Ádám és a barátnője esete (1)

Ádámmal úgy ismerkedtem meg, hogy rám írt itt, hogy tetszenek Neki az írásaim, történeteim s most van egy olyan barátnője is, aki hajlandó lenne arra, hogy alkalmanként eljátssza a Domina szerepet vele kapcsolatban, de nincs ebben gyakorlata. Így szeretné, ha egyszer együtt eljöhetnének hozzám és a barátnője előtt foglalkoznék vele s segíteném/hagynám őt is gyakorolni vele/rajta. Írtam válaszul, semmi akadálya, de először egyedül jöjjön, hogy lássam, megtapasztaljam határait, mit bír s mit nem, majd utána jöjjön csak a barátnő is vele.
Rövidebb levelezés után, amiben egyeztettük vágyait, tabuit, megbeszéltük az első találkozás időpontját is. Az adott napon, a megbeszélt időben megszólalt a mobilom, s Ádám jelentkezett, hogy ideértek s a kapunál várnak.
Megütötte a fülemet az „ideértek” szó, de nem kekeckedtem s felengedtem őket. A lépcsőn Ádám jött elől s mögötte egy dekoratív, fiatal csaj, hosszú hajjal, magas sarkú cipőben, szoros, éppen hogy csak egy falatka szoknyában.
Beinvitáltam őket, majd bezártam utánuk a bejárati ajtót. Kulcsra.
Erre a kis csaj felkapta a fejét s megfogta Ádám kezét riadtan. A szemén is látszott, hogy megriadt.
- Ne félj! A barátod s persze mindannyiunk érdekében tettem. Nem lenne szerencsés, ha közben valaki be- azaz ránk nyitna. – mondtam.
- Igen, ne félj, kedves! – szólalt meg Ádám is, megsimogatva és megpuszilva a barátnőjét.
Majd hirtelen elengedve a kezét, elém térdelt - úgy ahogyan volt a világos pantallójában a szőnyegre - elkapva a kezemet megcsókolta az egyiket, majd a másikat is s ezt mondta:
- Kérlek Uram, ne haragudj, hogy már elsőre is mindketten jöttünk, de a barátnőm nem akart egyedül elengedni s látni akarja, ja bocs szeretné, ha megengeded, hogy mit és hogyan teszel velem. - kezdte. Mivel bólintottam, így folytatta: - Természetesen azt teszel s úgy velem, ahogyan akarsz az előzetesen egyeztetett vágyaim s tabuim szerint! – fejezte be lesütött szemekkel.
- Rendben, de valami nem maradt ki, Ádám? – néztem rá komoran.
Hirtelen rám nézett, látszott a szemén nem érti mi maradt el, majd felderült a képe s már mosolygott a szeme, amikor mondta, hozzátette:
- Természetesen Uram (hangsúlyozta ezt ki) azt teszel, amit akarsz és kérlek Uram azért is büntess meg, mert engedelmed nélkül jöttünk ketten, egyszerre s elsőre!
- No így már más! – enyhültem meg és a barátnőjéhez fordultam:
- Elolvastad, amiről mi ketten leveleztünk eddig? S mi a véleményed? – kérdeztem meg tőle.
- Ööööö, igen, Ádám megmutatta, de ez ugye nem baj, ezért nem kap büntetést még? – nézett rám ijedten a barátnő.
- De igen, kap! Tőled! – „nyugtattam” meg a barátnőt nevetve s folytattam:
- Te pedig kelj fel! – szóltam Ádámra. – Vetkőzz, s azzal gyere be! – mutattam az előszobaasztalon heverő nyakörvre és pórázra.
Mi a barátnővel bementünk a szobába. Ott pár szóval elmondtam mi fog történni, ő hova üljön s akkor, de akkor tegye azt, amire utasítom majd a játék közben. Éppen csak befejeztem, mikor kopogtak az ajtón, majd „- Lehet!” szavamra az kinyílt, s bejött rajta, pontosabban térden állva jött be Ádám. Nyakában eléggé meghúzva a nyakörv, a pórázt a szájában hozta, de eléggé ügyetlenül, mert néha meg- megakadt benne s olyankor felszisszent, mert az megrántotta a nyakát.
(Érzékeny, nincs szokva a keménykedéshez, a fájdalomhoz. – gondoltam azonnal.)
Végre Ádám elém ért s megállva, pontosabban felemelkedve térdelésbe, nyújtotta a kezével a pórázt felém s mikor átvettem tőle, azonnal újra négykézlábra ereszkedett és túlbuzgón a lábaimat, cipőimet kezdte megcsókolni. Ezt már nem tűrhettem, így a kezembe vett lovaglópálcával nagyot húztam a feszülő popóira. Mindkettőre. Nem kicsit, de nagyot. Csakúgy csattantak. 
Ádám felkiáltott fájdalmasan, majd felemelkedve a popóihoz kapta a kezeit. Nekem sem kellett több, azonnal azokra, a popóira tett kezekre, is rácsaptam. Újabb üvölt s lett ebből.
- Elhallgatsz! Felvered az egész házat. Azt hiszik, hogy itt valakit nyúznak, pedig az nem valaki, hanem csak egy kis pöcs, köcsög, aki megérdemelt büntetését kapja meg. – mondtam megvetően.
Közben merőn a barátnőjére néztem, aki szintén fel akart pattanni erre, de a nézésem a székében marasztotta.
Elmentem, hoztam egy golyós pecket és direchte durván rántottam be Ádám szájába azt s rögzítettem szorosan a szíjával. Ádám felnyögött, sziszegett, de nem mutattam, hogy hallottam azt.
Most újra nagyokat csaptam, hangosakat Ádám fenekére és a kezére is, ha azokat odakapta.
- Mind addig kapsz, míg abba nem hagyod ezt a nyávogást! – szóltam hozzá. - Állj csak fel, de szaporán. Had lássam, egy csaj van előttem, vagy egy férfi?
Ádám felállt és most jól lehetett látni, hogy már tényleg áll is a szerszámja. Szép, gesztenye szőke, kissé vöröses, dús bozótban. Rászóltam:
- Fordulj kissé a barátnőd felé, lássa ő is, hogy férfi vagy!  - somolyogtam.
Ádám arca elvörösödött, ahogyan ott állt előttünk. Erősen szemérmes lehetett, mert nagyon zavarta ez a szitu. Próbálta annyira összehúznia magát, amennyire csak tudta, de sikertelenül.
Most figyeltem csak meg, hogy kis bajuszt visel s a szája körül szépen gondozott körszakállal.
Rászóltam:
- Forogj csak! Lassan, kecsesen, had lássunk minden oldalról. – utasítottam.
Egy idő után hozzátettem:
- Kezeidet tedd, a fejed tetejére s úgy forogj lassan tovább!
Ádám megtette s valamit akarhatott mondani, de a golyós pecek miatt nem értettük. Rászóltam:
- Ne motyogj! Hangosabban! – s nevettem, majd mutattam menjen a barátnőjéhez.
Így, felállva indult el felé, de visszaintettem, mert ráordítottam:
- Egy pöcs, egy köcsög nem lépdel, hanem kúszik, mászik csak a földön! – ugrattam s rávágtam az elém kerülő popóira megint nagyokat.
Ádám sziszegett, majd négykézlábra ereszkedett s úgy mászott oda a barátnőjéhez. Az megsimogatta az arcát s meg is puszilta s haját is megsimogatta.
Erre odadobtam a lovaglópálcát és utasítottam:
- Nem simogatást, hanem verést érdemel! Üsd!
A barátnő félénken rám nézett, de villámló szemeimet látva felvette, pontosabban átvette Ádámtól a felé nyújtott lovaglópálcát s megfogva pár kisebbet csapott azzal Ádám fenekére.
- Üsd, ne simogasd! – kiáltottam rá: - Vagy Te is kapsz. – tettem hozzá dühösen.
Erre Ádám felpattant, elém vágtatott, rángatta a fejét tiltakozásul s dühösen nézett rám. Tiltóan felemelte a kezeit is.
- Nocsak, nocsak. A lovag. Csak nem meg akarod védeni a barátnődet? Akkor azt tedd, hogy engedelmeskedsz, nem kényeskedsz, tűröd a megérdemelt büntetésedet, amit kapsz tőlem, vagy tőle. Megértetted? – néztem Ádámra.
(folyt. köv.)