Egy szikrázó nap

Ott várt, ahogy ígérte. Fehér sálát a szél felém libbentette, szemét lesütve nyújtott kezet. Megszorítottam, és azzal a mozdulattal magamhoz húztam. Engedelmesen hozzám bújt. A városi tömeg kíváncsi szemei elől a vad folyópartra hajtok. Alig szólunk. Mindent tudunk már egymásról, csak a vizuális élmény hiányzott és az érintés. Lépcső visz a víz felé, megállok, nem engedem, hogy egy szintre lépjen velem, fejem mellével került így vonalba . A könnyű tavaszi kabát takarásában átölelem, magamhoz szorítom. Egész testében remegést érzek, érzékien kábult remegést. Jól esik ezt érezni. Kisdiák voltam mikor utoljára ebben az élményben részesülhettem. Eszembe jutott mit is tettem akkor, a kicsi vörössel. Mekkora lépés volt az nekem! Most sem kisebb a vágy, de már nincs bennem gátlás. Nedves testének érintése mennyei boldogság. Vissza a kocsiba, gyerünk a szabadba, most akarom, hogy érintsem, hogy érezzem, hogy élvezzem. Megállok egy fákkal elzárt földút végén. Nem kell kérnem, megteszi örömmel. Egy ajándékot húzok elő, és átadom. Valódi shopbeli csíptető, félelmetesnek álcázott fém karmokkal és tekintélyes súlyú golyókkal. Könnyedén felvállalja, arca meg sem rezdül, kezdéshez gondoltam megfelel, de tévedtem, mert a kívánt hatást a brutális függönycsipesszel érem el. Bele mar az ajakba, nyomot hagy a bimbón is, de hat. Extázis és élvezet, ezer fok és pára benn. Együtt lihegünk, nincs elég levegő itt nekünk. A lehúzott ablak motorzúgást közvetít. Szerencsétlen helyválasztás, horgászok helyére parkoltunk. Meztelenségünkkel nem törődve, curukkolás kifelé. Szép ez a kora tavaszi napsütés! Vétek lenne a szálloda szűk falai közé bezárkózni. Tépünk tovább a síkságon át. Mellettem nem tétlen. Szabad? Megtehetem? Kérdi, én engedem. Hányszor vagy képes a csúcsra felhágni?
Nem számolom, volt a válasz, ha engedik, akárhányszor. Amott egy dűlőút, fákkal, bokrokkal takarva kissé. Befordulok. Még egy vad enyelgés és jöhet a verés. Vékony friss vesszőket hoztam, gondosan lehántolva, pár órával ezelőtt lettek az út mellett levágva. Vékony vessző keskeny csík, a bőr a nyomában vörösre izzik. Számold is és köszönd meg! Halk sóhaj és sikoly, melynek érce egyre élesebb. Fáj, édesem, tudom, élvezem. Te tűröd. Kettő vessző már eltört, de akad még. Harminc, majd negyven. Tovább, csak tovább. Nincs könny, nincs könyörgés, mégis megállok, első alkalommal ennyi elég, megszolgáltál, vagy mégsem? Harlekin arca közömbös. Jó ég! Mit bír ez a lány!? Gyerünk tovább, vár még rá ezer megpróbáltatás.
A foglalásról érdeklődöm a recepción, fiatal lány mosolyogva adja a kulcsot. Hm. magunkkal kellene vinni. Tudom, szereted a nőket, nekem meg külön élvezet végig nézni, ahogy egymást kényeztetitek. Akkor és vele nem történt meg, de azért az élmény nem maradt el, összehoztuk a hármast pár héttel később. De az már egy másik történet. Csodálatos, ha egy nő, annyit és akkor élvez, amennyit, és amikor csak akar. A fájdalom érzése és annak kilátásba helyezése, még erősíti is a vágyát, fokozza a hatást. Ezek mind könnyen beláthatóak, elhihetőek. Van egy dolog, amire talán egyedül ő, Harlekin, képes. Érintés nélküli élvezetre. Hihetetlen, de igaz, mert láttam. Kezei a párnán, a feje mellett, hason fekszik, combjait összeszorítja. Ahogy, mi, hímek, agyunkat begerjesztve, vágyakkal teli filmet magunknak levetítve, képesek vagyunk felajzani magunk, úgy ő is megteszi. Értékelni akkor lehet ezt a képességet igazán, amikor hosszú perceken átkoncentrálva izgalomba hozva is alig akar felkapaszkodni a kopár hegycsúcsra a kedves.
Már délután van, estefelé. Lazán fekszünk élményeink őrleményében. Jön a szikra és már lobban is. Tudom, nem szereted még a látványát sem, de nézd! Ez egy steril tű. Bármely patikában beszerezhető és itt, játékunkban bevethető. Mutatom. Ezzel vége is lett a szenvedélynek. Harlekin arca elhalványult és falfehér lett. Csak nem félsz ettől? Nézd, milyen kicsi, milyen vékony, épp hogy csak beléd szúrom! A mimóza kiül arcán, teste a magzati pózban védekezik és hisztizik. Elrontottam valamit? Igen, el, tudom jól, de ő magát okolja, mert ez olyan fóbia, amit még nem tudott legyőzni, de ígéri, dolgozik rajta.
Újra a szabadban, friss tavaszi levegőt szippantva, indulunk haza. Érzelmes búcsút véve egyedül maradok. Zötyög az út hazáig. Valaki az ölemben ül, és szorítva vágyakozásba ringat. Kábult utazás a csendes hetekbe.