Te vagy

Az ég fátyolként bomlik ránk,
Ahogy meztelen tested ölelem át.
Eltakar a mélység, sötétség a szívünkön hatol át,
S pajzsként összeforrad a szánk.

Sivár a tály,
Ez az ölelés oly jó, oly lágy
Kezed magmaként éget,
Te vagy a kezdet s a végzet.

Ha te vagy a kötél, én a vándormadár,
Ha te vagy a vulkán, én a hurrikán,
Én a hercegnő, s te a vár
Érted ledobtam glóriám.

A sok fájó seb, beforratlan heg,
Szívbe kalapált szeg,
Mind élvezem mert tőled ered;
Te vagy, ki e ködbe vezet.

Semmi nem fáj, a viasz sem éget,
Kiabálok s te nem érted.
Te vagy a kezdet s a végzet,
Te voltál nekem az élet.