ez igaz, lássuk, mit rejtegetsz! – feleltem nevetve s beléptem a kunyhóba.
E l ő t t e.
Elővigyázatlanul!
Ugyanis, belépésemkor Gábor lábán átestem, ráestem az ott lévő szénából készített ágyra s Gábor már rajtam is volt. Hátra feszítette a karjaimat és a csuklóimra bilincset tett közben – némi birkózás után - amit természetesen erővel ő nyert meg, fiatalabb s erősebb lévén nálam. Ekkor alám nyúlt s a vállamnál a hátamra fordított.
- Azt ígértem, hogy meglátja élvezetes, kéjes s még kellemes is lesz. – kezdte – csak azt nem tettem hozzá, hogy nem Neked (!), hanem nekem! Most akasztják majd a hóhért. Én fogok azt tenni veled, amit csak akarok, s te tűrni fogod. Zokszó nélkül, lehetőleg hangtalanul, s csak akkor beszélsz, ha kérdezlek! Megértve? – cukkolt.
Nem szóltam, csak lassan – kis gondolkozási szünet után – bólintottam. Megértve a tegezését is.  Gábor megkönnyebbülve felnevetett.
- Akarsz valamit kérdezni subom, vagy kezdhetem? – kérdezte meg komolyan nézve.
Gondolkoztam, ingattam a fejemet, s végre hosszas szünet után megszólaltam, de akkorra már Gábor elveszítette a türelmét s a kezébe vett lovaglópálcával végig vágott rajtam. Nem túl erősen, de célzottan. Nem tudom így tervezte-e, vagy csak véletlen volt, de pont a már kezdődő, ágaskodó farkamat találta el a mellkasom, vagy a hasam helyett. Bár nagyon fájt a hirtelen ütés, de összeharaptam a számat s nem kiáltottam fel.
Gábor összerándult erre, azonnal bocsánatot kért s még meg is simította az arcomat bocsánatkérése megerősítéseként. A hasamra megy egy puszit is adott. Hebegett valamit, de közbevágtam:
- Úr, Dom, Mester sohasem kér bocsánatot a subjától, s engedélyt sem semmire! Vagy teszi, vagy nem, ő dönt!  – dörrentem rá Gáborra, haragvóan és dühösen.
Az meghökkent ezt hallva, de cselekedett is azonnal:
- Pimaszkodj csak! Szemtelenkedsz, alávaló szolgaként kioktatsz, engem, a mostani Mestered? Ezt azonnal megtorlom! Büntetést kapsz! – ordított rám.
Már vissza is fordított a hasamra s mellém-fölém térdelve, a csípőmnél fogva felemelt, nehezen, de lehúzta a szabadidő nadrágomat és az alatta lévő alsómat rólam, majd mellém törökülésbe ülve már ki is mért a kezében lévő lovaglópálcával tízet, a csupasz fenekemre. Csak úgy csattogott az éjszakában.
- Vedd tudomásul, hogy azt teszek veled itt, amit csak akarok. Addig maradsz a hatalmamban, amíg így akarom. Kereshetnek a többiek, de itt, soha nem találnának reánk! – sistergett a hangja. – Most megtudod milyen az, mikor ki vagy szolgáltatva valakinek, aki nem a te érdekeidet, de a saját élvezetét, kedvét, vágyát nézi elsősorban! Ja, és törleszteni akar a sok, korábbi szenvedéséért, amit átélt. Megértetted? – dörrent rám a végén.
Hallgattam, összeszorított szájjal, de hallgattam. Gábor pedig nézett, csak nézett az arcomba s látszott megy fel a pumpa benne. Végre kitört:
- Azt a kutya úristenit neked, meg a fajtádnak! Azt hiszed, Te vagy az Atyaúristen? Mindent kibírsz? No, majd meglátjuk! – fújtatott dühösen Gábor s kiszaladva mászkált a kunyhó körül, majd visszajött, kezében valamit marokra fogva, de nem láttam mit.
Meglendítette s lecsapott azzal a hasamra, majd a mellkasomra s újra a hasamra, az ágyékomra, a belső combjaimra, szaporán egymás után.
Már az első csapás után éreztem, hogy csaláncsokor van a kezében, azzal csapdos, mert erősen csípett, de valami más is volt még benne, vagy mellette, mert nem csak csípett, de szúrta is, minden csapásnál valami a bőrömet. Nem láttam, mert a kunyhóban azért sötét volt, nem világított be eléggé a kinti holdfény. 
Hamarosan azonban rájöttem mi szúr. A csalán mellé valamilyen kórófélét is fogott, az szúrt.
Gábor abbahagyta a csapkodást, s valamit elővett a zsákjából s azzal kicsit megöntözte azokat a helyeket, ahol az előbb megcsapdosott. Húúúú, most csípett csak igazán. Amivel megöntözött, az nem sima víz volt, hanem valami fertőtlenítő folyadék, mert csípett, de hűsített is egyben.
Mivel így, ott, vizes is lettem, így Gábor valamit keresett, meg is talált a kunyhó falán, mert mellém visszaülve most azzal csapdosott meg.
(folyt. köv.)