Cs. története II.

A messziről szerzett, kellemes első benyomást tovább árnyalta, amikor beült az autóba. Kicsit duci volt, de ez nálam inkább előny volt, mint hátrány, a vörös hajzuhatag kellemes arcocskát keretezett, csókolni való ajkakkal. Ám az igazán mély benyomást akkor tette rám, amikor bemutatkozáskor – milyen jól nevelt! – a szemembe nézett. Több árnyalatban pompázó, szürke szeme volt, olyan, mint a vihar előtt sűrűsödő felhőzet színe, az egészen világostól a fenyegető majdnem feketéig volt képes változni percek alatt.
Ezt akkor még nem tudtam, de ez a változékonyság szex közben is jellemezte, minél jobban felizgattam, annál sötétebbre váltott, hogy aztán a kielégülés pillanatában kivilágosodjon.
- Jó napot, Bíboros! Cs. vagyok – és poligám.
Ha őszinte akarok lenni, nem nagyon tudtam mit kezdeni a bemutatkozás második felével. Férjes asszony lévén, aki nem teniszpartner-keresőben találkozott velem, ez meglehetősen nyilván valónak tűnt.
- Jó napot, Cs. Richelieu vagyok, éppenséggel magam sem volnék a monogámia élő szobra – mondtam mosolyogva.
- Hová menjünk? - kérdeztem
- Tudok egy jó kis teaházat itt, a közelben – ha nincs jobb ötlete.
Nem volt, így maradtunk a teaháznál. Akkor még nem is sejtettem, milyen szerencsés választás volt. Leültünk egy asztalhoz, rendeltünk egy felejthető ízű és mennyiségű teakölteményt, aztán beszélgetni kezdtünk. Három mondatban végigmentünk a CV-n és a motivációs levélen – HR zsargonban járatlanoknak: három-négy mondatban elintéztük az önéletrajzunk vonatkozó részét és a „miért is vagyunk itt” kérdését – aztán rátértünk a szaftos részletekre. Tapasztalatok, mit is várunk egy BDSM kapcsolattól stb.
A legnagyobb megelégedésemre Cs. is körülbelül olyasmiket várt egy kapcsolattól, amikről én magam is álmodoztam, egyszóval, felettébb ígéretesen kezdtek alakulni a dolgok.
Ahogy ott ültem, szemben vele, erősen koncentráltam mind a személyére, mind a mondanivalójára – de bevallom, legnagyobb érdeklődésemre az ajkai tarthattak számot. Formás, gyönyörűen kontúros ajkai voltak, mögöttük egy bájos és nagyon fehér fogsor villogott.
Egy idő után képtelen voltam bármi másra gondolni, mint arra, hogy ha nem kapom meg most azonnal ezeket az ajkakat teljes körű használatra, megőrülök.
- Bíboros! Hallja egyáltalán, amit mondok?!
- Hogyne, Cs. Kedves! – reflexszerűen csúszott ki a számon a mondat, nem is sejtettem, mekkora gödörbe ugrom vele.
- Akkor lenne olyan kedves megismételni az utolsó mondatomat? – látszik, hogy VAN férje, gondoltam magamban, de ettől még nem lett jobb a helyzet. Egyszerűen NEM engedhettem meg magamnak, hogy beégjek.
- Ha őszinte akarok lenni, a gondolatait hallgattam.
- Óh! És miket gondoltam?! – ez a kérdés persze várható volt, de egyszer már húztam vele tizenkilencre alsót, most megpróbáltam újra.
- Azt gondolta: „ … ez a mamlasz csak löki itt a süketet, ahelyett, hogy elvinne valami nyugodt helyre és jól megbaszna!”
Az arca színe-változásából rögtön láttam, hogy valószínűség ide, valószínűség oda, megint csak sikerült kihúznom az alsót. Cs. szája válaszra nyílt – aztán úgy maradt, az arca színe pedig a vörös minden elképzelhető spektrumát végigjátszotta.
Mire képessé vált értékelhető szavakat kipréselni magából, rájött, hogy már késő, az a pár pillanatnyi szünet kötetekre valót beszélt – helyette.
- Itt vannak szeparék. – Lehelte, aztán, büszkesége romjait összeszedve közelebb hajolt az asztal fölött és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt a menetet Maga nyerte, Bíboros, de ne feledje, a profi boksz tizenöt menetig tart.
- Vagy a kiütésig, Kedves – mondtam a tőlem telhető legmagabiztosabb mosollyal és átnyúlva az asztal fölött megfogtam a mellét, majd ha már úgyis a kezemben volt, megszorítottam és megcsavartam a mellbimbóját. A hatás frenetikus volt. (folyt. köv.)