Halálvágy
2011. 05. 18. 12:47 | Megjelent: 884x
Ó, bár úgy lepne meg halálom,
hogy azt hinném, csupán egy álom.
Arcom, míg alszom benn az ágyban,
egy láb végigsimítja lágyan,
és mintha hárfán, mintha lanton,
csendül a kéjes női hangon
fülembe suttogott ígéret:
"Meg fogsz dögölni most, te féreg."
Ahogy felnézek félig alva,
arcom fölé emelve talpa,
lenéz rám egy szépséges angyal,
s a nyelvem már szorgalmasan nyal,
a talpa méznél édesebb méz,
nyakamra lép és kéjesen néz,
mosolyog rám, míg rángva hörgök
az az angyal szépségű ördög,
sikkant kacagva: "Ez olyan klassz!
Imádom nézni, hogy vonaglasz."
A hangja édes, lágyan omló:
"Ez az! Vergődjél csak, te pondró."
Egyik tündéri, illatos
kis lába torkomon tapos,
másikat ágyékomba törli:
"Na milyen érzés megdögölni?"
Ó! Ah! Hogy lüktet az az ágyék,
ahogy puha kis talpa rálép,
másik torkom tiporja durván,
míg kitörök, akár a vulkán,
és örömkönnyek közt, hörögve
álomba hullok mindörökre.
Hozzászólások (0)