Főnöknő 2

- Szeretném megtartani az állásomat, asszonyom, ezért elfogadom az ajánlatát. - mondtam ki a döntésem, kissé remegő hangon.
A nő arcán elégedett, és fensőséges mosoly jelent meg.
- Reméltem, hogy nem okoz újabb csalódást nekem! Ettől a pillanattól a rabszolgám, a tulajdonom vagy! Erről, és amit elmondtam, senkinek sem beszélhetsz! Hangsúlyozom, senkinek!!!!! Ha, mégis eljár a szád, annak belátástalan következményei lesznek! Megértetted?
- Igen, asszonyom. – válaszoltam, mint egy megszeppent kisdiák.
A nő arcán kéjes mosoly jelent meg, és elégedetten mozgolódott a székében.
- Az állásod természetesen megtarthatod, sőt áthelyezlek olyan munkakörbe, ahol bármikor elérhetlek, és nélkülözni tudlak. A fizetésed a duplájára emelem. Most hazamehetsz! Rendezd úgy a dolgaid, hogy egy hétig távol leszel! Ma délután pontosan 17 órakor csengetsz a lakásomon! Pontosan 17-kor, sem, előbb sem később, hajszálpontosan! Nálam, most 11 óra 23 van, erre az időre pontosítsd az órádat, utálom a pontatlanságot! A további részleteket majd megtudod. Jobb, ha arra nem is gondolsz, hogy nem jelentkezel! Itt a címem! Jegyezd meg! – mondta parancsoló hangon, és egy névjegykártyát dobott elém.
Felvettem, és elolvastam, szinte azonnal megjegyezve a rajtaálló címet, majd az asztalhoz lépve visszaadtam a kártyát.
- Elmehetsz! – mondta, egyik kezét felém nyújtva.
Már nyújtottam volna a kezem kézfogásra, amikor észbe kaptam, és kézfogás helyett, megcsókoltam a felém nyújtott kézfejet.
A nő elégedetten és kéjesen mosolygott a kis közjátékon, és intett, hogy távozzak.
Mormogtam valami köszönés félét, és kábán hagytam el az irodát. A lány arcán részvétteljes kifejezés ült, mintha csak tudta volna mi zajlódott le az irodában.
Alvajáróként indultam haza, a fejemben képtelen voltam rendet tenni, egyre csak a nő szavai csengtek a fülemben. Tudtam, hogy az életemben gyökeres változás következik be, de hogy miféle sors vár rám a szépséges és rideg nő hatalmában, arról fogalmam sem volt.
Otthon próbáltam nyugalmat színlelve elmagyarázni a nejemnek, hogy egy hetes kiküldetésre kell mennem vidékre, és nagyon sok függ ettől a küldetésem sikerétől a további karrierem. A feleségem megértő volt és mindent összecsomagolt, amire szükségem lehet.

Izgatottan indultam el, az órámat lesve szinte percenként, hogy odaérjek a megszabott időre.
Hogy betartsam a pontosságot, még várnom is kellett, egy csinos, csendes helyen lévő villa előtt. Az épület nagyon jól illett az igazgatónő természetéhez, egy legalább másfélszáz éve épült frissen tatarozott villa előtt szobroztam, sűrűn az órámra pillantva.
17 óra előtt, egy másodperccel nyomtam meg a bejárati csengőt, a kellemes női hang kérdésére megmondtam a nevem, és a nehéz kapu kinyílt. Csinos kis kerten keresztül jutottam a bejárati ajtóhoz. Éppen nyúltam volna a kilincs felé, mikor az ajtó kitárult. A meglepetéstől szinte megmerevedtem.
A munkahelyi titkárnő állt az ajtó másik oldalán. Az öltözete, mindössze egy fekete szaténből készült, fehér, csipkeszegéllyel díszített kötényből állt, olyan, amit a hivatásos szobalányok viselnek. A kötény éppen csak eltakarta a fiatál nő ágyékát, és a pántok a mellbimbóit.
- Az Úrnő, már várja! Kövessen! – mondta közömbös hangon, és megfordult.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam a titkárnőből, szobalánnyá avanzsált nő után, és újabb megdöbbentő látványban folt részem, a formás feszes teljesen fedetlen fenéken kívül. A nő hátán, fenekén sűrű, enyhén vörös, inkább barnás csíkok sorjáztak. Nem kellett nagy fantázia, és képzeleterő ahhoz, hogy rájöjjek, mitől, kitől származnak a nyomok. A szobalányt az Úrnője alaposan megkorbácsolhatta, persze az ok ismeretlen volt a számomra. Hirtelen megértetem, a nő szavait, mikor azt mondta, „Ne gondolja, hogy valami játékról van szó…” Kezdtem megbánni, hogy elfogadtam az ajánlatát, és képet alkotni arról, mi is az, ami rám várhat, mint a főnöknő rabszolgájára.
Sok időm nem maradt arra, hogy ezen rágódjak, mert a szobalány, titkárnő megállt egy hatalmas ajtó előtt és benyitott. Az ajtót nyitva hagyta, jelezve, hogy kövessem.
Amint belépett azonnal térdre ereszkedett és a fejét lehajtva megszólalt.
- Úrnőm, itt az új rabszolga.- jelentette.
Amikor beléptem a teremnagyságú szobába, azonnal megláttam a főnöknőmet, aki egy kandalló mellet állt, földig érő csillogó fényű, fekete színű, aranyszálakkal hímzett pongyolában. A köntös csípőig testére szabott volt, onnan lefelé fokozatosan bővült, a bő ujjakat széles kézelő fogta össze. A pongyola „Petőfi gallérja” körülvette a nő nyakát, a gombolás csak a mellek alatt volt begombolva, a dekoltázsban izgatóan domborodtak az érett asszony mellei. Szívesen legeltettem volna tovább a szemem, de tudtam, nem ezért vagyok itt.
- Takarodj! Ha szükségem lesz rád, majd hívlak! – csattant a nő hangja.
- Igenis, Úrnőm! – válaszolta a fiatal nő, mélyen lehajtott fejjel, és kihátrált a nyitott ajtón, majd behúzta maga mögött.
Kábán, zavarodottan álltam a szobában, és nem tudtam levenni a szemem a gyönyörű nőről, aki fölényesen, és megvetően nézett rám.
- Menj oda az asztalhoz, ott találsz egy szerződést, olvasd el figyelmesen, aztán véglegesen döntened kell, elfogadod vagy sem! Ha nem, elmehetsz és ki vagy rúgva! Ha elfogadod, a rabszolgámmá válsz hivatalosan is! Más választási lehetőséged nincs! Nincs sok időm, erre a közjátékra! Kapsz tíz percet, remélem, ez elég arra, hogy elolvasd, értelmezd és dönts, ha nem tudsz, az egyenlő a nemleges válasszal! Indul az idő! – közölte ridegen, és határozottan.
Az asztalhoz léptem, amin egy gépelt papiros volt, „Szolgaszerződés” címmel. Remegő kezekkel vettem a kezembe az írást és olvasni kezdtem. Az írás arról szólt, amiről a főnöknő már szóban beszélt, csak pontokba rögzítve a kötelességeim, és az Úrnő jogait. Gyakorlatilag meg voltam fosztva minden emberi jogomtól, és amennyiben elfogadom, a leírtakat az Úrnő tulajdonává válok. Szédült a fejem, és kavarogtak benne a gondolatok, tudtam, mit jelent az, ha elfogadom, és azt is, ha nem. Féltem a rideg szépségtől, ugyanakkor kívántam is a gyönyörű testet. A percek repültek, a sorok összefolytak a szemeim előtt, de az agyamba mélyen bevésődtek.
- Lejárt az idő! Vagy aláírod, vagy kidobatlak! – szólalt meg a szépség.
Felvettem a tollat és aláírtam a papírt. A főnöknő arcán kéjes mosoly jelent meg, ami még vonzóbbá, kívánatosabbá tette.
- Hozd ide az írást!- parancsolta.
Kezemen a papírral, az immár Úrnőm elé léptem. Mikor megálltam előtte a szemei szinte szikráztak.
- Mit merészelsz, te féreg! Kitaposom a beleid, és a nyakadra tekerve folytalak meg vele, miközben a szádba végzem el a szükségleteim, és kitépem a tökeidet! Azt hittem legalább olvasni tudsz, és képes vagy arra, hogy megértsd, amit olvastál! Nincs szükségem használhatatlan szolgára, azokkal rövid úton végzek! – sziszegte, miközben egy hatalmas pofont kevert le, amilyet még soha sem kaptam. A fejem megszédült, a látásom elhomályosodott.
- Takarodj vissza az asztalhoz, és úgy kínáld fel nekem a szerződést, ahogyan elvárhatom egy rabszolgától!
Szédelegve mentem vissza, és próbáltam megérteni mit tettem rosszul. Mint egy film kockái, peregtek le előttem a szerződés pontjai, és rájöttem, ami a hiba. Lettem a papírt, és vetkőzni kezdtem. Már nem mertem az Úrnőmre nézni, igyekeztem minél hamarabb meztelenre vetkőzni, aztán négykézlábra álltam és a számba vettem a szerződést, majd szinte kúszva másztam az Úrnőm lábai elé. Mikor odaértem sem mertem felemelni a fejem, vártam az Úrnőm reagálását. Jó ideig hasaltam a lábai előtt, mikor lehajolt és kikapta a számból az írást.