Főnöknnő

A főnöknő

Egy Rt.-nél dolgoztam középvezetőként. A tulajdonos, egy 48 éves hölgy volt, akit egyszerűen csak Vas Ladynek neveztünk. Nő ellenére, keményen és szigorúan igazgatta a cégét, ami közismerten a legjobban menő vállalkozássá nőtte ki magát. A fizetés is messze meghaladta a többi cégnél szokásosat, igaz, a pénzért teljesíteni kellett. A nő, nem csak a szigoráról, és a kapitalista kormányzásáról volt híres, hanem a szépségéről, és a korát meghazudtoló alakjáról. A férfiak bármikor utána fordultak, és ezzel pontosan tisztában volt.
Egyik napon, a részlegem, aminek a vezetője voltam, nem kapta meg időben az alapanyagot, ezért az emberek állásra kényszerültek. A hiányzó alapanyag bármelyik percben megérkezhetett, ezért nem küldtem haza az embereket. Ahogy az lenni szokott, a baj nem jár egyedül. A tulajdonosnő, éppen az én üzemrészemen kívánt szemlét tartani, a szokásához híven váratlanul. Az embereket jobb híján, kártyázáson kapta. Dühösen rontott be az irodámba, ahol éppen újságot olvasgattam. Ez persze csak olaj volt a tűzre.
- Szóval maga nyugodtan böngészi a sajtót, miközben az emberei kártyáznak, az én pénzemen! – csattant, a gyönyörű nő hangja.
A meglepetéstől szóhoz sem tudtam jutni, csak zavartan meredtem a főnöknőre. Mikor magamhoz tértem és próbáltam volna elmagyarázni a helyzetet, már ismét nem jutottam szóhoz.
- Félóra múlva legyen az irodámban! – utasított, és ingerülten bevágta maga mögött az ajtót.
Tisztában voltam vele, hogy komoly gondba kerülhetek, még ha nem is igazán tehetek a kényszerű állásról, szorongva készülődtem hát a tulajdonos elé.
A titkárságon, egy nagyon csinos, 22 év körüli titkárnő fogadott. Lenge, hófehér köpeny volt rajta, ami éppen csak a combja közepéig ért. A fiatal nő rémült és sajnálkozó tekintettel nézett rám, ami nem volt jó jel.
- Az igazgatónő már várja, menjen be! – mutatott a fekete bőrrel bevont, párnázott ajtóra, olyan tekintettel, mintha az oroszlán barlangjába küldene.
Szorongva nyomtam le a kilincset, és léptem be az igazgatói irodába.
A gyönyörű asszony egy hatalmas íróasztal mögött ült. Hófehér selyemblúz volt rajta, mellközépig begombolva. A vékony anyagon keresztül jól kivehető volt a csipkedíszítésű melltartója, ami éppen csak a mellbimbóit takarva tartották fogva a jókora melleket. A blúz nyitott részében fedetlenül domborodtak a keblei. Egy pillanatra elfeledtette a látvány velem azt, hogy miért is vagyok az irodában, és felidéztem magamban azt a pár pillanatot, mikor a főnöknő megjelent az irodámban. Tudtam, amit most nem láthattam, hogy a blúzhoz egy fekete bőr miniszoknyát visel, ami elől gombos, és emlékeztem rá, hogy a legalsó gombja nyitva volt. Mindez, egy pillanat tört része alatt villant át az agyamon, és bármilyen más helyzetben nagyon izgatóan hatott volna, de most ismét úrrá lett rajtam a szorongás.
A nő tekintete szigorú, és fürkésző volt, ettől meghűlt bennem a vér, és nagyon szerettem volna mielőbb távozni a luxus berendezésű irodából. Teljes zavarban álltam az íróasztal előtt, aminek a másik oldalán a szépséges nő magabiztosan trónolt egy hatalmas bőrfotelban, és még mindig vizsgálódó tekintettel mért végig.
- Gondolom, tudja miért rendeletem ide? Elképesztő, amit tapasztaltam! – szólalt meg hideg és kimért hangon.
Bűntudattal, némán álltam az igazgatónő előtt, aki a pár szó után továbbra is rideg, és szigorú tekintettel nézett rám. Gondoltam, itt az ideje, hogy elmondjam mi történt, talán ez a javamra válhat. Már nyitottam volna a szám, a védekezésre, de belém fojtotta a mondandómat.
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására! Tudom, hogy késett az alapanyag, de ez nem mentség, hogy az emberei zsugázással lopják a pénzemet! Találhatott volna a számukra hasznos időtöltést is, ahelyett, hogy nyugodtan újságokat olvasgat! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Kénytelen voltam belátni, hogy igaza van, és a védekezésnek semmi érelme, valóban felelőtlen voltam. A fejemet lehajtva álltam az irodában, és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam.
- A zsugázó beosztottjait azonnali hatállyal elbocsátottam, és itt van előttem a maga felmondólevele is, csak alá kell írnom. Ha megteszem, az azt jelenti, hogy munkanélkülivé válik, és 100 km-es körzetben nem talál munkát, ezt garantálom. Utánanéztem a magánéletének, és tudom, hogy ez kettétöri a karrierét. Nem mintha ez zavarna, de úgy döntöttem, hogy adok egy lehetőséget. A felelőtlenségéért bűnhődnie kell! Maga tetszik nekem, ezért nem írtam még alá az elbocsátását. Egy lehetőséget ajánlok, és dönthet, elfogadja, vagy sem! – mondta, sejtelmesen mosolyogva.
A szavai elég egyértelműek voltak, és tudtam, hogy nem fenyegetés, valóban csak egy tollvonáson múlik a további életem alakulása. Tisztában voltam vele, hogy a környéken nem találok ilyen munkahelyet, és ha most elbocsát, elölről kell kezdenem az életem, valahol, máshol az országban. Ez kilátástalannak bizonyult, mivel miden idekötött, lakás család, stb. Csak most értettem meg mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Fogalmam sem volt mi az a lehetőség, amit felkínálhat az igazgatónő, de éreztem, hogy nem lesz más választásom. A víz, szakadni kezdett rólam, és vártam, hogy megtudjam mi az utolsó lehetőségem, ha meg akarom tartani az állásomat, és az egzisztenciámat. Muszáj volt szembenéznem a nővel, hiszen tőle függött a további életem alakulása. Szemlátomást pontosan tisztában volt azzal, hogy mi zajlik le bennem és cseppet sem zavarta, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva hatalmának.
- Nos, az ajánlatom a következő! Az állása megtartásáért cserében, a rabszolgám lesz! – mondta határozottan, és fensőséges magabiztossággal.
Úgy kaptam fel a fejem, mint akit áramütés ért, és értetlenül meredtem az igazgatónőre. A szép nő szemeiben eddig nem látott ragyogást véltem felfedezni. Kényelmesen hátradőlve a székében figyelte a reagálásom, a felsőtestét kicsit előre feszítve, amivel még jobban kihangsúlyozta az amúgy sem elhanyagolható domborulatait.
- Látom, nem érti pontosan, mire gondolok. Nemcsak az üzleti életben vagyok dominás, a magán életben is kedvelem az uralkodást. Gondolom, hallott már Domina típusú nőkről, nos nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy én is ilyen vagyok. Élvezem az uralkodás minden formáját. Megengedhetem magamnak ezt az életformát, és megszoktam, hogy szolgák, rabszolgák elégítik ki a vágyaimat, teljesítik a parancsaimat. Kényem-kedvem szerint uralkodok felettük, és döntök a sorsukról. Ne gondolja, hogy valami játékról van szó! Azok, akik a szolgálatomban állnak, átélik a rabszolgaság összes keservét, megpróbáltatásait, gyötrelmét, én pedig a rabszolgatartás minden gyönyörét, akárcsak egy középkori uralkodónő. – mondta, önelégülten, és határozottan.
Döbbenten meredtem a szép nőre, és idő kellett, míg felfogtam a szavai értelmét. Ettől, pedig még kényelmetlenebbül éreztem magam, és nem tagadom, őszintén félni kezdtem az előttem magabiztosan trónoló nőtől.
Hagyta, hogy megértsem a szavait, és csak később szólalt meg ismét.
- Látom, megértett. Nincs sok időm magára, ezért adok egy percet, hogy eldöntse elfogadja-e az ajánlatom, vagy kirúgom magát is! – mondta ridegen, megnézve az óráját.
Zúgott a fejem a hallottaktól, és nem igazán vágytam rabszolga lenni, de arra sem, amit az elbocsátásom jelent. Úgy éreztem, képtelen vagyok ilyen rövid idő alatt dönteni, de a főnöknőnek más elképzelései voltak.
- Lejárt az idő! Halljam, hogy döntött?! – térített magamhoz a határozott hang.
Szorongva, vagy talán inkább félve néztem az asszonyra, valami csodában bízva, de csak sürgetést tudtam leolvasni a szép arcról.